-
Kottamentő akció
A zenei neveléshez és a környezetvédelemhez is hozzájárulnak mindazok, akik csatlakoznak a Tálos Edit Alapítvány kottamentő akciójához. A cél, hogy a használaton kívüli zongorakottákat a nyár folyamán összegyűjtsék, majd szeptember első hetében egy kottavásárt tartanak a Zeneiskolában.
2024.07.31. -
Augusztus a Prosperóval
A Prospero Színkör, amellett, hogy készül a következő évad új bemutatójára, egy augusztusi előadást is ajánlj a nézők figyelmébe. Augusztus 10-én szombaton 19 órától Harold Pinter: Az étellift című darabját játssza a társulat a V54 Színház és Kultúrtérben.
2024.07.31. -
Első tárlat a galériában
Új kiállítás várja a művészet szerelmeseit a Távirda utcában. A Főnix Art Galéria első tárlatán öt alkotó műveit csodálhatják meg az érdeklődők két héten keresztül.
2024.07.29. -
Áldás az autókra
Az utazók védőszentjéről elnevezett maroshegyi templom július 25-én, Szent Kristóf napján tartotta hagyományos búcsúját. A szentmise részeként a hívek az úton járók patrónusához fohászkodhattak, a szertartás után pedig a járművekre kérték Szent Kristóf áldását a Vásártéren.
2024.07.26.
Emléktábla állításával ünnepelte jubileumát a Vasvári Általános Iskola
Székesfehérvár ismét ünnepel, 50 éve nyitotta meg kapuit a Vasvári Pál Általános Iskola a Palotavárosban. Ennek a születésnapnak állított emléket a város önkormányzata és az iskola közössége egy gránitból készült emléktáblával. Az ünnepélyes avatáson Székesfehérvár polgármestere kiemelte, hogy a tábla az örökkévalóságot jelképezi és a sok munkával megalapozott fejlődésnek állít emléket.
2010.12.02. 10:04 |
Székesfehérvár ismét ünnepel, 50 éve nyitotta meg kapuit a Vasvári Pál Általános Iskola a Palotavárosban. Ennek a születésnapnak állított emléket a város önkormányzata és az iskola közössége egy gránitból készült emléktáblával. Az ünnepélyes avatáson Székesfehérvár polgármestere kiemelte, hogy a tábla az örökkévalóságot jelképezi és a sok munkával megalapozott fejlődésnek állít emléket.
Az intézmény több mint száz éves múltra tekint vissza, de 50 éve hívják Vasvári Pál Általános Iskolának. Az első magyar nyelven oktató tanoda, a Magyar Oskola még a belvárosban, a Városházához közeli épületben fogadta a gyermekeket. Idővel egyre többen jelentkeztek, az intézményt bővítették és átköltözött a Rác városba. Akkoriban még vályogfalak között tanultak a diákok, de a tanítás során a magyar nyelv szépségeinek megőrzése és a magyar szellemiség kiemelkedő szerepet kapott. A történelmi események sokszor átírták az iskolával kapcsolatos terveket, többször változott az intézmény neve, de a kultúra, tudomány és sport iránti érzékenység haladó szellemisége minden körülmények között megmaradt és ma is fennáll.
![](/_user/0/Image/000Peter_2010/vasvari2.jpg)
Ünnepi beszédében Cser-Palkovics András polgármester kiemelte, hogy az elmúlt évtizedek alatt számos nagyszerű embert nevelt az iskola, akik tovább öregbítették az intézmény hírnevét. „A felavatásra kerülő emléktábla a legmaradandóbb anyagból, fekete gránitból készült. Az örökkévalóságot jelképezi, emléket állít a sok munkával megalapozott fejlődésnek.” - mondta az avatáson Székesfehérvár polgármestere, aki azt kívánta a diákoknak, hogy fogadják azt a nevelést, tudást olyan szeretettel tanáraiktól, ahogyan ők ezt nekik biztosítják.