Éves szinten 24 ezer forinttal nőnek a nyugdíjak 2016-ban

 A januártól érvényes 1,6 százalékos nyugdíjemelés hatására átlagosan 24 ezer forinttal nőnek éves szinten a nyugdíjak 2016-ban. A közgazdászok szerint az emelés hátterében az ország gazdaságának stabilizálódása is áll. A tapasztalatok azt mutatják, hiába kis mértékű az emelés, a nyugdíjasok minden fillérnek örülnek.
2016.01.04. 15:46 |
A januártól érvényes 1,6 százalékos nyugdíjemelés hatására átlagosan 24 ezer forinttal nőnek éves szinten a nyugdíjak 2016-ban. A közgazdászok szerint az emelés hátterében az ország gazdaságának stabilizálódása is áll. A tapasztalatok azt mutatják, hiába kis mértékű az emelés, a nyugdíjasok minden fillérnek örülnek. 
A januártól érvényes több, mint másfél százalékos nyugdíj emelés 2,6 millió nyugdíjast érint, amely után az átlagnyugdíj összege havi 120 825 forint lesz. Átlagosan 24 ezer forinttal nőnek éves szinten a nyugdíjak 2016-ban. Lóránt Károly szerint az emelés ugyan nem jelentős, mégis érezhető értékű.
 
"Minél kevesebb valakinek a nyugdíja, annál fontosabbak az utolsó forintok is, tehát elsősorban náluk jelent könnyebséget az emelés. Ez egy jelképes összeg, ami azt jelképezi, hogy a nyugdíjak reálértéke emelkedik. Az árnövekedés pillanatnyilag közel van a zéróhoz és a közeljövőben nem is tartjuk valószínüleg, hogy lényegesen felgyorsul.” - mondta el a Fehérvár TV kérdésére Lóránt Károly közgazdász. 

Csetényi Attiláné, az Alba Regia Nyugdíjas Egyesület elnöke elmondta, hogy a nyugdíjasok minden kevés támogatást örömmel vesznek. Kiemelte, hogy az elmúlt években apránként emelkedett a nyugdíj, amelynek összege átlagosan 100 ezer forint körül van. 

Magyarország

  1. Nagyboldogasszony napja

    Nagyboldogasszony napja Szent István óta parancsolt ünnep. Bár a mennybevétel dogmáját XII. Pius pápa viszonylag későn,1950-ben hirdette csak ki, az ünnep az egyház sok évszázados hitbeli meggyőződését tükrözi. Magyarországon ez a nap kiemelt ünnep, 1948-ig munkaszüneti nap volt. Csütörtökön, Nagyboldogasszony ünnepén Spányi Antal megyés püspök tart ünnepi szentmisét a Bazilikában este hét órakor.

    2024.08.15.
  2. Tetőzik a Perseida meteorraj

    Színes programokkal vár mindenkit ma is a Székesfehérvári Királyi Napok. A fesztiválozás közepette azonban éjszaka érdemes lesz az égre is feltekinteni: tetőzik a Perseida meteorraj, várhatóan most figyelhető majd meg az égbolton a legtöbb hullócsillag.

    2024.08.12.
  3. 1100 éve Európában

    Székesfehérváron indul az 1100 éve Európában, 20 éve az Unióban című kulturális programsorozat: augusztus 10. és 16. között 14 programmal várják az érdeklődőket a kultúrstratégiai intézmények a Székesfehérvári Királyi Napok kísérőrendezvényeként.

    2024.08.06.
  4. Folytatódik a nyári ellenőrzés

    Folytatódik a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kiemelt, nyári ellenőrzése; az eddigi vizsgálatok számos szabálytalanságot tártak fel. A szabályszegők most még többet kockáztatnak. Augusztus 1-jétől ugyanis duplázódott a mulasztási bírság, így akár kétmillió forintos szankcióval is számolhat például az, aki be nem jelentett alkalmazottat foglalkoztat, vagy elmulasztja a nyugtaadást.

    2024.08.04.