-
Nemzeti Gyásznap
Százhetvennégy éve, 1849. október 6-án végezték ki Aradon a magyar szabadságharc 13 tábornokát, Pesten pedig Batthyány Lajost, az első magyar felelős kormány volt miniszterelnökét. Október hatodikát 2001-ben a magyar nemzet gyásznapjává nyilvánították. A bosszúhullám csak 1850 júliusától mérséklődött, amikor az európai felháborodás miatt a bécsi udvar nyugdíjazta a "hatáskörét túllépő" Haynaut.
2024.10.06. -
Kerékpárosbarát települések
Idén is meghirdette a Kerékpárosbarát Település és Kerékpárosbarát Munkahely pályázatot az Építési és Közlekedési Minisztérium, valamint a KTI Magyar Közlekedéstudományi és Logisztikai Nonprofit Kft. A cím elnyeréséhez szükséges, hogy a pályázó az elmúlt évben példamutató kerékpáros kezdeményezéseket, intézkedéseket és fejlesztéseket hajtson végre.
2024.10.01. -
Egy hét múlva becsöngetnek
A 2024/25-ös tanév utolsó tanítási napja 2025. június 20. lesz. A végzős középiskolásoknak 2025. április harmincadikán ér véget a tanév, a két évfolyamos részszakmára való felkészítést folytató szakiskolákban pedig 2025. május harmincadikán kell utoljára iskolába menni.
2024.09.02. -
Kalauz nélküli vonatok
Szeptember 30-tól a Budapest és Székesfehérvár közötti vonalon közlekedő S36 és G43-as járatokat, valamint a Déli pályaudvarról Százhalombattára és Pusztaszabolcsra induló S40-es vonatokat is bevonják a kalauz nélküli rendszerbe.
2024.08.30.
Fehérváron, az Összhaderőnemi Műveleti Vezetési Irányító Központnál tett látogatást a miniszterelnök
Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn Székesfehérváron a Honvéd Vezérkar Összhaderőnemi Műveleti Vezetési Irányító Központnál tájékozódott a Magyar Honvédség védelmi képességeiről - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.
2023.03.07. 07:12 |
Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter jelentést tett a kormányfőnek a Honvédelmi és Haderőfejlesztési Program helyzetéről, ahhoz kapcsolódóan a személyi állomány kiképzésének állapotáról, valamint a nyáron elrendelt képesség-fokozás eredményeiről - mondta Havasi Bertalan.
Orbán Viktor a katonai vezetők előtt ismét leszögezte: a veszélyek korában Magyarország megvédése a kormány legfontosabb célja, ezért a honvédség és a hadiipar fejlesztése a szankciók okozta európai gazdasági válság ellenére sem lassulhat. Mi , magyarok a béke mellett vagyunk, de szárazon kell tartani a puskaport - mondta.