-
Ezek lesznek a 2025-ös hosszúhétvégék - két ünnep is szombatra esik majd
Öt alkalommal örülhetünk hosszú hétvégéknek 2025-ben, ugyanakkor lesz több olyan ünnepünk, amely szombatra esik. Áthelyezett munkanapokra háromszor kell számítani, egy alkalommal tavasszal, egyszer ősszel, egyszer pedig télen.
2025.01.01. -
Már megvásárolhatók a matricák
Már megvásárolhatók a 2025-re érvényes országos és vármegyei autópálya-matricák – közölte a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt.
2024.12.30. -
Ütemes menetrend
Új menetrend szerint közlekednek az autóbuszjáratok Székesfehérvár és Tatabánya között. Az autóbuszok ezentúl több, az útvonalon található fontosabb megállóhelyen megállnak, a két város közötti utat pedig jellemzően 1 óra 20 perc alatt teszik meg.
2024.12.14. -
Hétvégi vásárlás adományozással
Vasárnapig tart az év legnagyobb élelmiszergyűjtő akciója a Magyar Élelmiszerbank Egyesület szervezésében. Az ország 154 településén 365 áruházban összesen 6500 önkéntes gyűjti majd az adományokat. Székesfehérváron nyolc helyszínen, a kasszák melletti gyűjtőpontokon az Élelmiszerbank zöld mellényt viselő önkéntesei köszönettel fogadják a hűtést nem igénylő, tartós élelmiszereket, édességeket.
2024.11.16.
Felmérik a Szent Koronára vonatkozó jogi szabályozást
Fel kell mérni, hogy a Szent Koronára és a többi koronázási jelképre milyen jogszabályok vonatkoznak, többek között az őrzés, a másolatkészítés során, szükség esetén a menekítéskor állapította meg a Szent Korona Testület. Kiderült, megszületett az a jogszabály, amely lehetővé teszi a Szent Korona országházi látogatását nem csak egy évre, hanem időtartamtól függetlenül. A testület foglalkozott a Koronaőrök Egyesületének kérelmével, amely arra irányult, hogy végezzék el a Szent Korona anyagvizsgálatát, egyfajta roncsolásmentes módszerrel.
2005.12.15. 07:07 |
Fel kell mérni, hogy a Szent Koronára és a többi koronázási jelképre milyen jogszabályok vonatkoznak, többek között az őrzés, a másolatkészítés során, szükség esetén a menekítéskor állapította meg a Szent Korona Testület. Kiderült, megszületett az a jogszabály, amely lehetővé teszi a Szent Korona országházi látogatását nem csak egy évre, hanem időtartamtól függetlenül.
Fel kell mérni a Szent Koronára vonatkozó jogi szabályozást - többek között ezt állapította meg a Szent Korona Testület szerdai budapesti ülésén. A grémium ülésén részt vett Sólyom László köztársasági elnök, Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, Szili Katalin házelnök, Bihari Mihály, az Alkotmánybíróság elnöke, Lomnici Zoltán, a Legfelsőbb Bíróság elnöke és Vizi E. Szilveszter, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke.
Paczolay Péter, a Köztársasági Elnöki Hivatal vezetője az ülést követően elmondta, a testület megállapította, hogy a Szent Koronára vonatkozó jogi szabályok helyzetét fel kell mérni. Erre a feladatra kormány a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumát jelöli ki, a tárca január végéig gyűjti össze azokat a jogszabályokat, amelyek a Szent Korona tárolására vonatkoznak.
Fel kell mérni, hogy a Szent Koronára és a többi koronázási jelképre milyen jogszabályok vonatkoznak, többek között az őrzés, a másolatkészítés során, szükség esetén a menekítéskor. Meg kell nézni azt is, hogy szükséges-e további jogszabályok megalkotása, és mely szerv bocsátja ki azokat adott esetben.
A testület foglalkozott a Koronaőrök Egyesületének kérelmével, amely arra irányult, hogy végezzék el a Szent Korona anyagvizsgálatát, egyfajta roncsolásmentes módszerrel. Ennek eldöntéséhez a testület szakértőket vesz igénybe, és a szakértői vélemény alapján készíti elő a Szent Korona vizsgálatát. Ezzel összegfüggésben figyelembe veszik azt a 2003-as döntést is, hogy öt éven belül nem mozdítanák el a Szent Koronát vizsgálat céljából a jelenlegi helyéről.
A testület ülésén megállapította, hogy megszületett az a jogszabály, amely lehetővé teszi a Szent Korona országházi látogatását nem csak egy évre, hanem időtartamtól függetlenül.