Fő utca felújítás - a Tourinformban Irodába érkezett véleményekből válogattunk

 Az új Fő utca látványterveit a Tourinform Irodában is megtekinthették a fehérváriak és írásban véleményezhették a terveket. Naponta több mint húszan nézték meg a terveket és írták le véleményüket a három látványtervről. Dr. Virágos Gábor a Székesfehérvári Városfejlesztési Kft cégvezetője elmondta, hogy a közgyűlési döntés után közbeszerzési eljárások következnek és a Fő utca, Városház tértől a Magyar Király Szállóig, tartó szakaszának felújítása jövő tavasszal kezdődhet el.
2010.12.01. 10:49 |
Az új Fő utca látványterveit a Tourinform Irodában is megtekinthették a fehérváriak és írásban véleményezhették a terveket. Naponta több mint húszan nézték meg a terveket és írták le véleményüket a három látványtervről. Dr. Virágos Gábor a Székesfehérvári Városfejlesztési Kft cégvezetője elmondta, hogy a közgyűlési döntés után közbeszerzési eljárások következnek és a Fő utca, Városház tértől a Magyar Király Szállóig, tartó szakaszának felújítása jövő tavasszal kezdődhet el.
 

Néhány vélemény az első látványtervről:
 
„Véleményem szerint az I. változat (LED világítású indák) alkalmas a három közül arra, hogy továbbfejlesztve kivitelezhető megoldás legyen. Érdekes gondolat az indafények játéka és burkolatelválasztó funkciója. Bár a LED helyett elvileg bármilyen elválasztó anyag (nemesfém, stb.) szóba jöhet. Ami szerintem kissé elnagyolt és további tervezést igényel az a Velence szálló előtti tér…”
 
„Az első változat nyerte meg tetszésemet. Jó lenne, ha tavasszal ez el is kezdődne. Európai szinten a sétálóutcák rendezettek, járda nélküliek és színvonalasak. A bútorzat mellé fákat is kellene ültetni, amíg vannak öregek, fiatalítani kéne. Fénypontokat is indokolt kihelyezni.”
 
„… Amire a LED mellett feltétlen figyelnék a barokk belvároshoz stílusában passzoló kandelláberek / Falikarok legyenek. Mivel a LED elég modern és ezt ellensúlyozni kell !
Véleményem szerint a terven szereplő Magyar Király szálló előtti lámpák mutatnak jó irányt….”
 

Vélemények a második látványtervről:
 
„Lehet, hogy csak a fényképek miatt, de ez látszik legjobban "élettel megtöltött"-nek. Nagy hibájának tartom, hogy burkolata részben édesvízi mészkő, mely nem fagyálló, és nem kopásálló.”
 
„Véleményem szerint a 2. látványterv a legjobb. ugyanis ez tényleg Székesfehérvárra szabott.
Tetszik az 1. látványterv is, de úgy érzem, hogy ez bármelyik városban kivitelezhető lenne….”
 
„Újszerű és mégis alkalmazkodik, hozzásimul a történelmi város városképéhez. A királyszobrok, ülőpadok, szemetesek mind stílszerű kiegészítői az utcaképnek. Nem elhanyagolható tény az sem, hogy van zöld is, fa, bokor. A középen elhelyezkedő led-es megoldás pedig jó vezető…”
 

Válemények a harmadik látványtervről:
 
„Magasságilag részletesen kidolgozott - a felszíni vízelvezetéssel együtt-, burkoló anyaga andezit (ez fagyálló!, kopás álló, és ha jól lesz lerakva jól járható is,) Megjelöli a felszínen jelentős várfal maradványokat (hasonlóan a Liszt F. utcaihoz), helyet biztosít a szálloda előtt egy szökőkút számára. A Juhász köznél csatlakozik a már elkészített burkolathoz…”
 
„Látszik a letisztult koncepció. Nyugalmat és eleganciát áraszt. Az utca vonalát lágyan, egyszerűen követi a középre hozott vízelvezető rendszer, amely egyben egy gerincet alkot.
 
„ A harmadik változat kidolgozottsága és a műemléki környezethez megfelelő igényessége számomra megépítve is tetszetős. … A III. változatban az egyes épületeknél megjelenő motívumok,m finom burkolatjátékok, utcabútorok, térelemek bensőségessé teszik a Fő utca hangulatát. A növénybeültetéseknek, utcasorfáknak hangsúlyt kell kapniuk, … nem lehet szökőkúttal, árnyékolókkal pótolni a díszfák nyújtotta árnyékot. „