Évnyitó konferenciát tartott a Székesfehérvári Egyházmegyei Karitász

 A Székesfehérvári Egyházmegyei Karitász évnyitó konferenciájára minden egyházközségből érkeztek önkéntes munkatársak, mintegy kétszázan. A Szent István Művelődési Házban tartott találkozó egyben jubileumi ünnepség is volt, amelyen az egyházmegyében húsz éve szervezetten működő önkéntes egyházközségi csoportok és a karitászközpont munkáját vették számba, valamint felkészültek a következő év jótékonysági akcióira.
2012.02.02. 08:02 |
 A Székesfehérvári Egyházmegyei Karitász évnyitó konferenciájára minden egyházközségből érkeztek önkéntes munkatársak, mintegy kétszázan. A Szent István Művelődési Házban tartott találkozó egyben jubileumi ünnepség is volt, amelyen az egyházmegyében húsz éve szervezetten működő önkéntes egyházközségi csoportok és a karitászközpont munkáját vették számba, valamint felkészültek a következő év jótékonysági akcióira.
Spányi Antal megyéspüspök, a Katolikus Karitász püspök-elnöke megnyitó beszédében megköszönte az önkéntesek áldozatos munkáját. A Katolikus Karitász országos akcióira nagy szükség van – mondta –, de a legnagyobb érték a karitászmunkatársak személytől személyig ható, segítő munkája, tanúságtétele. A karitatív munka másik nagy ereje az – tette hozzá –, hogy nem követi az erősen befolyásolt közgondolkodást, és a negatív hírek ellenében a karitászmunkatársak a jó hírt, az igazságot viszik közel az emberekhez. Prohászka Ottokár püspök példáját idézte, aki Magyarországon a szociális gondolkodás kialakításának nagy alakja volt. Az ő példája nyomán kérte Spányi püspök néhány éve minden plébánián az önkéntes karitászcsoportok megalapítását, amelyek nagy része mára jól működő csoporttá vált.
A találkozón Klesitz Angéla, az Otthon Segítünk Alapítvány vezetője tartott előadást a „szükséges szeretetről”. Kifejtette, hogy sok felnőttkori problémamegoldási nehézség fakad gyermekkori érzelmi sérülésből. Fontos, hogy a karitászmunkatársak, akik a segítő kapcsolatban sok, egyensúlyt vesztett emberrel találkoznak, önmagukkal rendben legyenek. Ugyancsak fontosnak nevezte az empátiát, az önzetlen szeretetet, ami Krisztus ajándéka, mert ettől több egy karitász önkéntes segítsége. Ha valakit nem tudunk kimozdítani lehetetlen helyzetéből, imádkozzunk érte – javasolta, majd hozzátette: kutatások támasztják alá, hogy akik másokon segítenek, egészségesebb lelkületűek.
 
Nagy Lajosné Krisztina, a Székesfehérvári Egyházmegyei Katolikus Karitász igazgatója a találkozón bemutatta a 80 éve indult és 20 éve újraindult Katolikus Karitász történetét, bemutatva az azóta létesített szociális intézményeket (RÉV Szenvedélybeteg Segítő Szolgálat, Szent Kristóf Ház – Fogyatékkal Élők Nappali Intézménye).
 
A konferencia záróeseménye annak a kiállításnak a megnyitása volt, amely bemutatja a 80 éves Katolikus Karitász és intézményei megalakulását, az önkéntesek sokrétű munkáját. Érdekessége a kiállításnak, hogy bemutatja, hogyan segítettek a Katolikus Karitász önkéntesei napjaink katasztrófáiban (vörösiszap, áradások).