Felvételi ponthatárok - holnap kiderül, hogy kit hova vettek fel

Még egy napot kell várniuk a felsőoktatási intézményekbe jelentkezőknek, hogy megtudják, sikerült-e bekerülniük valamelyik egyetemre, főiskolára. A ponthatárok szerda este nyolc óra után kerülnek nyilvánosságra, a jelentkezőket SMS-ben is tájékoztatják. 104 181 jelentkezőnek összesen 388 194 SMS-t küldenek szét felvételi eredményükről. A ponthatárokkal együtt jelennek meg a www.felvi.hu honlapon a pótfelvételi lehetőségek is azok számára, akiket sehová nem vettek fel. A pótfelvételi jelentkezési határideje augusztus 13.
2007.07.24. 10:10 |
 Még egy napot kell várniuk a felsőoktatási intézményekbe jelentkezőknek, hogy megtudják, sikerült-e bekerülniük valamelyik egyetemre, főiskolára. A ponthatárok szerda este nyolc óra után kerülnek nyilvánosságra, a jelentkezőket SMS-ben is tájékoztatják.

A felsőoktatási intézmények a pontszámokra vonatkozó döntéseket július 25-én délben hagyják jóvá. A ponthatárok megállapítása egy számítógépes algoritmus segítségével történik. Minden egyes szak esetében az oda jelentkezők pontszámaiból alakul ki egy országos sorrend, amelynek csúcsán a legtöbb pontot elért jelentkező áll, majd sorra következik a többi, kevesebb pontot elért reménybeli gólya.


A felvehető hallgatók számát – és így a ponthatárokat – azonban még számos más tényező befolyásolja. Ilyenek az egyes képzési területekre felvehető, államilag támogatott hallgatók számát meghatározó keretszámok vagy az egy-egy intézménybe felvehető összhallgatói létszámot befolyásoló intézményi kapacitás.

A ponthatárok alakulására természetesen maguk a jelentkezők is hatással vannak, hiszen minél többen szeretnének bejutni egy adott szakra, a ponthatár annál inkább emelkedni fog. Magasabb a mérce akkor is, ha felkészültebbek a jelentkezők. Ha a munkaerő-piaci helyzet, valamint a felvételizők körében is tapasztalható pályaválasztási „divathullámok" miatt egy szak népszerűsége nő, rendszerint a ponthatár is emelkedik, hiszen több jól felkészült jelentkező szeretne bekerülni. Ennek köszönhetően egyes szakokon valószínűleg nőni, máshol csökkenni fog a ponthatár. A korábbi években kialakult ponthatárok tehát csak nagy óvatossággal kezelendők – közölte az Országos Felsőoktatási Információs Központ.

Szerda délután három órától Pont Ott Party címmel nyilvános rendezvényre várják a diákokat és az érdeklődőket a fővárosban a Millenárison. Hat órától felsőoktatási kerekasztal-beszélgetésen cserélik ki véleményüket a rektori konferencia, a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája, a Diákhitel Központ és a szaktárca képviselői. A fórum során olyan, a felvételizőket érintő kérdések kerülnek napirendre, mint például a képzési hozzájárulás (a „tandíj") bevezetése, az ösztöndíj-lehetőségek és a hallgatói juttatások.

A helyszínen számos stand lesz, ahol felsőoktatási intézmények és egyéb cégek mutatkoznak be. A feszültséget és az izgalmat több könnyűzenei koncert is segít majd oldani a diákoknak.

A pontszámok este nyolc óra után jelennek meg az Országos Felsőoktatási Információs Központ honlapján (és a helyszíni kivetítőkön), s elkezdik szétküldeni az értesítő SMS-eket is azoknak, akik ezt kérték.

Hiller István szakminiszter korábbi tájékoztatása szerint 104 181 jelentkezőnek összesen 388 194 SMS-t küldenek szét felvételi eredményükről.

Az intézmények nemcsak a pályázó által kialakított jelentkezési sorrendet kötelesek figyelembe venni, hanem a kért finanszírozási formát is (államilag támogatott/költségtérítéses). A jelentkezőt az általa kért sorrend szerinti első olyan jelentkezési helyre veszik fel, ahol a felvételi feltételeknek eleget tett, megjelölve és ezzel vállalva az ottani finanszírozási feltételeket is. A további helyeken azonban még akkor sem vehetik figyelembe a teljesítményét, ha a felvételi ponthatárt elvileg ott is elérte.

Jogszabály tiltja, hogy a ponthatár alatt teljesítő pályázókat az adott jelentkezési helyre felvegyék. Nem vehető fel az a jelentkező sem, aki alapképzésre, egységes, osztatlan képzésre vagy felsőfokú szakképzésre való jelentkezés esetén nem éri el a jogszabályban meghatározott minimumpontszámot (az emelt szintű érettségiért járó többletpontokkal együtt, de más jogcímen adható többletpontok nélkül számított 78 pontot; felsőfokú szakképzés esetén a 72 pontot).

A ponthatárokkal együtt jelennek meg a www.felvi.hu honlapon a pótfelvételi lehetőségek is azok számára, akiket sehová nem vettek fel. A pótfelvételi jelentkezési határideje augusztus 13. A jelentkezési lapokat a felsőoktatási intézményekben lehet beszerezni és kitöltés után ott is kell leadni.