Fehérvári Fogyasztókért Szakmai Díj - március 10-ig várják a jelöléseket

Az Alapítvány a Székesfehérvári Fogyasztóvédelemért és Székesfehérvár Önkormányzata évek óta szakmai díjban részesíti azokat a helyi vállalkozásokat, cégeket, amelyek szem előtt tartják a felelősségteljes, etikus piaci magatartást. Fehérvári Fogyasztókért Szakmai Díjra 2020. március 10-ig várják a jelöléseket kereskedelem, szolgáltatás és gyártás kategóriában.
2020.02.10. 14:59 |
Fehérvári Fogyasztókért Szakmai Díj - március 10-ig várják a jelöléseket

Március 10-ig a fogyvedalap@gmail.com címen várja a jelöléseket az Alapítvány a Székesfehérvári Fogyasztóvédelemért a Fehérvári Fogyasztókért Szakmai Díjra.

2020-ban hatodszor is sor kerül az elismerések átadására. Az alapítvány várja a jelöléseket kereskedelem, szolgáltatás és gyártás kategóriában. A díjat a Fogyasztók Világnapjához kapcsolódóan adományozzák. A világnapot 1983 óta ünneplik világszerte. John F. Kennedy amerikai elnök 1962. március 15-én hirdetett ki egy történelmi nyilatkozatot, melyben a négy alapvető fogyasztói jogot (jog a biztonsághoz, az információhoz, a választáshoz és a képviselethez) foglalta össze, az évek során ezek száma nyolcra emelkedett (kibővült a meghallgatás, a kártérítés, az oktatás és az egészséges környezethez való joggal).

A Fehérvári Fogyasztókért Szakmai Díj kapcsán Róth Péter, Székesfehérvár Megyei Jogú Város alpolgármestere, Németh László, az Alapítvány a Székesfehérvári Fogyasztóvédelemért elnöke és Berdó-Kovács Erika, a Fejér Megyei Civil Információs Centrum irodavezetője számolt be a legfontosabb információkról.

"Azt szeretnénk ismét kérni a fehérváriaktól, hogy gondolják végig, kik azok az üzleti szereplők, akik igazi partnerként tekintenek a fogyasztóikra, vásárlóikra és küldjék el javaslataikat, hiszen minél több jelölés érkezik, annál nagyobb az elismerés legitimitása. Éljenek a jelölési lehetőséggel annak érdekében, hogy márciusban jó kezekbe kerüljenek ezek a díjak!" - hívta fel a figyelmet Róth Péter, Székesfehérvár alpolgármestere.

Berdó-Kovács Erika, a Fejér Megyei Civil Információs Centrum irodavezetője örömét fejezte ki, hogy van olyan díj, amit alulról jövő kezdeményezés kapcsán ad át egy civil szervezet a munkáltatóknak. "Nem pusztán azért van jelentősége ennek a szakmai díjnak, mert a munkáltatók egy újabb szempontrendszer alapján kapnak egy elismerést, hanem azért is, mert az Alapítvány a Székesfehérvári Fogyasztóvédelemért ezzel a témával a térségünkben komoly szakmai eredményeket tud felmutatni működése során." - tette hozzá Berdó Erika Gabriella, kiemelve, hogy a díj az odafigyelő, fogyasztóbarát attitűd elismerésére szolgál.

Németh László, az Alapítvány a Székesfehérvári Fogyasztóvédelemért elnöke arról szólt, hogy a város gazdasági fejlődése és ezzel párhuzamosan a szolgáltató szektor fejlődése miatt is fontos presztizst jelent a díj az elismert cégeknek. Elmondta, hogy sok jelölés érkezett az elmúlt években és az idei évben is erre számítanak. A díj szakmaiságáról szólva hangsúlyozta, hogy rendkívül összetett, 47 pontból álló szempontrendszert vesznek figyelembe az elismerések odaítélésénél.

Korábbi évek díjazottjai:

Gyártás kategória:
Macher Gépészeti és Elektronikai Kft.
KIKSZ Ipari, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.
Metalforg-Tec Gépgyártó és Kereskedelmi Kft.
Mézes Varázs Kft., Aranyalma Cukrászda
Csornai Dent Fogtechnikai Kft.

Szolgáltatás kategória:
Damniczki Cukrászat
Karikás Mester Fodrászat
Rebényi Cukrászat
B Dekor Stúdió
Sarló utcai Lipóti Pékség

Kereskedelem kategória:
KARRIER-BÚTOR Tervező, Gyártó és Kereskedelmi Kft.
Viniczai Cukrászda
Szék-Ház Irodabútor Kft.
Lucullus 3 Kft., Diófa Étterem
Superker Elektro Centrum Kft.
Jó gyakorlatok a fogyasztókért oklevél:
Jancsárkert Termelői és Biopiac