-
A hontalan állatokért
A hontalan állatok érdekében fogott össze a Herosz Fehérvári Állatotthona és a Damniczki Cukrászda. Augusztus 16-ig, péntekig fogadják a kutyáknak és macskáknak szánt konzervadományokat a Fő utcai cukrászdában, ahol egy állatvédelmi totó is várja a játékos kedvűeket.
2024.08.07. -
Ejtőernyősök emlékezése
Koszorúzással egybekötött megemlékezést tartottak pénteken a Vásárhelyi úton a pilóták, az ejtőernyősök és az egykori 62. Önálló Ejtőernyős Zászlóalj tiszteletére. A Veterán Repülők és Ejtőernyősök Fejér Megyei Egyesülete a hagyományokat követve, immár 32. alkalommal szervezte meg az eseményt a székesfehérvári Repülős és Ejtőernyős Emlékműnél.
2024.08.02. -
Szenzációs leletek
2023 augusztusában talajradaros vizsgálat előzte meg az akkor induló tervásatást a Nemzeti Emlékhelyen. A kutatás azóta is folyamatosan zajlik a területen.
2024.08.07. -
Jegyvásárlással segíthetünk
Közel két hét telt el az Almássy lakótelepen történt tűz óta, melyben megsérült Kitti, a Fehérvár Enthroners amerikai futball csapat cheerleader formációjának egyik tagja.
2024.08.07.
Ér torna a Deák Ferenc Szakképző Iskolába minden szerdán délután
Szeptembertől ismét hetente szerveznek ér tornát Székesfehérváron a Nyitott Tornatermek program keretében. Minden szerdán 16 órától a Deák Ferenc Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakképző Iskolában várják az érbetegségben szenvedőket, akiknek gyógytornász segít a speciális mozgássorok elsajátításában.
2013.09.18. 17:35 |
Szeptembertől ismét hetente szerveznek ér tornát Székesfehérváron a Nyitott Tornatermek program keretében. Minden szerdán 16 órától a Deák Ferenc Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakképző Iskolában várják az érbetegségben szenvedőket, akiknek gyógytornász segít a speciális mozgássorok elsajátításában. A programról Östör Annamária egészségügyi és sporttanácsnok, valamint Dr. Mikola József érsebész főorvos sajtótájékoztatón számolt be.
KÉPGALÉRIA
KÉPGALÉRIA
![](/_user/0/Image/0000Gergo_2013/0szeptember/ertorna02.jpg)
Fotók: Simon Erika
A kezdetektől nagy az érdeklődés az ér torna iránt, amely a NyitottT ornatermek program keretében zajlik. A szeptembertől újraindult foglalkozásoknak szerdánként 16 órától a Deák Ferenc Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakképző Iskola ad otthont, ahol szakképzett gyógytornász segítségével sajátíthatják el az érbetegek a számukra jó hatású, speciális mozgásformát. A részvétel ingyenes.
Márciusban indult útjára Székesfehérváron a "Tornázz egy órát, hogy járni tudj!" mozgalom. A város Egészségfejlesztési tervének fontos része a megelőzés és a mozgáslehetőség biztosítása minél szélesebb körben. Ennek keretében kezdődött együttműködés Östör Annamária egészségügyi és sporttanácsnok, valamint Dr. Mikola József érsebész főorvos vezetésével az érrendszeri betegségben szenvedőkért.
![](/_user/0/Image/0000Gergo_2013/0szeptember/ertorna01.jpg)
„A Nyitott tornatermek program szerencsére nagy sikerrel működik városunkban. Nemcsak a szabadidősportra biztosítunk lehetőséget ennek keretében, hanem számos egészségmegőrző foglalkozást is szervezünk, természetesen szakemberekkel együttműködve. Büszke vagyok arra, hogy a cukorbetegek, valamint a szívproblémákkal küzdők után a különböző érbetegségben szenvedőknek is szervezhettünk speciális Értornát. Egészségünk megóvása, vagy éppen a betegségek szinten tartása szempontjából is elengedhetetlen a rendszeres mozgás, amelynek figyelmet szentelünk és támogatást biztosítunk.” – mondta Östör Annamária.
A város egészségügyi és sporttanácsnoka köszönetet mondott Dr. Mikola József érsebész főorvosnak és Horváth Zita gyógytornásznak, hogy kezdetektől motorjai ennek a fontos programnak.
Az érrendszeri betegségek nagy része érezhetetlen, gyakran semmi sem figyelmeztet bennünket előzetesen a baj bekövetkeztére. Az érbetegség azonban rengeteg embert érint, akiknek utógondozásban nagyon fontos a mozgás. Az Értorna keretében olyan speciális gyakorlatokat ismertetnek meg a résztvevőkkel, amelyekkel saját egészségük javítható, vagy éppen a megelőzésben is segítségükre lehet. Éppen ezért tartják a szervezők fontos missziónak a Székesfehérváron elindított mozgalmat.
„Ma Magyarországon a szív-érrendszeri betegség a második leggyakoribb halálok. A felfedezett érbetegség kezelésében - a gyógyszerek, és szükség esetén műtét mellett - kiemelt jelentőségű a megfelelő mozgás. Sajnos a gyakorlat azt mutatja, hogy e mindenki által hozzáférhető és művelhető, relatíve olcsó gyógymód fontosságát a betegek jelentős része nem veszi komolyan. Ennek tudatosítására és gyakorlati megvalósítására alakult az Értorna mozgalom. Szeretettel várunk minden - különböző szűréseken, illetve érsebészeti szakrendeléseken felfedezett - érbeteget, akik mozgásukkal is hozzájárulnának állapotuk javításához. Várjuk az érműtéten átesett betegeket is, akik kezelésük részeként vesznek részt foglalkozásunkon. Célunk, hogy mindennapi életük részévé váljon a mozgás.” – ismertette az értorna fontosságát és az érbetegségek hazai előfordulását Dr. Mikola József. Az érsebész főorvos egyúttal a megelőzésre is felhívta a figyelmet, hiszen kivizsgálással, szűréssel időben felismerve a problémákat nem biztos, hogy műtétre is sor kerül. Emellett az utógondozásban, illetve az állapotromlás megelőzésében is nagy jelentősége van a mozgásnak. Ezt a speciális tornát gyakorolhatják be szerdánként az érintettek, majd a hét többi napjain otthon is folyamatosan végezhetik a mozdulatsorokat.
Az Értornához bárki csatlakozhat - akár érintett a betegségben, akár megelőző jelleggel - szerdánként 16 órától a Károly János utca 32. szám alatti oktatási intézmény tornatermében.