-
Várják a fiatalok jelentkezését
Közösségi oldalán jelentette be a Feketehegy SE, U17-es csapatuk elkezdte az edzéseket a Bébic utcai műfüves focipályán. A munkát új szakmai vezetőjük, Csongrádi Ferenc irányításával kezdték el, aki egyben a felnőtt, megye 3-as csapat vezetőedzője is. Az egyesület várja a fiatalok jelentkezését.
2024.08.10. -
Egygólos vereség Cipruson
A Fehérvár FC 1-0-ra kikapott a ciprusi Omonia vendégeként a labdarúgó Konferencia-liga selejtező harmadik fordulójának első, csütörtöki mérkőzésén. A nyáron kinevezett Pető Tamás vezetőedző irányításával két-két siker és döntetlen után először szenvedett vereséget a Fehérvár. Omonia - Fehérvár FC 1-0 (0-0)
2024.08.09. -
Röplabda csarnok épül
Új sportcsarnok épül városunkban. A PORTÉPO Kft. és a Máv Előre Sport Akadémia megállapodásáról, illetve a klub jövőjéről sajtótájékoztató keretében számoltak be.
2024.08.09. -
Kék-fehér jövőkép
Komoly jövőképet kínál a MÁV Előre Röplabda Akadémia a fiataloknak. A megújult rendszerről sajtótájékoztató keretében számoltak be a klub vezetői.
2024.08.08.
Fehérváron tartotta közgyűlését a Sportlétesítmények Magyarországi Szövetsége
A Sport- létesítmények Magyarországi Szövetsége évről-évre más településen tartja szakmai találkozóit. Kedden délután a fehérvári Best Western Plus Lakeside Hotel adott otthont a szervezet éves közgyűlésének. A szakmai eseményen résztvevők a jövőbeli tervek egyeztetése mellett a város sport infrastruktúráját is megismerhették.
2017.03.21. 15:23 |
A Sportlétesítmények Magyarországi Szövetsége évről-évre más településen tartja szakmai találkozóit. Kedden délután a fehérvári Best Western Plus Lakeside Hotel adott otthont a szervezet éves közgyűlésének. A szakmai eseményen résztvevők a jövőbeli tervek egyeztetése mellett a város sport infrastruktúráját is megismerhették.
![](/_user/0/Image/0000000Miki2017/Marcius/Letesitmeny/Sportletesitmeny_fenntartok_konferenciaja_0015.jpg)
A Sportlétesítmények Magyarországi Szövetsége 1994-ben azzal a céllal jött létre, hogy a létesítmények irányítói közösen tudják megmutatni magukat, és együtt jelezzék: milyen fontos, speciális tudással bírnak. A sportlétesítmények vezetői éves rendes Közgyűlésüket tartották kedden délután a székesfehérvári Best Western Plus Lakeside Hotelben.
![](/_user/0/Image/0000000Miki2017/Marcius/Letesitmeny/Sportletesitmeny_fenntartok_konferenciaja_0007.jpg)
A Közgyűlés kezdetén Tompa Andor, a Sportlétesítmények Magyarországi Szövetsége elnöke üdvözölte a megjelenteket, majd Mészáros Attila, Székesfehérvár alpolgármestere mondott köszöntőt. Beszédében elmondta, hogy a város minden szükséges feltételt igyekszik biztosítani a sporthoz szükséges infrastrukturális hátterhez. Bizonyos létesítményeket, így a Csitáry G. Emil Uszodát, a Regionális Atlétikai Központot és a MÁV Pályát a város üzemelteti a Városgondnokságon keresztül, míg a Köfém Sportcsarnok, az Alba Regia Sportcsarnok és az Ifj. Ocskay Gábor Jégcsarnok a klubok üzemeltetésében állnak. Rövid ismertetőjében a város hosszú távú fejlesztési terveiben kiemelt jelentőségű Sóstói Stadionról, valamint a Multifunkcionális jég- és rendezvénycsarnok fontosságáról is beszélt.