Évértékelő rendezvényét tartotta az Alba Régia Nyugdíjas Egyesület a Vörösmarty Színházban

 Évértékelő ünnepséget tartott március 1-jén a Vörösmarty Színházban az Alba Regia Nyugdíjas Egyesület. Láng Hugóné elnök több száz résztvevő előtt elmondta, hogy tavaly újabb klubok léptek be, így már huszonkettő tagszervezete van az egyesületnek. A 2007-es évre vonatkozó tervekről Láng Hugóné elmondta, szeretnék, ha a városban élő idősek közül minél többen vennék igénybe az egyesület Lövölde úti központjának szolgáltatásait. A nyugdíjas egyesület rendezvényén részt vett Warvasovszky Tihamér Székesfehérvár polgármestere is, aki köszöntőjében azokra a kedvezményekre is felhívta a figyelmet, amelyeket a város nyújt az időseknek. Az egyesület elnöke kiemelte azt is, hogy az Alba Regia Nyugdíjas Egyesület szociális látogatói egyre több egyedülálló, idős beteg embernek nyújtanak támaszt.

2007.03.02. 08:57 |
Évértékelő ünnepséget tartott március 1-jén a Vörösmarty Színházban az Alba Regia Nyugdíjas Egyesület. Láng Hugóné elnök több száz résztvevő előtt elmondta, hogy tavaly újabb klubok léptek be, így már huszonkettő tagszervezete van az egyesületnek. A 2007-es évre vonatkozó tervekről Láng Hugóné elmondta, szeretnék, ha a városban élő idősek közül minél többen vennék igénybe az egyesület Lövölde úti központjának szolgáltatásait. A nyugdíjas egyesület rendezvényén részt vett Székesfehérvár polgármestere is, aki köszöntőjében azokra a kedvezményekre is felhívta a figyelmet, amelyeket a város nyújt az időseknek.

Az egyesület elnöke kiemelte azt is, hogy az Alba Regia Nyugdíjas Egyesület szociális látogatói egyre több egyedülálló, idős beteg embernek nyújtanak támaszt. A nyugdíjas egyesület rendezvényén részt vett Székesfehérvár polgármestere is, aki köszöntőjében azokra a kedvezményekre is felhívta a figyelmet, amelyeket a város nyújt az időseknek. Warvasovszky Tihamér megemlítette az idősekkel foglalkozó szervezetek civil támogatását, a súlyadó kedvezményt, valamint az agárdi termálfürdő kedvezményes támogatását is.