Elkezdődött az új bölcsőde építése a Maroshegyen

Az új maroshegyi bölcsőde a tervek szerint jövő év végéig megépül, és mindenben megfelel majd a legkorszerűbb szakmai, szolgáltatási, építészeti és energiahatékonysági elvárásoknak. A földmunkákkal már elkezdődött az építkezés és a kivitelező még idén végezni szeretne az alapozási munkákkal.
2021.12.16. 12:17 |
Elkezdődött az új bölcsőde építése a Maroshegyen

Négy csoportszobás, ötvenhat kisgyermek befogadására alkalmas bölcsődét építenek az Úrhidai úton, az új társasházakkal szembeni lévő önkormányzati területen. 

Az épülő bölcsődénél Törő Gábor országgyűlési képviselő, Cser-Palkovics András polgármester és Brájer Éva Maroshegy önkormányzati képviselője közösen számoltak be a beruházásról.

A fejlesztéshez több mint egymilliárd forintos vissza nem térítendő uniós pályázati forrást nyert el Székesfehérvár.

Egy új közintézmény építése mindig fontos dolog egy közösség életében – hangsúlyozta Cser-Palkovics András Székesfehérvár polgármestere. „Nagy öröm, hogy a Maroshegyen egy új bölcsőde építését kezdhettük el, ami várhatóan egy év alatt be is fejeződik. Öröm továbbá, hogy egy fehérvári vállalkozás nyerte el közbeszerzésen a kivitelezési munkát. Biztos vagyok benne, hogy igazi jó és biztonságos helye lesz a kicsiknek az új bölcsődében.”

Az új bölcsődében helyet kap egy hatvan fő ellátására alkalmas főzőkonyha is, ahol speciális igényű, laktóz-, tojás- és gluténérzékeny gyerekeknek is főznek majd. Az építkezésen túl a program tartalmazza az üzemeltetéshez és a gondozási feladatok ellátásához szükséges eszközök beszerzését is.

Köszönöm a Törő Gábor országgyűlési képviselőnek és Cser-Palkovics András polgármesternek azt a támogatást, hogy az új bölcsőde Maroshegyen épülhet meg – mondta Brájer Éva maroshegyi önkormányzati képviselő. A Harmatosvölgy 2006 előtti felszabályozásnak köszönhetően a városrész népessége tekintélyes mértékben növekszik és ez így is lesz még várhatóan az elkövetkezendő években is. Ez is indokolja, hogy miért a Harmatosvölgy mellett épül az új bölcsőde. Egy gyermekbarát szép épületegyüttes jön létre, ami mellett van egy szintén városi tulajdonban lévő terület, ami park funkciót kap majd. Brájer Éva kiemelte, hogy az új bölcsődét, mint intézményt meg kell még alapítani és a város képviselő-testülete ezután írja majd ki az intézményvezetői posztra a pályázatot. Az új igazgató feladata lesz majd, hogy kialakítsa az új bölcsőde gondozói csapatát.

Törő Gábor országgyűlési képviselő arról beszélt, hogy a kormány fókuszában a családok támogatása áll éppen ezért fontos, hogy zöldmezős beruházásban egy új bölcsőde épülhet egy dinamikusan fejlődő városrészben. Mint monda bízik abban, hogy folytatni lehet majd azokat a családtámogatási programokat, melynek egyik része a személyi jövedelemadó visszatérítés is.

A Maroshegyen a Harmatosvölgyben számos magántulajdonú beruházás zajlik, a területnek több mint a fele épült be mostanáig és számos társasház is épül, intenzíven fejlődik a környék, így a következő években is várhatóan sok család költözik majd a város ezen részére.

Városfejlesztés

  1. Iskolafelújítás a megvalósulás útján

    A konkrét megvalósulás útjára lépett a Székesfehérvári Szakképzési Centrum komplex projektje, amelynek során 6,4 milliárd forint európai uniós támogatás segítségével újul meg a centrum hat intézménye. A Deák Ferenc Technikum és Szakképző Iskolában tartott tájékoztatón nem csak a közel 13 ezer iskolabútor beszerzéséről esett szó, hanem az iskolák épületfelújításának és eszközbeszerzéseinek részleteiről is.

    2024.12.18.
  2. Megnyílt a szárazréti bölcsőde

    Új, 28 férőhelyes bölcsőde épült a Bodrogi utcában Feketehegy-Szárazrét gyermekei számára. A projekt a Széchenyi Terv Plusz program keretében valósult meg 420 millió forint vissza nem térítendő európai uniós és hazai támogatás, továbbá közel 19 és fél millió forint önkormányzati hozzájárulás segítségével. A Hit Gyülekezete fenntartásában működő intézmény pénteken ünnepélyes keretek között nyitotta meg kapuit.

    2024.12.13.
  3. Új iskolabútorok

    Új iskolabútorokat kaptak mintegy 850 millió forint értékben a Székesfehérvári Szakképzési Centrum fenntartásában működő intézmények. A technikumokba összesen 12.810 darab bútor – székek, asztalok, szekrények – érkeztek. A hat iskolában megvalósult beruházásról sajtótájékoztatón számoltak be a Váci Mihály Technikumban, ahol be is mutatták az új, színes berendezéseket.

    2024.12.10.
  4. Megújul a könyvtár

    Mintegy 370 millió forintból újulhat meg a Vörösmarty Mihály Könyvtár olvasótermi épülete. Egy patinás épület nyeri vissza régi fényét, az épületen belül pedig új programokkal is készülnek – osztotta meg a jó hírt közösségi oldalán dr. Cser-Palkovics András polgármester.

    2024.12.10.