-
Fuvola est az ARSO-nál
Klasszikus és kortárs zeneszerzők művei is felcsendülnek ma, azaz július 29-én, hétfőn Verő Johanna koncertjén. A fehérvári fuvolista, aki a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem hallgatója, az Alba Regia Szimfonikus Zenekar székházában lép a közönség elé 19 órakor.
2024.07.29. -
Szentmise Szent Donát ünnepén
Augusztus 4-én vasárnap a Szent Donát kápolna előtti téren 18 órakor a hagyományoknak megfelelően szentmisét mutatnak be Donát püspök-vértanúról, a szőlőhegyek vihar, villámcsapás és jégeső elleni védelmezőjéről.
2024.07.29. -
Áldás az autókra
Az utazók védőszentjéről elnevezett maroshegyi templom július 25-én, Szent Kristóf napján tartotta hagyományos búcsúját. A szentmise részeként a hívek az úton járók patrónusához fohászkodhattak, a szertartás után pedig a járművekre kérték Szent Kristóf áldását a Vásártéren.
2024.07.26. -
„Nagy az Úr!” - A klasszika mesterei
Nagy az Úr! - A klasszika mesterei címmel a Szent Sebestyén Templomban befejeződött a Harmonia Albensis koncertsorozat. Az esten Mozart és Haydn művei csendültek fel.
2024.07.26.
Felvételt hirdet a Prospero Színkör
A felvételi célja, hogy szereplőket találjon a színkör készülő darabjaihoz. Olyan érdeklődőket várnak, akik a színjátszáshoz kedvet és tehetséget éreznek magukban. A színpadi tapasztalat nem feltétel, de előnyt jelent. A felvételi két szabadon választott vers vagy monológ előadásából, illetve különböző helyzetgyakorlatokban, csoportos szituációs játékokban való részvételből áll. A felvételi helye és ideje: Szabadművelődés Háza, március 4. és 11., 18 óra.
2008.02.14. 07:46 |
![](/_user/0/Image/0aGergo_a2008_01/prospero01.jpg)
A felvételi helye és ideje:
Szabadművelődés Háza
2008. március 4. és 11., 18 óra.
Bővebb információ és jelentkezés:
06/70 242-0535
06/20 568-4177
szinkor@prosperoszinkor.hu