Ezrek majálisoztak csütörtökön a Zichy ligetben

 Több ezren majálisoztak a Zichy-ligetben és környékén, ahol csütörtökön egész nap színes programok várták a székesfehérváriakat. Délelőtt a Székesfehérvári Ifjúsági Fúvószenekar, Benkő Nóra és a Szedtevette együttes majd kora délután  a város polgármesterének köszöntője után operett műsor, Fabula bábszínház és a Kolompos zenekar is szórakoztatta a közönséget. KÉPGALÉRIA
2008.05.01. 23:56 |

 A városi majálison Warvasovszky Tihamér polgármester köszöntötte a fehérváriakat: hangsúlyozta, hogy olyan munkahelyek kellenek, hogy aki akar dolgozni, az megtalálja a számítását és az elvégzett munkájáért tisztességes bért kapjon.  Kiemelte, hogy a város számít a szakszervezetek együttműködésére, segítségére, hiszen közösen kell a dolgozók érdekeit képviselni – tette hozzá Warvasovszky Tihamér.