-
Évadnyitó társulati ülés
Évadnyitó társulati ülést tartott szombaton délután a székesfehérvári Vörösmarty Színház, amelyen összegyűlt a színház társulata, hogy együtt köszöntsék az új évadot. Szó volt az évad bemutatóiról és az ősz végén kiírandó színházigazgatói pályázatról is.
2024.09.14. -
Fehérvár Szalon 2024.
A Szent István Király Múzeum Országzászló téri épületében nyílt meg pénteken a Fehérvár Szalon 2024 – képző-, ipar- és fotóművészeti kiállítás. Az eseményen három alkotó - Bauer István, Mounier Noémi Klára és Ujházi Péter – pályamunkáit díjazta a zsűri.
2024.09.13. -
Öt éves a Csoóri Társaság
Jubileumi eseményt tartott a Csoóri Sándor Társaság, amelyet öt évvel ezelőtt azért hoztak létre, hogy megőrizze, gondozza, valamint közkinccsé tegye a Csoóri életmű hagyatékát. Az esten a Sebő Együttes műsorát hallgathatták meg az érdeklődők.
2024.09.13. -
Aranyat érő beszélgetések
Folytatódott az Aranyat érő beszélgetések programsorozat. Bokros Judit vendégeiként Sztanó Hédi film és televíziós rendező, néptáncművész, valamint Székely Levente nagykövet, népzenész eddigi életútját és mindennapjait ismerhették meg az érdeklődők.
2024.09.13.
Farsangi opera parádé a Szent István teremben
A Vox Mirabilis Kamarakórus „Farsangi opera-parádé” koncertje február 26-án 19 órakor kezdődik a Szent István teremben. Az est szólistái Zemlényi Eszter és Kelemen Dániel elvarázsolják a közönséget, Varga Gergő Zoltán zongoraművész és a Vox Mirabilis Kamarakórus pedig Mozart legszebb dallamait hozzák el a zeneszerető közönségnek.
2017.02.21. 11:02 |
A Vox Mirabilis Kamarakórus 2016/17-es hangversenybérletének „Farsangi opera-parádé” koncertje február 26-án 19 órakor kezdődik a Szent István teremben. Az est szólistái Zemlényi Eszter és Kelemen Dániel elvarázsolják a közönséget, Varga Gergő Zoltán zongoraművész és a Vox Mirabilis Kamarakórus pedig Mozart legszebb dallamait hozzák el a zeneszerető közönségnek.
Varga Gergő Zoltán zongoraművész, a Cziffra Zongoraverseny győztese, valamint Zemlényi Eszter és Kelemen Dániel énekművészek lesznek február 26-án, vasárnap 19 órakor a Vox Mirabilis Kamarakórus farsangi hangversenyének vendégei a Szent István Hitoktatási és Művelődési Ház Szent István termében. A műsorban felcsendülnek Mozart, Donizetti, Liszt és Bernstein művei, akiken keresztül az opera, valamint a könnyed zeneművek világába kalauzolják el a hallgatósságot a szólisták és a kórus tagjai. A farsangi esten a pezsgőzés sem marad el! A koncert fővédnöke Kiss János helynök, nagyprépost.
Hangversenybérlet és támogatójegy váltható a koncert helyszínén, megrendelhető elővételben a voxmirabilis@gmail.com email címen. Jegyrendelését visszaigazolják.