-
Újra nyitva a pálya
Két részletben építi teljesen újjá a Városgondnokság a Bregyóban található extrém pályát. Az új pálya első része már elkészült és ismét használható. Ősszel pedig további négy elemmel bővítik a Bregyó skateparkot, ezzel lesz majd teljes.
2024.07.26. -
Új játszóeszközöket adtak át
Új játszóeszközöket adtak át két székesfehérvári játszótéren, a kisgyermekes családok örömére. A Széna téren egy nagy játszóvár készült, ami mellé ősszel fát telepítenek, míg a Zsolt utcába két mókuskereket és a homokozóhoz ülőkéket telepítettek. A beruházásokról Deák Lajosné önkormányzati képviselő adott tájékoztatást.
2024.07.04. -
Elkészült a felújítás
A munkaterületet tavaly ősz végén átadták a kivitelezőnek, azonban a kivitelezést tavasszal kezdték el a Gáz utcai garázssornál. A teljes útfelújítás első üteme a Rákóczi utcai négyemeletes épületek felőli oldalt és a házak közötti parkolók bekötőútjait érintette és várhatóan még ebben az évben elkészül a felújítása a garázssor másik oldalán található útnak is.
2024.06.20. -
Új bölcsőde épül
Ünnepélyes keretek között tették le szerdán délután annak az új, 28 férőhelyes bölcsődének az alapkövét, amely a Bodrogi utcában Feketehegy-Szárazrét gyermekei számára épül. A projekt a Széchenyi Terv Plusz program keretében valósul meg 420 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatás segítségével. A Székesfehérvári Hit Gyülekezete fenntartásában működő intézmény a tervek szerint idén nyitja meg kapuit.
2024.06.19.
Feloldották az útzárat - zöld lámpát kaptak az autósok a kis Budain
![Feloldották az útzárat - zöld lámpát kaptak az autósok a kis Budain](/_upload/images/news/68806/kisbudai3.jpg)
Zöld utat kaptak az autósok péntek délutántól
Az autósok, péntek délután, kettő óra után vehették ismét birtokba a kis- Budait. Ősszel a Közgyűlés a Budai út sávos helyreállítása helyett a teljes rekonstrukció mellett döntött, így a Budai út ezen szakaszának átépítésére is lehetőség nyílt. A nagyszabású, önkormányzati és uniós forrásból megvalósuló beruházás során teljes közműcsere történt, új növényágyakat helyeztek el a kereszteződésben, és megújult az útburkolat. A fejlesztés során kicserélték az út- és járdaburkolatot, valamint szélesítették a Belváros felőli járdát. Az autósok így vették birtokba az elkészült utat:
Szombattól az eredeti útvonalon közlekednek majd a buszok
Április 9-én, szombaton üzemkezdettől a helyi és regionális járatok is ismét az eredeti járatútvonalon közlekednek majd. Ez alól kivétel a 35-ös, a Vasútállomás irányába közlekedő 33-as, valamint a Fecskepart irányába közlekedő 34-es jelzésű autóbuszjárat, melyek továbbra is a Rákóczi út – József Attila utca – Deák Ferenc utca terelőútvonalon járnak, és a terelőútvonalon rendszeresített megállóhelyeken állnak meg. Kimaradó megállóhelyek: Zsuzsanna forrás, Prohászka Ottokár út, valamint a Prohászka Ottokár-templom.
Hamarosan kinyitják a Prohászka utat is
Az elmúlt hét csapadékos időjárása miatt nem lehetett aszfaltozni és a burkolati jeleket felfesteni a Prohászka úton, de most már zajlik az aszfaltozás. A buszöblökben pedig a betonburkolat teljes kötési idejét meg kell várni. A hétvégére ismét esőt jeleznek, így a jövő hét csütörtökre lehet biztosan ígérni, hogy a közlekedés előtt megnyitható lesz ez a szakasz is. Elképzelhető, hogy helyenként marad még javítandó felület, de akkor már a kétirányú forgalom mehet majd a Prohászka úton is.
Köszönik a közlekedők türelmét!