-
Évadnyitó társulati ülés
Évadnyitó társulati ülést tartott szombaton délután a székesfehérvári Vörösmarty Színház, amelyen összegyűlt a színház társulata, hogy együtt köszöntsék az új évadot. Szó volt az évad bemutatóiról és az ősz végén kiírandó színházigazgatói pályázatról is.
2024.09.14. -
Fehérvár Szalon 2024.
A Szent István Király Múzeum Országzászló téri épületében nyílt meg pénteken a Fehérvár Szalon 2024 – képző-, ipar- és fotóművészeti kiállítás. Az eseményen három alkotó - Bauer István, Mounier Noémi Klára és Ujházi Péter – pályamunkáit díjazta a zsűri.
2024.09.13. -
Öt éves a Csoóri Társaság
Jubileumi eseményt tartott a Csoóri Sándor Társaság, amelyet öt évvel ezelőtt azért hoztak létre, hogy megőrizze, gondozza, valamint közkinccsé tegye a Csoóri életmű hagyatékát. Az esten a Sebő Együttes műsorát hallgathatták meg az érdeklődők.
2024.09.13. -
Aranyat érő beszélgetések
Folytatódott az Aranyat érő beszélgetések programsorozat. Bokros Judit vendégeiként Sztanó Hédi film és televíziós rendező, néptáncművész, valamint Székely Levente nagykövet, népzenész eddigi életútját és mindennapjait ismerhették meg az érdeklődők.
2024.09.13.
Fejér Megyei Diáknapok 2017 - indul a kulturális seregszemle
Három nap, harmincnyolc intézmény, hatszáz huszonhat produkció és alkotás, több mint ezer résztvevő – péntektől vasárnapig, a Fejér Megyei Diáknapokon a megye középiskolásai tizenegy művészeti kategóriában mérik össze tudásukat Székesfehérváron. A rangos eseménynek összesen 1229 résztvevője lesz: 1143 nevező diák és 14 közreműködő lesz jelen a háromnapos programon.
2017.03.31. 10:33 |
A Diákszínpad kategória bemutatóival pénteken 10 órakor megkezdődtek a Fejér Megyei Diáknapok idei rendezvénysorozata Székesfehérváron. A megye középiskoláinak kulturális seregszemléje hét helyszínen, három napon át zajlik, a hivatalos megnyitó április elsején, szombaton 9 órakor lesz a Diáknapok központjául szolgáló Művészetek Háza park felőli bejáratánál.
A több mint ezer résztvevőt Mészáros Attila alpolgármester, Nagy Boglárka, a Székesfehérvári Diáktanács elnöke és Juhász Zsófia, a Fejér Megyei Művelődési Központ igazgatója köszönti. A tizenegy művészeti kategória versenyei szombat estig tartanak, a nagyszabású eseménysorozat vasárnap 14 órakor a legjobb produkciókból összeállított gálaműsorral zárul a Vörösmarty Színházban. A rendezvény megtekintése a közönség számára ingyenes, a szervezők és a színpadra lépők várják a nézőtérre barátaikat, családtagjaikat és valamennyi érdeklődőt. A részletes program a www.diaknapok.hu honlapon olvasható.