Ravel, Muszorgszkij, Balogh Máté, Szentpáli Roland és Haydn művei csendülnek fel Szőcs Henrik zongoraművész előadásában március 27-én Székesfehérváron. A Hermann László Zeneiskola nagytermében 18 órakor kezdődő koncerttel a 150 éve született francia zeneszerző, zongorista Maurice Ravel emléke előtt tisztelegnek. A koncert ingyenes, minden érdeklődőt szeretettel várnak!
A Szent György Kórus tavaly októberben ünnepelte fennállásának 25. évfordulóját, az énekkar orvosokból, asszisztensekből és a kórházhoz kötődő egyéb szakemberekből alakult meg 1999-ben. Kedden a Viktória Rehabilitációs Központ jótékonysági estjén léptek fel új karnagyuk, Tóka Melitta vezényletével.
A „Kérdezd a Zeneszerzőt!” kortárs koncertsorozat keretében, annak évadzáró eipzódjaként szervezte meg az Alba Regia Szimfonikus Zenekar a „Szimfonikus történetek” című interaktív estjét pénteken a Szent István Hitoktatási és Művelődési Ház Szent István termében.
Folytatódik a Kultúrszalon című programsorozat a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban. Johann Sebastian Bach fuvolaszonátáit hallhatjuk a március 22-én, szombaton 17.30 órakor kezdődő programon. A rendezvényre ingyenes a belépés.
Az Alba Regia Szimfonikus Zenekar 2024/25-ös Ünnepi sorozatának záró estjén, március 28-án, este 18 órai kezdettel, az európai zene történetének egyik legnagyobb egyházzenei remekműve, Johann Sebastian Bach 1727 Nagypéntekén bemutatott Máté-passiója csendül fel. A hangversenyre jegyekEZEN az oldalon válthatók.
A „Kérdezd a zeneszerzőt!” című különleges, interaktív koncertsorozat évadzáró akkordjára vár minden zeneszeretőt az Alba Regia Szimfonikus Zenekar. Az egyedülálló koncert-talkshow részleteiről Lehrner Zsolt alpolgármester és Dobri Dániel kortárs művészeti vezető beszélt a szerdai sajtótájékoztatón.
Rendhagyó énekórát tartott kedden délelőtt Székesfehérváron a Muzsikás együttes. A Vörösmarty Mihály Általános Iskola Liget sori és Szárazréti intézményeiben, valamint a Vasvári Pál Általános Iskolában tanuló diákok különleges zenei élménnyel lettek gazdagabbak.
Régi idők romantikus slágereivel invitálja időutazásra a közönséget Klein Judit (ének) és Pánczél Kristóf (zongora, ének): a Holdfényes randevú című zenés színpadi játékot 2025. március 29-én, szombaton 18 órakor láthatja a közönség az Öreghegyi Közösségi Házban. A programra EZEN az oldalon váltható belépő.
A magyar-lengyel barátság napja alkalmából rendezett ünnepségsorozat szerdán kezdődik Székesfehérváron. A programok között opolei és fehérvári fiatalok közös koncertje is szerepel.
Vasárnap kezdődik és a hónap végéig tart a Bach Mindenkinek Fesztivál. Az országos programsorozathoz idén is csatlakozott Székesfehérvár. Az idei helyszín az Evangélikus templom lesz, ahol Bach-korálok, dicsőítő énekek csendülnek fel az istentiszteleteken és egy szabadtéri koncert is szerepel az események között.
Legutóbbi galériák
Hasonló galériák
Loaded: 0%
Progress: 0%
Remaining Time -0:00
This is a modal window.
Beginning of dialog window. Escape will cancel and close the window.