Első olvasatként elfogadta a közgyűlés a 2010-es költségvetést

 Első olvasatként egyhangúlag, 31 igennel fogadta el a 2010-es költségvetést Székesfehérvár Megyei Jogú Város Közgyűlése. Javaslat született az induló csatornaberuházások kapcsán az egy háztartásra jutó 150 ezer forintos érdekeltségi egység csökkentésére is, a márciusi közgyűlésre részletesen kidolgozzák, hogyan segítenek majd az érintett fehérvári családoknak. A város polgármesterének beszámolójára nemet nyomtak a képviselők.
A frakciók álláspontja a közgyűlési döntésekről
A közgyűlésről tájékoztatott Székesfehérvár polgármestere
2010.01.28. 09:54 |
Első olvasatként egyhangúlag, 31 igennel fogadta el a 2010-es költségvetést Székesfehérvár Megyei Jogú Város Közgyűlése. Javaslat született az induló csatornaberuházások kapcsán az egy háztartásra jutó 150 ezer forintos érdekeltségi egység csökkentésére is, a márciusi közgyűlésre részletesen kidolgozzák, hogyan segítenek majd az érintett fehérvári családoknak.
 
 A közgyűlés nyugdíjba vonuló intézményvezetők köszöntésével kezdődött. Tölgyesi Ferencné a Hétvezér Általános Iskola, Móder József pedig a Rákóczi Iskola éléről megy nyugdíjba. Az első napirendi pontok között Vargha Tamás tanácsnok a Fidesz frakció nevében az érdekeltségi egyég csökkentésére tett javaslat az induló csatornaberuházások kapcsán. Ennek értelmébn 150 ezer forintról 120 ezer forintra csökenne a családok költsége.  Knizse Gyula az MSZP frakció részéről a javaslat kapcsán elmondta, hogy először 220 ezer forintot határoztak meg, majd Horváth Miklós Csaba javaslatára méltányosságból lett 150 ezer forint ez az összeg. A képviselő szerint Székesfehérvár képes arra, hogy támogassa a lakókat, de ha emellett dönt az önkormnyzat, inkább rászorultsági alapon kellene szétosztani a 84 millió forintos összeget . Horváth Miklós Csaba képviselő szerint nem szerencés szegény meg gazdag körzetekre osztani a várost. Vargha Tamás végül arra tett javaslatot, hogy a márciusi közgyűlésre hozzák vissza a kérdést, alternatívaként beépítve a rászorultsági elvet is.
 
A 2010-es költségvetés vitájának bevezetéseként Warvasovszy Tihamér polgármester elmondta, hogy az idei évben a legerősebbek a gazdasági válság hatásai, viszont az iparűzési adónál kis emelkedéssel számolnak, 9 milliárd forintot terveztek be. A polgármester a negatív hatások között említette, hogy a központi költségvetés miatt 700 millióval csökken a normatív támogatás, ami "tiszta elvonást" jelent.  Az ingatlanhasznosítási bevételek is jelenősen csökkennek, mert leállt az ingatlanpiac a gazdasági válság hatására. A beterjesztett költségvetéssel kapcsolatban Cser-Palkovics András Fidesz frakcióvezető azt javasolta, hogy első olvasatként tárgyalja azt a közgyűlés. Elmondása szerint a frakció konzultációs tervet is készített, a következő hetekben többek között civil szervezetekkel és gazdasági szervezetekkel is tárgyalnak a büdzséről. Cser-Palkovics András szerint nehéz a helyzet, mert sok a halasztott fizetési konstrukció, a gazdasági válság jelentősen érintette a várost és jelentős a kormányzati elvonás is. Farkas László képviselő szerint pozitív a beterjesztett javaslatban, hogy szakáganként jelennek meg a pénzek, átlátható és egyértelmű a költségvetés. Knizse Gyula MSZP frakcióvezető-helyettes szerint az 1 milliárd forint alatti hitelfelvétel pozitív, a költségvetés összességében tartható. A frakcióvezető egyetértett Cser-Palkovics Andrással abban, hogy első olvasatként tárgyalja a közgyűlés a büdzsét. Gál Péter Pál, a Jobbik képviseletében elmondta, hogy korrekt költségvetést terjesztett be az önkormányzat. Pozitívumként értékeli azt is, hogy 100 millió forint értékű osztalékbevétel van beterezve a városi cégektől, ami remélhetőleg meg is valósul. A közgyűlés végül első olvasatként 31 igennel fogadta el a 2010-es költségvetést.
 
Beszámolt a polgármester
 
Következő napirendi pontként a 2006 októbere óta eltelt időszak eseményeit foglalta össze Székesfehérvár polgármestere. Az elmúlt időszakban 140 milliárd forinttal gazdálkodott összesen a város, ebből fejlesztésekre 30 milliárd jutott. A fejlesztések között nem szerepelt a multifunkcionális csarnok, a polgármester szerint önerőből a város nem tudta bevállalni a 6 milliárdos fejlesztést.
 
 Dr. Cser-Palkovics András a beszámoló kapcsán elmondta, hogy, amikor két hónappal ezelőtt a napirend felvételét kérték másra számítottak. Az elkészült anyag nem a polgármester munkájáról szólt. Mint mondta a választási program végrehajtásáról szerettek volna hallani beszámolót. Azt kérték, hogy annak a programnak a végrehajtásáról számoljon be, ami jelenleg is letölthető a város honlapjáról. Kérdésként tette fel, hogy mikor áll a fehérvári emberek elé, hogy nem valósult meg az ígért program.
 
Juhász László képviselő arra hívta fel a figyelmet, hogy a felelőtlen ígérgetés elriasztotta a társadalom jelentős részét a közélettől. Gál Péter Pár képviselő a hitelfelvételekre és a kötvénykibocsátásokra kérdezett rá. Viniczai Tibor alpolgármester úgy látja, hogy „csak a negatívumok fontosak, amivel soha nem leszünk győztesek”. Mint mondta „közösen gondolkozva messzebb jutna Székesfehérvár.”
 
Warvasovszky Tihamér elmondta: egy listát állított össze, hogy mi valósult meg és mit nem sikerült megcsinálni. Bizodalmát fejezte ki, hogy az idei év őszén felálló új közgyűlés folytatja, amit elkezdtek.
A beszámolót 14 igen, 16 nem szavazattal és 1 tartózkodás mellett nem fogadta el a Közgyűlés.
 
Mi lesz a Ráchegy Szállóban?
 
  A Rác Szállóval kapcsolatban dr. Bóka Viktor jegyző elmondta, hogy a befektető hajléktalanszállót szeretne kialakítani az épületből. Tárgyalások kezdődtek a tulajdonos és a város között és jelenleg arra jutottak, hogy az 5-7 emelet lenne csak hajléktalanszálló. Elhangzott, hogy megoldott Székesfehérváron a hajléktalanok elhelyezése, hiszen több szállót tart fent a város által működtetett Kríziskezelő Központ és jelenleg is tervben van egy új épület megvalósítása. Dienesné Fluck Gyöngyi arról beszélt, hogy a környéken lakók érdekét képviseli, akik nem szeretnék, hogy hajléktalanszálló legyen ott. Mint mondta további tárgyalásokra van szükség. A befektető „megvezette a Közgyűlést” – mondta Rockenbauer Lajos képviselő. A lakók egyik képviselője azt tolmácsolta, hogy nem szeretne senki a Köfémen hajléktalanszállót. Mint mondta minden jogi eszközt igénybe vesznek, hogy ezt megakadályozzák. Dr. Bóka Viktor kiemelte, hogy szigorú szabályok szerint üzemelhetne az épület munkásszállóként, belépőkártyákkal, sőt az alkoholt is kitiltanák az épületből, amire mintegy 60-70 millió forintot tervez költeni a befektető. A képviselők végül úgy döntöttek, hogy tovább folytatják a tárgyalásokat. A döntést a teremben lévő lakók tapssal fogadták.
 
Ingatlanügyek
 
 Nem adta el a Közgyűlés a Budai út 47. szám alatti ingatlan kovácsoltvas kerítését, a Fáy András lakónegyedben lévő garázs alatti területet azonban értékesítette a város. A volt Ybl Miklós Általános Iskola ingatlanának hasznosításáról is döntött a Közgyűlés. A Kodolányi János Főiskola által régóta nem használt épületet visszaveszi a város.
 
 Az egycsatornás gyűjtőkémények (termofor kémények) felújításának támogatásáról is döntöttek. Dr. Cser-Palkovics András emlékeztetett arra, hogy egy felmérésből kiderült: több, mint ezer kémény van rendkívül rossz állapotban. Elhangzott, hogy mindenkit támogatnak, aki pályázik.
 
 Az Utazás 2010. kiállításon való részvételről is döntöttek a képviselők. Két évvel ezelőtt még önálló standon jelent meg Székesfehérvár 8-10 milliós költséggel. Tavaly a régióval együtt közös kiállítóhelyen jelent meg. Az ASP Központhoz történő csatlakozásról is határotott a város közgyűlése és az infokommunikációs költségek csökkentéséről is elfogadták a javaslatot.
 
 Az Alba Állatjóléti Oktatási, Kutatási és Információs Központ létrehozásáról szándéknyilatkozatot fogadott el a város. A központot a Szent István egyetem az Alphavettel közösen hozná létre.