Felszámolják az illegális hulladéklerakókat


Közös pályázatot nyújtott be Székesfehérvár Önkormányzata a Gaja Környezetvédő Egyesülettel az illegális hulladéklerakók felszámolására. A Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium pályázatán 3,5 millió forint támogatást sikerült elnyerni, ami 870 ezer forint önerővel egészül ki.
2008.07.09. 12:40 |
Közös pályázatot nyújtott be Székesfehérvár Önkormányzata a Gaja Környezetvédő Egyesülettel az illegális hulladéklerakók felszámolására. A Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium pályázatán 3,5 millió forint támogatást sikerült elnyerni, ami 870 ezer forint önerővel egészül ki. A program keretében hat helyszínen számolják fel az illegális hulladéklerakókat és fontos cél a területek utógondozása is.

Székesfehérvár Felelősségi Programjához kapcsolódva a pályázati partnerek felvállalták a szemléletformálást és a környezettudatosabb magatartás népszerűsítését.

Farkas Tamás, a Polgármesteri Hivatal tanácsadója elmondta, Székesfehérvár februárban indította el felelősségi programját, annak érdekében, hogy  tudatosabban foglalkozzanak környezetmegóvással, egészségmegőrzéssel és a közbiztonság témájával.

„Mindez szemléletformálást is jelent, más gondolkodásra kell átállni a környezetünkkel kapcsolatban” – mondta Farkas Tamás, aki reményét fejezte ki, hogy a társadalmi felelősségvállalás programja minél több emberhez eljut Fehérváron. A legfőbb cél, hogy minden kezdeményezést magánszemélyek, vállalatok, civil szervezetek, oktatási intézmények bevonásával együtt végezzenek el.

A megfogalmazott program jól illeszkedik a környezetvédelmi szaktárca pályázatához, ami a közterületen található illegálisan lerakott hulladékok eltűntetését, valamint az ismétlődő lerakások megakadályozását célozza meg, szemléletformáló neveléssel. 

Kis Regina, a Polgármesteri Hivatal környezetvédelmi referense elmondta, hogy a székesfehérvári pályázat 3,427 millió forint támogatásban részesült, ami 870 ezer forint önerővel egészül ki. A pályázat érdekessége, hogy nemcsak pénzbeli önerőt fogadtak el a kiírók, hanem természetbeni önerővel is tudtak számolni a pályázók. Ezzel a lehetőséggel Székesfehérvár is élt, a természetbeni önerő mértéke 370 ezer forintot tesz ki.

Az elnyert támogatás révén megvalósuló programban hat helyszín szerepel: a 811-es főútról nyíló bekötőútnál, a Régi 70-es útnál, a Murva bánya bejáratánál, a Vermek útjánál, az Alba Innovációs park egy részén és a Róka fasornál, a Gólya dűlő mentén számolják fel az illegális hulladékhalmokat.

Az érintett területek utógondozása is szerepel a programban. A megtisztított helyszínek ellenőrzésébe a Környezetvédelmi és Kommunális Irodát, a Városgondnokságot, a Gaja Környezetvédő Egyesületet, valamint a sajtó közreműködésével Székesfehérvár lakosságát is szeretnék bevonni. A későbbi hatósági munka megkönnyítésére GPS beszerzésére is lehetőség nyílt a pályázat elnyerése révén.

A Program az illegális hulladéklerakók felszámolásán túl a szemléletformálásra is hangsúlyt fektet. A Gaja Környezetvédő Egyesület iskolai előadásokat tart a komposztálás és a szelektív hulladékgyűjtés népszerűsítésére. A civil szervezet szakemberei a hulladékok keletkezésének megelőzésére, illetve a hulladékok megfelelő elhelyezésére és a környezettudatos magatartás fontosságára hívják fel az iskolások figyelmét.

Komposztálási útmutatót jelentetnek meg, ami a programban résztvevőknek ad iránymutatást és az iskolai előadások során is hasznos szemléltető eszköz lesz. A rendezvényeken, iskolai előadásokon vászontáskákat osztanak ki a szervezők, ezzel is ösztönözve a műanyag zacskók használatának visszaszorítását. 

Folyamatos, hosszú éveken át tartó kampánysorozat indult, ami média megjelenéseken, saját internetes felületen (www.fehervarert.hu), írásos anyagokon keresztül hívja fel az itt élők figyelmét a környezet, a lakóhely és az egészség megóvásának fontosságára.