-
Alba Regia verseny
Döntőjéhez érkezett hétfőn a „Alba Regia” középiskolai történelemverseny Székesfehérváron. A záró tudáspróbát méltó körülmények között, a Koronázó Bazilika Nemzeti Emlékhely Látogatóközpontban rendezték meg Fejér és Veszprém vármegyei, 9-11. évfolyamos diákok számára.
2025.04.14. -
Örmény tablókiállítás
Örményország és elődállamainak fővárosait és népviseleteit mutatja be az a tablókiállítás, amely a Városháza emeleti folyósóján nyílt múlt pénteken. A tárlat alapjául az a közgyűlési döntés szolgál, mely szerint Székesfehérvár partnerségi kapcsolatot létesít Etchmiadzin városával.
2025.04.14. -
Virágvasárnapi áhítat
Virágvasárnap alkalmából zenés áhítatot tartottak a Budai úti református templomban, ahol a Honvéd Helyőrségi Zenekar adott koncertet.
2025.04.14. -
Véget ért a Versünnep
Lezajlott a XV. Fehérvári Versünnep döntője. A Városháza Dísztermében rendezett eseményen a középiskolások teljes átéléssel tolmácsolták jeles költőink gondolatait.
2025.04.14.
Fehérvári királyok menete a nemzeti ünnepen - huszonhárom óriásbábot láthatunk

A színes menet kiemelkedő alakjai a közel öt méter magas óriásbábok:
Géza fejedelem és felesége, Sarolt, Szent István és felesége, Boldog Gizella, fiuk, Szent Imre herceg, Asztrik püspök, Szent László és felesége, Adelheid, lányuk Piroska, I. Géza, Salamon király, Könyves Kálmán, Álmos herceg, II. István és II. (Vak) Béla, III. Béla és felesége, Antiochiai Anna, II. András és lánya, Szent Erzsébet, IV. Béla és lánya, Szent Margit, IV. (Kun) László és az utolsó Árpád-házi uralkodó, III. András.
A rendezvény jelképének számító királyi óriásbáb-család tagjai Somogyi Győző, Kossuth- díjas grafikus és festőművész tervei alapján, kezdetben Grosschmid Erik, Blattner Géza-díjas bábtervező, majd Majoros Gyula, Blattner Géza-díjas bábkészítő-mester, szobrászművész irányításával és Ujj Zsuzsa keramikus iparművész közreműködésével készültek el, székesfehérvári diákok bevonásával.
A Fehérvári királyok menetét a Pavane Történelmi Táncegyüttes és Zászlóforgató Csoport tagjai vezetik fel a Koronás parktól. Őket a Borostyánkő Hagyományőrző Egyesület tagjai követik – nyomukban Szent István, Szent Imre, Gizella királyné, II. András óriásbábja vonul önkéntes kísérőikkel. Az I. András Király Lovagrend lovagjai, apródjai, úrhölgyei a Sub Rosa régizenei együttes középkori dallamaira menetelhetnek, ahogy mögöttük a korhű ruhába öltözött önkéntesek is. A sort Géza fejedelem feleségével, Sarolt fejedelemasszonnyal és Asztrik püspökkel, valamint a Magyar Királyi Kardforgatók Rendje folytatja.
Az óriásbábok – Szent László, Adelheid, Piroska, I. Géza és Salamon – után újabb régizenészek, a Musica Historica együttes tagjai érkeznek a Fő utcára. Könyves Kálmán, Álmos herceg, II. (Vak) Béla és II. István óriásbábjai között a Fehérvári Hagyományőrző Íjász Egyesület vonul, mögöttük pedig a Bordó Sárkány Régizene Rend. III. Bélát, Antiochiai Annát, IV. Bélát, Szent Margitot és Szent Erzsébetet a Keleti Szél zenekar és a Fejér Baranta Hagyományőrző Sportegyesület tagjai követik. A felvonulást IV. (Kun) László, III. András óriásbábjai és a Szent László Vitézei Egyesület tagjai zárják.
A Városház térre érkezve, az Országalmát megkerülve a Fehérvári királyok menete a Szent István térig, az ünnepi közgyűlés helyszínéig folytatódik, ahol 18 órakor dr. Cser-Palkovics András polgármester mond ünnepi beszédet és átadja Székesfehérvár kitüntetéseit. A közgyűlés esőhelyszíne a Városháza díszterme, a Fehérvári királyok menete kedvezőtlen időjárás esetén elmarad.
A Koronázási Ünnepi Játékok részletes programja a www.kiralyinapok.szekesfehervar.hu honlapon olvasható, személyesen a Tourinform Városház téri irodájában és Városház téri infopontján, valamint a rendezvény Országzászló téri információs faházában tájékozódhatnak a látogatók.