Érvénytelen a sukorói kaszinó beruházás befektetőjének lakcíme

Érvénytelennek nyilvánította a Legfelsőbb Bíróság is a sukorói King's City kaszinó beruházás egyik befektetőjének, Joav Blumnak sukorói lakcímét, s helyben hagyta az ügyben hozott első- és másodfokú döntéseket, illetve a Fejér Megyei Bíróság ítéletét - közölte a Fejér Megyei Közigazgatási Hivatal vezetője.
2010.10.29. 08:23 |
Érvénytelennek nyilvánította a Legfelsőbb Bíróság is a sukorói King's City kaszinó beruházás egyik befektetőjének, Joav Blumnak sukorói lakcímét, s helyben hagyta az ügyben hozott első- és másodfokú döntéseket, illetve a Fejér Megyei Bíróság ítéletét - közölte a Fejér Megyei Közigazgatási Hivatal vezetője. Balogh Ibolya tájékoztatása szerint a Legfelsőbb Bíróság határozata ellen nincs további jogorvoslati lehetősége az izraeli-magyar üzletembernek.
 
 
A Fejér Megyei Főügyészség tavaly tavasszal megkereséssel fordult a sukorói jegyzőhöz, és felkérte, állapítsa meg, hogy Joav Blum életvitelszerűen lakik-e a Kiss utca 5. szám alatti ingatlanban, amit állandó lakóhelyeként jelentett be. Továbbá nyomozást rendelt el közokirat-hamisítás bűntettének gyanúja miatt, mert a feltárt adatok szerint a sukorói ingatlanra csereszerződést kötő üzletember a bejelentkezéskor nem lakott életvitelszerűen az általa bejelentett sukorói címen.
 
A jegyző megállapította, hogy Joav Blum nem használja otthonaként az ingatlant, ezért a bejelentett lakcím érvénytelen. Intézkedett arról is, hogy a nyilvántartásban a lakcím fiktív jelzéssel szerepeljen, "s a hatósági igazolvány érvénytelenségének ténye bejegyzésre kerüljön " - mondta a hivatalvezető. Ez a tény azért is fontos, "mert az életvitelszerű tartózkodás alapvetően határozza meg az ingatlancsere érvényességét, vagy érvénytelenségét" - tette hozzá Balogh Ibolya.

Magyarország

  1. Nagyboldogasszony napja

    Nagyboldogasszony napja Szent István óta parancsolt ünnep. Bár a mennybevétel dogmáját XII. Pius pápa viszonylag későn,1950-ben hirdette csak ki, az ünnep az egyház sok évszázados hitbeli meggyőződését tükrözi. Magyarországon ez a nap kiemelt ünnep, 1948-ig munkaszüneti nap volt. Csütörtökön, Nagyboldogasszony ünnepén Spányi Antal megyés püspök tart ünnepi szentmisét a Bazilikában este hét órakor.

    2024.08.15.
  2. Tetőzik a Perseida meteorraj

    Színes programokkal vár mindenkit ma is a Székesfehérvári Királyi Napok. A fesztiválozás közepette azonban éjszaka érdemes lesz az égre is feltekinteni: tetőzik a Perseida meteorraj, várhatóan most figyelhető majd meg az égbolton a legtöbb hullócsillag.

    2024.08.12.
  3. 1100 éve Európában

    Székesfehérváron indul az 1100 éve Európában, 20 éve az Unióban című kulturális programsorozat: augusztus 10. és 16. között 14 programmal várják az érdeklődőket a kultúrstratégiai intézmények a Székesfehérvári Királyi Napok kísérőrendezvényeként.

    2024.08.06.
  4. Folytatódik a nyári ellenőrzés

    Folytatódik a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kiemelt, nyári ellenőrzése; az eddigi vizsgálatok számos szabálytalanságot tártak fel. A szabályszegők most még többet kockáztatnak. Augusztus 1-jétől ugyanis duplázódott a mulasztási bírság, így akár kétmillió forintos szankcióval is számolhat például az, aki be nem jelentett alkalmazottat foglalkoztat, vagy elmulasztja a nyugtaadást.

    2024.08.04.