Fehérvári Versünnep - április 14-én a Szent IStván Művelődési Házban lesz a verseny döntője

 Közeledik a III. Fehérvári Versünnep döntőjének időpontja. Az irodalomkedvelő fiatalok körében idén is népszerű a verseny, hiszen a megmérettetésre harminc középiskolás jelentkezett. A rendezvénynek otthont adó Szent István Művelődési Házban április 14-én délelőtt 10 órakor tizenketten állhatnak majd a pódiumra, és mutathatják meg tudásukat a zsűri előtt. A szervezők minden fehérvárit várnak a közönség soraiba, hiszen a döntő nyilvános esemény.
2012.04.10. 06:56 |
 Közeledik a III. Fehérvári Versünnep döntőjének időpontja. Az irodalomkedvelő fiatalok körében idén is népszerű a verseny, hiszen a megmérettetésre harminc középiskolás jelentkezett. A rendezvénynek otthont adó Szent István Művelődési Házban április 14-én tizenketten állhatnak majd a pódiumra, és mutathatják meg tudásukat a zsűri előtt.
  Igazi közösséggé formálódott a tehetségkutató döntőseinek csapata. Nemrégiben jó hangulatú találkozón vettek részt a gyerekek, ahol a zsűritől hasznos tanácsokat kaptak Arról is szó esett, hogyan győzhető le a lámpaláz, és mi segítheti a felkészülést. Erős mezőny alakult ki, nem csoda, hogy a zsűri is izgalommal várja már a döntőt. Kubik Anna, elnök úgy fogalmazott: nagy mérkőzésre számít, hiszen a gyerekek rendkívül tehetségesek, így nehéz lesz meghozni a döntést. Szurkolhatnak majd a Vasvári Pál Gimnázium, a Kodolányi János Középiskola, a Teleki és a Tóparti Gimnázium, és az I. István Középiskola, valamint ez utóbbi Bugát Pál tagintézményének diákjai is, hiszen az említett iskolák „színeiben” mérik össze tudásukat a versenyzők. A szervezők minden fehérvárit várnak a közönség soraiba, hiszen a döntő nyilvános esemény. Ha Ön is kíváncsi arra, ki nyeri meg a III. Fehérvári Versünnepet, ne habozzon, látogasson el április 14-én a 10 órakor kezdődő döntőre a Szent István Művelődési Házba!