-
Fehérvár Szalon 2024.
A Szent István Király Múzeum Országzászló téri épületében nyílt meg pénteken a Fehérvár Szalon 2024 – képző-, ipar- és fotóművészeti kiállítás. Az eseményen három alkotó - Bauer István, Mounier Noémi Klára és Ujházi Péter – pályamunkáit díjazta a zsűri.
2024.09.13. -
Lukács László utolsó könyve
Kettős ünnepnek ad otthont szeptember 16-án 17 órától a Városháza Díszterme, ahol bemutatják a tavaly év végén elhunyt Prof. Dr. Lukács László utolsó könyvét, valamint 50 éves munkásságának elismeréseként köszöntik dr. Demeter Zsófia egykori múzeumigazgatót is.
2024.09.13. -
Öt éves a Csoóri Társaság
Jubileumi eseményt tartott a Csoóri Sándor Társaság, amelyet öt évvel ezelőtt azért hoztak létre, hogy megőrizze, gondozza, valamint közkinccsé tegye a Csoóri életmű hagyatékát. Az esten a Sebő Együttes műsorát hallgathatták meg az érdeklődők.
2024.09.13. -
Aranyat érő beszélgetések
Folytatódott az Aranyat érő beszélgetések programsorozat. Bokros Judit vendégeiként Sztanó Hédi film és televíziós rendező, néptáncművész, valamint Székely Levente nagykövet, népzenész eddigi életútját és mindennapjait ismerhették meg az érdeklődők.
2024.09.13.
Fehérváron is várják a jelentkezőket a Wass Albert maratonra
Február 17-én pénteken este 18 órától újra megrendezik a Wass Albert-maratont Fehérváron, a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban. A maratonhoz idén is a világ számos pontján csatlakoznak a Kárpát-medencétől Ausztráliáig. A rendezvény alapvető célja, hogy egyre több emberhez eljuttassák az évtizedekig elhallgatott, ma már egyre népszerűbb erdélyi magyar író és költő értékközvetítő gondolatait.
2017.02.14. 12:42 |
Február 17-én pénteken este 18 órától újra megrendezik a Wass Albert-maratont Fehérváron, a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban. A maratonhoz idén is a világ számos pontján csatlakoznak a Kárpát-medencétől Ausztráliáig. A rendezvény alapvető célja, hogy egyre több emberhez eljuttassák az évtizedekig elhallgatott, ma már egyre népszerűbb erdélyi magyar író és költő értékközvetítő gondolatait.
A 25 órásra tervezett maratoni felolvasásba bárki bekapcsolódhat, különösen számítanak iskolák, diákok jelentkezésére. A Wass Albert-maraton megrendezésének ötlete egy debreceni fiatalembertől származik. 2003-ban határozta el, hogy egyszerre több helyszínen szervezzenek 24 órás felolvasást az erdélyi magyar irodalom egyik legjelesebb alakjának műveiből. A nemes kezdeményezés futótűzként terjedt a világ magyar közösségeiben, az olvasók ezreit mozgósító szépirodalmi ünnephez 2012-ben 44, 2013-ban 41, míg 2014-ben összesen 48 helyszín csatlakozott.
Eddig számos magánszemély, olvasói kör és iskola jelezte részvételi szándékát. A felolvasásra bárki jelentkezhet a +36 30 643 7605-ös telefonszámon, az onfentartas@gmail.com e-mail címen, vagy személyesen a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban.
A fehérvári rendezvény részleteiről szólva Jakubek Tibor főszervező elmondta, hogy a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házba február 17-én, pénteken 18.00 órára várják az érdeklődőket. A programsorozat az épület udvarán megemlékezéssel, koszorúzással kezdődik, melynek keretében Vassné Borsos Beáta Bíborka, a Vörösmarty Mihály Könyvtár igazgatója mond köszöntőt, és nyitja meg a maratont.
Ezután a Szent Korona Galériában kezdődik a „nagy felolvasás”, melyet hagyományosan Kozáry Ferenc színművész kezd el. 18.45 órától esti mese következik Wass Albert műveiből a II. Rákóczi Ferenc Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és a Sárkeresztúri Általános Iskola tanulóinak közreműködésével. Az éjszakába nyúló felolvasáshoz bárki csatlakozhat a helyszínen felajánlott könyvvel, vagy saját, kedvenc idézetével. Egy-egy vendégtől 15-20 perces közreműködést kérnek, de vannak olyan jelentkezők, akik 40-60 perces felolvasással készülnek.
Február 18-án, szombaton 8.00-09.00 óra között Balajthy Ferenc költő diákmatinét tart Wass Albert személyének és verseinek bemutatásával a Szent Imre Iskolaház diákjainak. 9.00 órától középiskolások, 10.00 órától Bakonyi Kovács István József Attila-díjas irodalmár, majd újra a jelentkezők olvasnak fel. 18.00 órakor megzenésített verses blokk következik, végül 18.30 órakor az Ars Musica Vegyeskar műsorával és a székely Himnusszal zárul a programsorozat.