Elkezdődött a kedvezményes virágvásár - a közterületekre 130 ezer tő virág kerül

 Kedvezményes virágvásár kezdődött ma Székesfehérváron, amit pénteken és szombaton is folytatnak az Árvácska virágüzletben és a Bioritmus kertészetben. Szakonyi László városgondnok elmondta, hogy az idén a város közterületeire 130 ezer tő egynyári virágot ültetnek ki. Az érdeklődők az egynyári virágot 40 forintért, a muskátlit 190 forintért vásárolhatják, amire 35 illetve 140 forintos támogatást biztosít az önkormányzat. Összesen 3 millió 350 ezer forinttal támogatja a város a kedvezményes virágvásárt.
2006.05.11. 12:56 |

 Kedvezményes virágvásár kezdődött ma Székesfehérváron, amit pénteken és szombaton is folytatnak az Árvácska virágüzletben és a Bioritmus kertészetben. Szakonyi László városgondnok elmondta, hogy az idén a város közterületeire 130 ezer tő egynyári virágot ültetnek ki.
 
 Kedvezményes virágvásárt szervezett a Városgondnokság a közterületi virágágyak kiültetésével párhuzamosan. Arra kérik a székesfehérváriakat, hogy az erkélyek, ablakok, előkertek, lakóházak előtti területek virágosításával tegyék szebbé, színesebbé a várost. A városban egyébként már május elején elkezdték a közterületek virágosítását -mondta Szakonyi László, városgondnok.

 Az érdeklődők az egynyári virágot 40 forintért, a muskátlit 190 forintért vásárolhatják, amire 35 illetve 140 forintos támogatást biztosít az önkormányzat. Összesen 3 millió 350 ezer forinttal támogatja a város a kedvezményes virágvásárt. A kedvezményes vásár holnap 8-17 óráig és szombaton 8-14 óráig tart a Szederköz 2. szám alatt található Bioritmus kertészetben, illetve a Béla út 4. szám alatt található Árvácska virágüzletben.