-
Újra nyitva a pálya
Két részletben építi teljesen újjá a Városgondnokság a Bregyóban található extrém pályát. Az új pálya első része már elkészült és ismét használható. Ősszel pedig további négy elemmel bővítik a Bregyó skateparkot, ezzel lesz majd teljes.
2024.07.26. -
Új játszóeszközöket adtak át
Új játszóeszközöket adtak át két székesfehérvári játszótéren, a kisgyermekes családok örömére. A Széna téren egy nagy játszóvár készült, ami mellé ősszel fát telepítenek, míg a Zsolt utcába két mókuskereket és a homokozóhoz ülőkéket telepítettek. A beruházásokról Deák Lajosné önkormányzati képviselő adott tájékoztatást.
2024.07.04. -
Elkészült a felújítás
A munkaterületet tavaly ősz végén átadták a kivitelezőnek, azonban a kivitelezést tavasszal kezdték el a Gáz utcai garázssornál. A teljes útfelújítás első üteme a Rákóczi utcai négyemeletes épületek felőli oldalt és a házak közötti parkolók bekötőútjait érintette és várhatóan még ebben az évben elkészül a felújítása a garázssor másik oldalán található útnak is.
2024.06.20. -
Új bölcsőde épül
Ünnepélyes keretek között tették le szerdán délután annak az új, 28 férőhelyes bölcsődének az alapkövét, amely a Bodrogi utcában Feketehegy-Szárazrét gyermekei számára épül. A projekt a Széchenyi Terv Plusz program keretében valósul meg 420 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatás segítségével. A Székesfehérvári Hit Gyülekezete fenntartásában működő intézmény a tervek szerint idén nyitja meg kapuit.
2024.06.19.
Fedett terasz és előtető készült a Szárazréti Idősek Otthonában
Befejeződött az Egyesített Szociális Intézmény Szárazréti Idősek Otthonában az az 1,7 millió forintos beruházás, amelynek során tető került a terasz és előtető az intézmény bejárata fölé. Dr. Cser-Palkovics András polgármester, Szigli István önkormányzati képviselő és Bozai István városgondnok jelenlétében került sor a lezajlott beruházások átadására.
2013.07.12. 16:55 |
Befejeződött az Egyesített Szociális Intézmény Szárazréti Idősek Otthonában az az 1,7 millió forintos beruházás, amelynek során tető került a terasz és előtető az intézmény bejárata fölé. Dr. Cser-Palkovics András polgármester, Szigli István önkormányzati képviselő és Bozai István városgondnok jelenlétében került sor a lezajlott beruházások átadására.
![](/_user/0/Image/0000Peter2013/julius/szarazret3.jpg)
A terasz lefedése 1,3 millió forintba, az előtető építése 385 ezer forintba került. A munkálatokat a Székesfehérvár Városgondnoksága Kft. végezte el június közepétől úgy, hogy közben az otthon életét a lehető legkevésbé zavarják a kivitelezéssel.
![](/_user/0/Image/0000Peter2013/julius/szarazret5.jpg)
A pénteki ünnepségen dr. Cser-Palkovics András polgármester, Szigli István, a városrész önkormányzati képviselője és Bozai István közösen adta át az elkészült beruházást az Idősek Otthona lakóinak és kívánt jó egészséget, sok örömet a terasz használatához.
A Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata által fenntartott és az Egyesített Szociális Intézmény által működtetett III. számú Idősek Otthona 15 évvel ezelőtt, 1998-ban kezdte meg működését, azóta gondoskodik a város időskorú lakosairól, akik koruk, egészségi állapotuk, szociális helyzetük miatt ellátásra szorulnak.
![](/_user/0/Image/0000Peter2013/julius/szarazret1.jpg)
Bágyi Lászlóné, a Szárazréti Szociális Otthon vezetője elmondta: nagyon örülnek, hogy megvalósulhattak ezek a munkák. Az otthon lakói szívesen használják a teraszt, ahol a levegőzés, olvasás, beszélgetés mellett tornafoglalkozásokat is tartanak, amelyet az elkészült tetőnek köszönhetően immár nem befolyásol az időjárás. Az épület bejárata fölé megépített előtető pedig védelmet nyújt az esős időszakban.
![](/_user/0/Image/0000Peter2013/julius/szarazret2.jpg)