-
Számítógépeket kapott a Váci
Nagysebességű háttértárolóval felszerelt ötven darab számítógépet és hozzájuk tartozó új monitorokat, billentyűzetet adományozott a Székesfehérvári SZC Váci Mihály Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium számára a PatikaPlus Gyógyszertárak. A már „hadrendbe” állított gépeket hivatalosan kedden adták át az intézmény számára.
2025.04.08. -
Új központ a Trimetriknél
A vasúti és a közúti járművekhez készít komplex és korszerű, fröccsöntött műanyag alkatrészeket a Trimetrik Kft., amelynek új, több mint 2 milliárd forintból elkészült központi termelőgyárát pénteken adták át az Alba Ipari Zónában.
2025.03.28. -
Fejér gazdasági helyzete
A kiszámíthatatlan gazdasági környezetről, a jövő kihívásairól és Fejér vármegye országos átlag feletti, igen kedvező mutatóiról is szó esett a VOSZ vármegyei szervezetének csütörtöki vállalkozói fórumán, amely egyúttal az éves beszámoló taggyűlésnek is helyet adott.
2025.03.27. -
Állásbörze az egyetemen
Újabb állásbörzét rendeztek – immár negyedik alkalommal – kedden az Óbudai Egyetem Alba Regia Karon. Kilenc kiállító mutatta be munkaerőpiaci kínálatát, és akár próbanyelvvizsgát is tehettek a hallgatók. Ugyancsak kedden az Egyetem együttműködési megállapodást kötött a Békéscsabai SZC Vásárhelyi Pál Technikummal egy közös képzés elindítása céljából.
2025.03.25.
Építőipari helyzetkép - online vállalkozói fórumot hirdet a kamara
Milyen lesz az elkövetkező időszak építőipara? Milyen hatással van a Covid az ágazatra? Többek között erről, valamint az otthonfelújítási támogatásról is szó lesz azon az online vállalkozói fórumon, ami 2021. március 17-én, szerdán, 14.00 órától rendeznek meg.
2021.02.12. 11:31 |

Az online fórumra itt jelentkezhetnek a Fejér megyei építőipari vállalkozók.
A Fejér Megyei Kereskedelmi és Iparkamara rendezvényén a munkaerőkérdésről, otthonfelújítási támogatásról és az építőipari pályázatokról is szó lesz, érintve a jogszabályváltozások, hatósági ellenőrzések fókuszterrületeit.