Éves közgyűlését tartotta az Alba Regia Nyugdíjas Egyesület

Éves közgyűlését tartotta ma az Alba Regia Nyugdíjas Egyesület a Vörösmarty Színházban, ahol az ünnepi műsort követően a civil szervezet elnöke és Székesfehérvár polgármestere is köszöntötte a szépkorúakat. Warvasovszky Tihamér polgármester kiemelte, az önkormányzat az idei évben is megköti majd azt a szerződést az Agárdi Termál – és Gyógyfürdővel, amelynek értelmében kedvezményesen látogathatják a fehérvári nyugdíjasok a létesítményt. Jó hír az idősek számára, hogy szerepel a város idei költségvetésében az is, hogy a gépjárműadó 30%-át vissza tudják igényelni.
2008.03.11. 13:21 |

A Vörösmarty Színházban tartotta 2008. évi közgyűlését az Alba Regia Nyugdíjas Egyesület. A rendezvény ünnepi műsorral kezdődött, a Napsugár Óvoda gyermekcsoportja tánccal köszöntötte a vendégeket.

 A megnyitón Székesfehérvár polgármestere köszönetet mondott Láng Hugónénak és rajta keresztül a város valamennyi nyugdíjas klubjának a szervezőmunkájukért, elhivatottságukért.

Warvasovszky Tihamér kiemelte, idén is megköti a szerződést az önkormányzat az Agárdi Termál - és Gyógyfürdővel, ahol a tavalyi évben csúcsot döntött a kihasználtság: több mint 10 ezer alkalommal látogatták meg a város nyugdíjasai a fürdőt.

A polgármester más intézkedéseket is felsorolt, amelyek az idősek érdekét szolgálják: a város 2008-as költségvetésében szerepel például, hogy a nyugdíjasok vissza tudják igényelni a gépjárműadó 30%-át a várostól.

Az Alba Regia Nyugdíjas Egyesület elnöke, Láng Hugóné az elmúlt időszak eredményeiről tájékoztatta az egyesület tagjait és a vendégeket. A civil szervezet vezetője köszönetet mondott a város polgármesterének és a képviselőtestület tagjainak, akik közül sokan segítik az egyesület munkáját.