-
Városi szilveszteri buli
Ha év vége, akkor buli, nem is akármilyen: a fehérvári belvárosban december 31-én, vasárnap este nyolckor kezdődik a Fehérvári Szilveszter a Zichy-színpadnál, ahol fellép Kátai Jr., Varning, DJ Embryo és a Discover Band. Újév napján pedig a hagyományos Szerencsehozó lencse rendezvény várja majd a fehérváriakat a Palotai kapu téren.
2024.12.20. -
Az újévben is a Sóstón
Már a 2025-ös évre szervezik az ismeretterjesztő, közösségi, egyben szórakoztató programokat a Sóstó Természetvédelmi Területen. Január 4-én családi délelőttre, másnap Vadvasárnapra, majd január 18-án stadiontúrára várják a résztvevőket.
2024.12.20. -
Buch Tibor lesz a vendég
Különleges karácsonyi koncertre várja az érdeklődőket a Wert Értékmentő Egyesület december 25-én: Horváth Elemér és testvére, Péter lép fel az esten, vendégként Buch Tibor érkezik.
2024.12.20. -
Ünnepvárás a Napraforgók Házában
Megható karácsonyi műsorral várták a Napraforgók Házába érkezőket, a napközis otthon lakói. Összefogásnak köszönhetően minden gondozott névre szóló ajándékot kapott idén. Az eseményen részt vesz Szontaghné Kovács Erika szociális ügyek tanácsnoka is.
2024.12.20.
Ésszel és szívvel – fehérvári, alap altiszti tanfolyamos katonák az avatásukra várva
Vizsgáik javát teljesítették, altisztté avatásuk előtt járnak, ám máris a jövőjüket tervezgetik.
Egyikük könnyű vezetékes szakasznál, majd részlegparancsokként a tatai MH 25. Klapka György Lövészdandár híradó századában szolgál majd, míg a másik saját alakulatánál, a debreceni MH
5. Bocskai István Lövészdandárnál ,,próbálja ki magát” főkezelő" altisztként.
Mindketten ambiciózusok, amikor a katonalétről, a honvédség világáról kérdezem őket. A 23 éves, budapesti Ruszin Levente – ahogy fogalmaz – mindig is szeretett volna nagyobb egységhez tartozni és vele hasonló elképzelésekkel felvértezett társakkal együtt dolgozni. Honvédelem iránti vonzalma általános iskola ötödik osztályáig vezethető vissza. Ezért katonai alapismeretek szakirányon tanult tovább a középiskolában, ott erősödött meg az elképzelése, hogy katonaként szeretné hátralévő életét folytatni. Ugyan a Nemzeti Közszolgálati Egyetemről pár ponttal lecsúszott, ám ez cseppet sem szegte kedvét.
- Nem akartam abbahagyni! Most az Altiszti Akadémia kötelékében szolgálok. A vizsgákat követően, Tatán az 57-es híradó század könnyű vezetékes részlegénél látok el részlegparancsnoki feladatokat – újságolja, megjegyezve egyúttal azt is, olyan családból jön, ahol a ,,Próbáld meg – ha nem jó, saját hibádból tanulj!” mondás volt mindig is az alapelv. Azt meséli, barátait is motiválja a katonák világa, és támogatón viszonyulnak elképzeléseihez. ,,Mindenki szeresse azt csinálni, amihez elköteleződött” – ebben a felfogásban él Levente, aki a jövőben többet szeretne tanulni és minden téren maximálisan képezni magát.
Sziklahegyi Regina őrvezető eddig kezelőként szolgált a hódmezővásárhelyi Bocskai István
Lövészdandárnál: az itt végzett specializációval ide is fog visszakerülni, mint főkezelő altiszt. Bár a szegedi Eötvös József Gimnáziumban érettségizett, őt is világéletében vonzotta a katonai pálya. "A nevelőapukám is itt szolgál, így nem volt titok előttem, mivel jár a katonák élete” – jegyezte meg Regina, akinek elsőre nem jött össze az Altiszti Akadémiára való felvétel, ám most, az alap altiszti tanfolyam segítségével őrmesterként végez. A párja szintúgy katona és vele egy helyen szolgál.
"Kiegészítjük egymást, nem kell magyarázkodnunk, ha gyakorlatra, vagy a határra megyünk szolgálatot teljesíteni” – mondta. "Itt kiteljesedhetek. Olyan dolgokkal foglalkozhatom, amiért más fizetne, én pedig fizetést kapok érte!" Érti ez alatt a vadonatúj Airbus repülővel való kiutazást a misszióba, vagy a lövészeten való részvételeket.
Örül, hogy kollégái ,,jó fejek”. Emellett, nagy összetartást, segítőkészséget érzékel a honvédségben, ami meglátása szerint nem tudna máshol kialakulni. Azt mondja, századánál törzsőrmesterig léphet előre, ám, ha lehetősége nyílik tovább tanulnia, élni fog vele. "Ha itt megállnék, már akkor is boldog lennék" – jelentette ki a fehérvári Acélkocka tanfolyamot végig járt lány.
A fiatalokkal készített beszélgetésünkkor árbóc- és dipólantennák szálrögzítése is szerepelt az altisztjelöltek feladatai közt egy BTR 80 harcjármű telepítése során. "Rádiókészülékek programozása és üzemeltetése, antennák lecövekelése, indítás, áram alá helyezés: mindezt azért, hogy az ellenállomással szakasz és századszintű összeköttetést létesíthessenek" – magyarázta Miskolci Sándor törzszászlós, vezénylőzászlós a 32 fős szakmai felkészítés munkájáról. "Egyik legfegyelmezettebb osztályt kaptuk áprilisban, akik sok helyről érkeztek Fehérvárra, Hajdú-Bihartól, Szabolcs-Szatmáron, Győr-Moson-Sopron megyén át Csongrádig, Borsodig, vagy Zaláig bezárólag. Örülünk, hogy nálunk tanulnak. Már csak azért is, hiszen két katona a negyvenhármas alakulat központvezetékes szakágát erősíti a későbbiekben."
Székesfehérváron harmadik éve hajtanak végre infokommunikációs híradó alap altiszti tanfolyamot, ami most júliusban írásbelikkel, szóbelikkel fejeződik be, rádió és központ vezetékes szakágból vizsgáznak, ezután alaki gyakorlattal készülnek az Akadémián a július 16-i avatásra. Ezt követően szolgálatba állnak újonnan választott, vagy anyaalakulatuknál. A törzszászlós úgy látja, az elmúlt években magas szintre jutott a honvédelem iránti érdeklődés, igen sokan szeretnének katonák lenni és a hazát szolgálni. "A szakmai felkészítésben résztvevőket is a haza szolgálata, a honvédelem ügye motiválja, nem elsősorban az azzal járó anyagiak, ami nyilván szintén nem mellékes" – fejtette ki véleményét Miskolci törzszászlós, aki a gyakorlati vizsga alkalmával az Infokommunikációs és Információvédelmi Csoportfőnökség részéről Papp Zoltán alezredessel, valamint a negyvenhármas alakulat Híradózászlóaljának parancsnokával, Marosvölgyi Vince alezredessel együtt köszöntötte a vizsgára készülődő, leendő altiszteket.
Szöveg: Gyimóthy Levente hadnagy. Fotó: Dömsödi Richárd hadnagy.