-
Éjféli mise a Bazilikában
December 24-én, Karácsony éjjelén az éjféli püspöki szentmisét a Fehérvár Televízió élőben közvetíti a székesfehérvári Szent István király-székesegyházból. A karácsonyi éjféli misét Spányi Antal, megyés püspök celebrálja. Az éjféli mise zárja le az adventet, föloldja a karácsonyi böjtöt és bevezeti az egész ünnepkört.
2024.12.20. -
Kodályos karácsony
Karácsonyi hangversenyt adtak a Kodály Zoltán Általános Iskola, Gimnázium és AMI diákjai a Szent Imre templomban. A koncerten az ének-zenei tagozatra járó diákok és valamennyi énekkari formáció fellépett. A tiszta, csengő gyermekhangok betöltötték a templomot és ünnepi hangulatot varázsoltak a zsúfolásig megtelt padsorokban ülő hallgatóság szívébe.
2024.12.20. -
Karácsonyi Koncert
A Budai úti Református Templom adott otthont a szimfonikusok karácsonyi koncertjének. A zenekar Dobszay Péter vezényletével köszöntötte az ünnepet.
2024.12.19. -
Örmény kultúra Felsővárosban
A Kossuth Zsuzsanna Szociális Intézmény felsővárosi épületébe érkezett a Székesfehérvári Örmény Nemzetiségi Önkormányzat kiállítása. A népviseletet bemutató tárlat megnyitója karácsonyi hangulatban telt az idősek nappali ellátásával foglalkozó intézményben.
2024.12.18.
Fehérvári Advent fényekkel, zenével és napi meglepetésekkel
Hétköznapokon a város óvodásai, kisiskolásai mutatják be ünnepváró műsoraikat a színpadon, ahol december 1. és 23. között esténként kinyílik az adventi naptár ablaka.
A karácsonyi vásárban forralt borral melegedhetnek a vendégek és a fa alá való ajándékot is meglelik a házikókban. A szervező Székesfehérvári Közösségi és Kulturális Központ (SZKKK) több házában is lesznek adventi programok, a Barátság mozi pedig kedvezményes vetítésekre várja a nézőket.
Az ünnepi időszak eseményeiről, a felkészülésről kedden sajtótájékoztatón számoltak be a szervezők.
A város főterén díszeire várva áll már a gyönyörű fenyő, hamarosan megérkezik a kis gőzös is. A belváros készül az adventre, ünnepi fények, vasárnaponként koncertek várják majd a fehérváriakat a Városház téren, és kinyitja kapuit a Püspöki palota Adventi Udvara.
Az advent az évnek azon időszaka, amelyet kicsik és nagyok várva-várnak minden esztendőben. Látszik az a lázas készülődés, ami az emberek szívében, gondolkodásában jelen van. Az egyének, családok mellett a város közössége is készül az ünnepre, hiszen díszbe öltöznek az utcák. Idén megpróbáljuk azok között a szerényebb lehetőségek között, amelyekre módunk van, mégis megtenni azt, hogy az emberek ne legyenek megfosztva ennek az időszaknak az élményétől, annak örömétől, szépségétől. Az ünnepre nemcsak a külsőségekkel, hanem lélekben is készülni kell, hogy a karácsony szép legyen – hangsúlyozta Spányi Antal. Mint mondta, az advent mélyebb üzenetét csöndben, befelé fordulva, a lényegre figyelve, a szeretetet gyakorolva tudjuk igazán megélni.
Az elmúlt időszakban két olyan hír is napvilágot látott, ami az adventtel kapcsolatos: a karácsonyi fényekkel összefüggésben egy szép felajánlást kapott a város, valamint a közös karácsonyfa érkezése. A visszajelzésekből az látszott, hogy ebben a jelenlegi helyzetben ezek a jó hírek még jelentősebbek a fehérváriak életében – mondta dr. Cser-Palkovics András polgármester. A ragyogó külsőség és a vasárnapi programok mind azt célozzák, hogy együtt készülhessünk karácsony szent ünnepére. A Belvárosban, az adventi vásárban lehetőséget kapnak a vállalkozások, és idén is jelen lesznek a fehérvári kézművesek értékes portékáikkal. Ebben a rohanó világban is próbáljuk meg, hogy egymásra odafigyelve, az advent időszakában egy kicsit elcsendesedve éljük meg, szép és szent időszakként ezt a néhány hetet.
A Székesfehérvári Közösségi és Kulturális Központ szakmai vezetője, Igaz Krisztina arról szólt, hogy a színpadi programok tekintetében szerényebb lesz az idei advent, de emellett igyekeznek megteremteni azt a hangulatot, amelyet a korábbi években megtapasztaltak a fehérváriak és a városba érkezők. Ehhez a közösségi összefogás nagyon fontos. Ennek már advent első vasárnapján tanúi lehetünk, hiszen a Kisangyalok karában 13 iskola több mint 600 diákja varázsol karácsonyi hangulatot az első gyertya fényének fellobbanása előtt. Az adventi ablakok december 1-jétől a Városház téri színpadon nyílnak majd. A műsorban szerepel tánc, dal, vers, próza és még egy karácsonyi slam poetry is elhangzik a fehérvári középiskolások és művészeti előadók tolmácsolásában. Az idei év újdonsága lesz, hogy a manók beköltöznek a Vasvári Pál utcába. Az arra sétálók a Manóváros házainak ablakán bekukkantva láthatják, hogyan készülnek kis lakói az ünnepre.
A Püspöki Palota Adventi Udvarának megnyitása minden évben annak a keresztény értékrendnek a hirdetése, hogy karácsony valójában Jézus Krisztus születése miatt ünnep. Ezt a lelkületet szeretnénk bemutatni és megerősíteni a polgárokban – emelte ki Ugrits Tamás. A pasztorális püspöki helynök hozzátette: november 26-án, szombaton 10 órakor nyitja ki kapuit az Udvar, és minden szombaton 16.30 órakor a Székesfehérvári Egyházmegye katolikus iskolásainak, óvodásainak adventi műsorát és Spányi Antal adventi gondolatait követően gyújtják meg a gyertyát. Az első alkalommal megáldja a családok adventi gyertyáit, melyeket szétosztanak a jelenlevők között. Az ünnepre való felkészülést az Adventi lelki út kiadvány is segíti.
A Katolikus Karitász sokrétű adományozási programot hirdetett a szükségletek enyhítésére. A Székesfehérvári Egyházmegyei Karitász igazgatóhelyettese, dr. Sinkovicsné Máté Hortenzia a sajtótájékoztatón beszámolt azokról a lehetőségekről, ahol a segítő szándékúak adományozhatnak, hogy szebbé tegyék a nehéz helyzetben élők mindennapjait és ünnepét. Advent első vasárnapján indul a Tárjátok ki a szíveteket! tartós élelmiszer gyűjtés. Az Angyalbatyu résztvevői játékokat rejtő cipősdobozokkal csempészhetnek örömet a gyermeki szívekbe. Az Egymillió csillag a szegényekért egy országos, egy héten át tartó figyelemfelkeltő program, amelynek célja a szolidaritás felébresztése a szükséget szenvedők iránt. Az adventi időszakban gyertyákat osztanak és adományokat gyűjtenek, amelyekkel a legelesettebbeket lehet támogatni. Ezek mellett az országos programok mellett a helyi plébániákon működő karitász csoportok is szerveznek adománygyűjtéseket, meleg ételt, tartós élelmiszercsomagot osztanak, karácsonyfákat ajándékoznak, megpróbálják szebbé tenni mindenkinek az ünnepet.
Az első adventi gyertyagyújtás előtt a Kisangyalok karát hallhatjuk
Az alkalmi kórusban idén tizenhárom iskola több mint hatszáz kisdiákja énekel ismert és kevésbé ismert karácsonyi dalokat. Az első gyertya lángja 18 órakor lobban fel, november 27-én dr. Cser-Palkovics András polgármester és Spányi Antal megyés püspök közösen gyújt gyertyát, majd a város vezetője a Kisangyalok karának néhány tagjával együtt kapcsolja fel az ünnepi díszvilágítást. A meghitt pillanatok után Szulák Andrea adventi kiskoncertjét hallhatja a közönség. A következő alkalmakon a Sing for Joy és Takács Nikolas, a MusiColore Énekegyüttes és Zséda, a Mits Márton - Horváth Dávid duó és a Fool Moon műsora keretezi a gyertyagyújtás pillanatait.
A város adventi naptára idén kicsit más formában nyújtja át a napi meglepetést december 1. és 23. között: a Városház téri Adventi színpadon nyílik ki az ablak, amelyben egy-egy vers, mese, tánc- vagy zenedarab jelenik meg az aznapi ajándék pontban fél hatkor – az előadók között a profik mellett most sok középiskolás diákot is láthatnak, hallhatnak majd a téren járók.
Érdemes lesz a Városház térről elsétálni a Vasvári Pál utcába, ahol mesebeli manóváros „épül” advent idejére.
Az aprócska ablakokon bekukucskálva karácsonyi hangulatú szobácskákat láthatnak a kíváncsiak. Miklós napján, december 6-án találkozhatnak a Mikulással a gyerekek a belvárosban, a Városház téren a Csimota zenekar játszik, amíg a nagyszakállú megérkezik. Az SZKKK munkatársai még december 24-én is várják a családokat: idén is lesz manókereső játék, hogy a kicsik addig se unatkozzanak, amíg otthon elkészül a karácsonyfa, az ünnepi vacsora, és megérkezik az angyal az ajándékokkal. Az Adventi színpadnál 10–14 óráig lehet majd jelentkezni a játékra.
Ebben az évben is élmény lesz végigsétálni a fénybe öltözött belvárosban: a Liszt Ferenc utcától a Zichy ligetig a tavalyihoz hasonló díszkivilágítást élvezhetünk. A megvalósulást egy nagylelkű felajánlás is segítette: a városi közvilágítás karbantartását végző Roneko Kft. egymillió forinttal járul hozzá a költségekhez. Nem maradunk fényjáték nélkül sem: Falvay Miklós médiaművész felajánlásának köszönhetően a Varkocs-szobornál idén is „kapkodhatunk” a hópelyhek után, akár egymással versenyezve is. Ebben az évben is gyönyörű, formás fenyőfa díszíti a Városház teret, amely mellett áll majd a betlehem, körülötte pedig a szokott menetrend szerint „zakatol” a gyerekek kedvence, a mesebeli gőzös.
Hétköznapokon a Városház téri Adventi színpad a gyerekeké lesz december 2-től
Hosszú évtizedek hagyománya, hogy a város óvodásai, kisiskolásai elhozzák a fehérváriaknak az ünnepre készült műsoraikat: Mikulásváró, betlehemes játék, karácsonyi mese és dalcsokor – a gyerekhangok délelőttönként nemcsak a büszke szülők, nagyszülőknek szereznek örömöt, de megállásra késztetik a belvárosban járókat is. December 20-án, kedden este hattól pedig középiskolásokat hallhatnak a téren, a Ciszterci Szent István Gimnázium, a Hermann László Zeneművészeti Szakgimnázium és AMI, valamint a Teleki Blanka Általános Iskola és Gimnázium vegyes karai énekelnek karácsonyi dalokat a Városháza előtt.
Az adventi hétvégékre kinyílik a Püspöki palota kapuja is, a hangulathoz illően feldíszített kertben jótékonysági és kézműves vásár várja az érkezőket 10–19 óra között.
Az udvar december 13–22-ig hétköznapokon is látogatható, 14–19 óráig. Az első gyertyát november 26-án, szombaton 16.30 órakor gyújtja meg Spányi Antal megyés püspök, a színpadon a Székesfehérvári Egyházmegye katolikus iskolásainak műsorát láthatják – így lesz ez december 3-án, 10-én és 17-én is. A látogatóközpontban kézműves foglalkozásokat is szerveznek, ezeken regisztráció után vehetnek részt az érdeklődők.
December 3-a a Fogyatékosság világnapja, ezen a napon egy új, hagyományteremtőnek szánt eseményt rendeznek.
Az Ölelés az elfogadásért című program 10 órakor kezdődik az Országalmánál, amit ép és sérült emberek fognak „körülölelni”, majd a felszólalók után a Városház téren felállított színpadon különböző csoportos, illetve egyéni produkciókat láthatnak a jelenlevők: az érintett gyerekek és felnőttek mutatkoznak be. A program kezdeményezője Kovács Szilvia, a Fehérvár Médiacentrum munkatársa, maga is érintett anyuka, nála jelentkezhet, aki színpadi produkcióval készül az eseményre.