Félremagyarázott és elhallgatott igazság - országos pályázat középiskolásoknak

Országos pályázatot hirdetett Nagykőrös két témában is közép- iskolásoknak: a kuláküldözést és a téeszesítést személyesen, családjuk által átélt kortanúk emlékeinek dokumentálására. A benyújtott pályaműveket a kor szakértőiből és történészeiből álló zsűri értékeli. A legjobbnak ítélt dolgozatok szerzői a különdíjak mellett pénzjutalomban részesülnek.
2015.11.18. 08:22 |
Országos pályázatot hirdetett Nagykőrös két témában is középiskolásoknak: a kuláküldözést és a téeszesítést személyesen, családjuk által átélt kortanúk emlékeinek dokumentálására.
 
Emlékezve mindazokra, akik egy vészterhes korban megannyi megaláztatást, üldöztetést kellett, hogy elszenvedjenek, Nagykőrös Város Önkormányzata pályázatot hirdet két témában, a kuláküldözést és a téeszesítést személyesen, családjuk által átélt kortanúk emlékeinek dokumentálására. Mivel sajnálatos módon egyre kevesebben élnek azok, akik hitelesen tudnak beszámolni arról, hogy milyen volt kulákká válni, valamint megbélyegezve élni. A pályázat célja, hogy a diákok történelemtanáraik bevonásával egy igényes dolgozatban számoljanak be az általuk felkutatott személy 50-es éveinek emlékeiről, valamint az összegyűjtött, akkori tárgyakat hitelesen szemléltessék dolgozatukban.

A pályázatot -melynek fővédnöke a Magyar Országgyűlés elnöke, dr. Kövér László- magyarországi középiskolás diákok nyújthatják be két témában és két korcsoportban. Választani lehet az 1950-es évek kuláküldözése és az 1959-61 közötti kollektivizálás között. Külön mérettettnek meg a 9-10. évfolyamosok és a 11-12. évfolyamosok által beküldött dolgozatok.

A pályázók már október 23-tól regisztrálhatnak a www.nagykoros.hu/multfeltaras internetes felületen. A pályamunkát – aminek terjedelmi megkötése nincsen - 2016. március 15-ig kell leadni a diákoknak. A benyújtott pályaműveket a kor szakértőiből és történészeiből álló zsűri értékeli. A legjobbnak ítélt dolgozatok szerzői a különdíjak mellett pénzjutalomban részesülnek. Az első helyezett 150 000 forintot, a második 100 000 forintot, míg a harmadik helyezett 50 000 forintot kap.

Magyarország

  1. Nagyboldogasszony napja

    Nagyboldogasszony napja Szent István óta parancsolt ünnep. Bár a mennybevétel dogmáját XII. Pius pápa viszonylag későn,1950-ben hirdette csak ki, az ünnep az egyház sok évszázados hitbeli meggyőződését tükrözi. Magyarországon ez a nap kiemelt ünnep, 1948-ig munkaszüneti nap volt. Csütörtökön, Nagyboldogasszony ünnepén Spányi Antal megyés püspök tart ünnepi szentmisét a Bazilikában este hét órakor.

    2024.08.15.
  2. Tetőzik a Perseida meteorraj

    Színes programokkal vár mindenkit ma is a Székesfehérvári Királyi Napok. A fesztiválozás közepette azonban éjszaka érdemes lesz az égre is feltekinteni: tetőzik a Perseida meteorraj, várhatóan most figyelhető majd meg az égbolton a legtöbb hullócsillag.

    2024.08.12.
  3. 1100 éve Európában

    Székesfehérváron indul az 1100 éve Európában, 20 éve az Unióban című kulturális programsorozat: augusztus 10. és 16. között 14 programmal várják az érdeklődőket a kultúrstratégiai intézmények a Székesfehérvári Királyi Napok kísérőrendezvényeként.

    2024.08.06.
  4. Folytatódik a nyári ellenőrzés

    Folytatódik a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kiemelt, nyári ellenőrzése; az eddigi vizsgálatok számos szabálytalanságot tártak fel. A szabályszegők most még többet kockáztatnak. Augusztus 1-jétől ugyanis duplázódott a mulasztási bírság, így akár kétmillió forintos szankcióval is számolhat például az, aki be nem jelentett alkalmazottat foglalkoztat, vagy elmulasztja a nyugtaadást.

    2024.08.04.