-
Alkotó Napok a Rác utcában
Csipkeverő és szabás-varrás foglakozásokkal folytatódik a Fehérvári Kézművesek nyári alkotótábor-sorozata. A résztvevők július 26-28. között megismerhetik a torchon csipke készítésének technikáját és a csipke felvarrást is, míg a kezdők a szabás-varrás alapjait tanulhatják meg.
2024.07.18. -
Szépkorúak kulturális seregszemléje
A Székesfehérvári Közösségi és Kulturális Központ (SZKKK) 2024-ben újra megrendezi a már hagyományos Szenior Ki mit tud? versenyt a Fejér vármegyei nyugdíjasok számára előadóművészet, valamint képző-, ipar- és népművészet kategóriákban. A színpadi produkciókból előválogatókat, a beérkezett műalkotásokból pedig kiállítását is rendeznek – végül pedig gálaműsort tartanak a legjobbakból.
2024.07.18. -
A száműzetés öröksége
Az Olvasóterem a Központi Könyvtár zárva tartása alatt is látogatható, és hétfőtől nem csak a könyvekért, folyóiratokért, hanem a Brazil Nagykövetség fotókiállításáért is érdemes felkeresni a Bartók Béla téren. A Száműzetés öröksége című tárlat olyan a II. világháború alatt Brazíliába menekült európaiakat mutat be, akik kiemelkedőt alkottak Brazíliában a művészetek vagy a tudomány területén.
2024.07.17. -
Csicsergő a Felsővárosban
A 0–3 éves korosztálynak szól a Székesfehérvári Közösségi és Kulturális Központ Csicsergő foglalkozása, amely minden hónap harmadik szerdáján hívja a családokat zenés, játékos tornára a Felsővárosi Közösségi Házba. A foglalkozások ára 1200 forint, az alkalmakra előzetesen regisztrálni kell.
2024.07.17.
Fehérvári népzenészeket is jelölhetünk az idei Táncház Díjra március 15-ig
![Fehérvári népzenészeket is jelölhetünk az idei Táncház Díjra március 15-ig](/_upload/images/news/67996/kákics.jpg)
Idén 50 éves a táncházmozgalom. Ez alkalomból az idei április elejére tervezett Táncháztalálkozó szervezői az évfordulóhoz kapcsolódó programokkal is készülnek. A Táncház Egyesület által szervezett Országos Táncháztalálkozó és Kirakodóvásár 1982 óta minden év tavaszán várja az élő népművészet, a városi táncházmozgalom és az ahhoz kapcsolódó társművészetek kedvelőit. A népzene, a néptánc és a tárgyalkotó népművészet seregszemléjén műkedvelő és hivatásos előadók, gyermek és felnőtt néptáncegyüttesek, zeneiskolások és hagyományőrző népművészek működnek közre, a Kárpát-medencei és a moldvai magyarság, a világban bárhol máshol élő magyar közösségek, valamint a hazai nemzetiségek képviseletében.
A városi táncházmozgalom kerek évfordulója alkalmából kampányt indítottak táncházas történetek és táncházas emlékek, relikviák összegyűjtésére. Olyan írásokat és fotókat várnak, amelyek a hetvenes évektől napjainkig tartó időszakot idézik meg, és van valamilyen kapcsolódásuk a táncházakhoz, táncházas táborokhoz, tanfolyamokhoz, vagy szólhatnak akár gyűjtési élményekről is. A dokumentumok beküldési határideje: február 20.
A Táncház Díjat az OTP Bank támogatásával adják át. Idén olyan, Magyarországon élő zenészeket, énekeseket, zenei együtteseket lehet jelölni, akiknek aktív szakmai tevékenysége a táncházmozgalomhoz kötődik. A lehetséges jelöltek életkorának alsó határa 30 év. Az alapítók által létrehozott kuratóriumhoz magánszemély, szervezet és intézmény is terjeszthet fel jelölteket.
A székesfehérvári táncházmozgalom tartalmas múlttal és élő jelennel rendelkezik. Közösségünk tagjai kiváló népzenészek, énekesek, zenei együttesek, akiket érdemes a díjra jelölni március 15-én éjfélig a www.tanchaztalalkozo.hu honlapon található űrlapon.
A kuratórium március 22-én teszi közzé döntését, az ünnepélyes díjátadásra a XLI. Országos Táncháztalálkozó és Kirakodóvásár szombat esti gáláján, április 2-án, a Papp László Budapest Sportaréna nagyszínpadán kerül sor.