A Katonai Emlékpark Pákozd – Nemzeti Emlékhely idén is gazdag programkínálattal nyitja meg kapuit a látogatók előtt. Március 13-án ünnepélyes évadnyitóval és egy különleges fotókiállítás megnyitójával kezdődik az évad, míg március 15-én változatos, történelmi élményekkel és hagyományőrző programokkal emlékezünk az 1848–49-es eseményekre.
- Hát megjöttél, fiam. - Igen, Édesapám. - Aztán szótlanul mentünk egymás mellett be a házba. Éreztem, hogy a bánat, a fájdalom házába jöttem. Istenem, most mennyi van ilyen! - Bejczy Gyula akkori fehérvári püspöki titkár naplójában így írta le azt, amikor nyolcvan éve, hazautazott szülőfalujába. 1945-ben ezekben a napokban nagyon sokan menekültek nyugat felé Székesfehérvárról.
Zárva tart a Katonai Emlékpark Pákozd – Nemzeti Emlékhely a következő két vasárnapon – olvasható a létesítmény híradásában. Közben készülnek a 2025-ös évadra is, melynek hivatalos megnyitója március 13-án lesz, majd március 15-én az évad első nagy, közösségi rendezvényére várják a családokat.
Hári Ferenc pékmester visszaemlékezéseit unokája Hári László jegyezte le, amiben arról is olvashatunk, milyen szörnyű módon számolták fel nyolcvan éve a Sóstó melletti cigánytelepet vagy arról, hogy Grószmanné, a deportálások előtt hogyan adta oda Háriéknak a család vagyonát. A családnak készült visszaemlékezéséből tudjuk azt is, hogyan gyújtották fel a Vörösmarty Színházat 1945-ben szovjet katonák.
Nagy idők nagy tanúja és tevékeny részese volt közel 40 éves katonai pályafutása során Borsits László. A Magyar Néphadsereg utolsó, majd a Magyar Honvédség első vezérkari főnöke rengeteg szállal kötődik Székesfehérvárhoz. A jelenleg is itt élő Borsits László az ÖKK Podcast legfrissebb epizódjában mesél regényes, eseménydús életéről és a katonai léttel járó „vándorlásról”.
Pontosan nyolcvan évvel ezelőtt reggel hat óra tájban egy német harckocsi a Nádor utca felől megközelítette a Városházát, majd 07 óra 15 perc körül már három német harckocsi tört előre a Városházánál páncélgránátos-támogatással - mindezt Shvoy Kálmán altábornagy titkos naplójából is tudjuk, aki szemtanúja volt az eseményeknek.
Borsits László nyugállományú vezérezredest köszöntötte 85. születésnapja alkalmából Székesfehérvár polgármestere a Városházán. A magyar honvédség köztiszteletben álló, ikonikus alakja mintegy negyven esztendőt szolgált katonaként, ő volt a Magyar Néphadsereg utolsó, majd a Magyar Honvédség első vezérkari főnöke.
A doni tragédia 82. évfordulóján avatták újra a pákozdi Mészeg-hegyen 1993-ban felállított, s az elmúlt évben felújított Don-kanyar Emlékkápolnát. A hideg, metsző szél ellenére sokan tartották fontosnak, hogy az emlékezés lobogó tüze mellett, a gyönyörűen felújított kápolnánál leróják kegyeletüket a hősök előtt.
Emlékmenettel, túrával, koszorúzással emlékeznek ezen a hétvégén a doni hősökre. Január 10-én, pénteken hagyományőrző díszelgéssel, koszorúzással emlékezik a Honvéd Hagyományőrző Egyesület és a Doni Bajtársi Szövetség, január 11-én, szombaton pedig a MATASZ Székesfehérvári Szervezete indít emléktúrát.
Legutóbbi galériák
Hasonló galériák
Loaded: 0%
Progress: 0%
Remaining Time -0:00
This is a modal window.
Beginning of dialog window. Escape will cancel and close the window.