Erzsébet program a nyaralásért


 Az országos tájékoztató sorozat részeként sajtótájékoztatón mutatta be az Erzsébet Programot és annak idei pályázatait Székesfehérváron, a Fejér Megyei Kormányhivatalban Nagy Anna, az Erzsébet-program szóvivője és dr. Dorkota Lajos kormánymegbízott. A megyéből eddig egyébként 1772-en jelentkeztek szociális alapú üdültetésre és csaknem 900 gyermek adta be általános illetve tematikus táboroztatási igényét.
2013.02.28. 20:03 |
Az országos tájékoztató sorozat részeként sajtótájékoztatón mutatta be az Erzsébet Programot és annak idei pályázatait Székesfehérváron, a Fejér Megyei Kormányhivatalban Nagy Anna, az Erzsébet-program szóvivője és dr. Dorkota Lajos kormánymegbízott.
 
 Magyarország legsikeresebb szociális programja az Erzsébet-program, sőt - a kedvezményes üdülésben részt vevők számát az egész lakosságra vetítve -, Európában is kiemelkedő. Nagyobb figyelmet érdemel tehát az eddigieknél, mindenkinek érdemes megismernie, milyen lehetőségeket kínál – hangsúlyozta az eseményen dr. Dorkota Lajos kormánymegbízott. Nagy Anna szóvivő szerint az Erzsébet-program nemcsak sikertörténet, hanem egy szép és emberi történet is egyben.
 Az Erzsébet-program keretében ellátott közfeladatok megvalósítását az Erzsébet-utalvány forgalmazásából származó, ráfordításokkal csökkentett bevétel biztosítja, központi költségvetési források bevonása nélkül. Így segíti a Program azokat, akik szociális és anyagi nehézségeik okán rövidebb-hosszabb ideig segítségre szorulnak.
 
2012-ben a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány az Erzsébet-program keretében szociális üdültetésre 3 milliárd forint értékben írt ki pályázatokat. Ennek köszönhetően több mint 100 ezer ember, ebből több mint 30 ezer gyermek jutott üdülési és táborozási lehetőséghez.
 
Az elmúlt évben a kedvezményezettek köre a nemzetgazdasági átlagot meg nem haladó munkajövedelemmel rendelkezők, közszolgálati munkaviszonnyal, önálló jövedelemmel nem rendelkező pályázók, valamint a velük közös háztartásban élők, azaz mindösszesen 100 ezer fő szociálisan rászorult volt.
 
Az Erzsébet-program 2013-ban is folytatódik. A Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány által ebben az évben kiírt pályázatok induló keretösszege 2,5 milliárd forint. Ebből 1,1 milliárd forint értékben szociális üdülési pályázatok, továbbá 1,4 milliárd forint értékben elsősorban gyermekek, fiatalok számára meghirdetett általános és tematikus táborok, valamint Tavaszi és Õszi kirándulások kerültek kiírásra.
 
A támogatásra szánt pénzösszeg lehetővé teszi, hogy többek között nyugdíjasok, fogyatékossággal élők, nagycsaládosok, egészségügyi dolgozók, vagy szociálisan hátrányos helyzetű gyermekek juthassanak el a Balatonra és az ország más helyszíneire üdülni.
 
A Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány által meghirdetett pályázatok változatlanul automatikusak, azaz a keretösszeg kimerüléséig, aki megfelel a feltételeknek, az sikeres pályázóvá válik.
 
Az Erzsébet-tábor keretében megvalósuló tematikus táborok 2013. június 17-én indulnak és 2013. augusztus 24-én zárulnak. A táborok időtartama 6 nap, 5 éjszaka. A pályázók köre a kiírástól függően lehet egyesület, intézmény, vagy egyéni jelentkező. Az önerő összege gyermekenként 2 000 forint.
Abban az esetben, ha a családban az egy főre jutó jövedelem meghaladja a pályázati kiírásban megállapított összeget vagy a pályázó jövedelem-nyilatkozatot nem kíván tenni, úgy az önerő összege egységesen 10 000 forint.
 
Az Erzsébet-tábor keretében megvalósuló általános táborokra kizárólag intézmények pályázhatnak. Az általános Erzsébet-tábor pályázati kiírásaira a pályázó intézmények 10 fős gyermekcsoportokkal pályázhatnak. A turnusok időtartama 6 nap, 5 éjszaka. Az önerő összege gyermekenként 1 000 forint.
 
Idén az Erzsébet-tábor keretében összesen 42 pályázatot hirdetett a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány 1,4 milliárd forint értékben. Az általános táborokban családsegítő és/vagy gyermekjóléti szolgáltatásban, valamint átmeneti gondozásban részesülő gyermekek, gyermekvédelmi szakellátásban, nevelőszülői hálózatban ellátott gyermekek, iskolai csoportok jelentkezhetnek, de újra lesznek tematikus táborok is népszerű sportolók és művészek vezetésével.
 
Tekintettel arra, hogy a nagycsaládosok és a nyugdíjasok részére kiírt pályázatok egy hónap alatt teljesen beteltek, és a belügyminisztériumi dolgozóknak kiírt pályázat is majdnem teljesen telített, a tavalyi üdülési csekkek idei maradványából 498 millió forinttal felemelte az Alapítvány a 2,5 milliárd forintos induló keretösszeget, hogy még több embernek biztosítson lehetőséget a kedvezményes üdülésre.

Magyarország

  1. Nagyboldogasszony napja

    Nagyboldogasszony napja Szent István óta parancsolt ünnep. Bár a mennybevétel dogmáját XII. Pius pápa viszonylag későn,1950-ben hirdette csak ki, az ünnep az egyház sok évszázados hitbeli meggyőződését tükrözi. Magyarországon ez a nap kiemelt ünnep, 1948-ig munkaszüneti nap volt. Csütörtökön, Nagyboldogasszony ünnepén Spányi Antal megyés püspök tart ünnepi szentmisét a Bazilikában este hét órakor.

    2024.08.15.
  2. Tetőzik a Perseida meteorraj

    Színes programokkal vár mindenkit ma is a Székesfehérvári Királyi Napok. A fesztiválozás közepette azonban éjszaka érdemes lesz az égre is feltekinteni: tetőzik a Perseida meteorraj, várhatóan most figyelhető majd meg az égbolton a legtöbb hullócsillag.

    2024.08.12.
  3. 1100 éve Európában

    Székesfehérváron indul az 1100 éve Európában, 20 éve az Unióban című kulturális programsorozat: augusztus 10. és 16. között 14 programmal várják az érdeklődőket a kultúrstratégiai intézmények a Székesfehérvári Királyi Napok kísérőrendezvényeként.

    2024.08.06.
  4. Folytatódik a nyári ellenőrzés

    Folytatódik a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kiemelt, nyári ellenőrzése; az eddigi vizsgálatok számos szabálytalanságot tártak fel. A szabályszegők most még többet kockáztatnak. Augusztus 1-jétől ugyanis duplázódott a mulasztási bírság, így akár kétmillió forintos szankcióval is számolhat például az, aki be nem jelentett alkalmazottat foglalkoztat, vagy elmulasztja a nyugtaadást.

    2024.08.04.