Kevesebb mint egy hónap múlva igazi szuperprodukció érkezik a MET Arénába!

Kevesebb mint egy hónap múlva a székesfehérvári MET Aréna Székesfehérvár színpadára érkezik az év egyik szuperprodukciója, az Oltári srácok musical. Dolhai Attila, Serbán Attila, Kerényi Miklós és társaik már gőzerővel készülnek a fellépésre, s várják a rajongók által 2007-2009 tájékán, a musical első előadásain készített, közös fotókat is!
2025.01.10. 13:52 |
Kevesebb mint egy hónap múlva igazi szuperprodukció érkezik a MET Arénába!

Igazi top-produkciónak ad otthont 2025. február 7-én 19 órától az Alba Aréna: az Oltári srácok című musical a kétezres évek elején robbant be az Egyesült Államok színpadaira.

2007-ben a Thália Színházban Somogyi Szilárd rendezésében, Tihanyi Ákos koreográfiájával mutatták be az Altar Boyz című koncertmusical-t, ami Magyarországon az Oltári srácok címet kapta. Az előadás hatalmas sikerrel futott három éven át, a zenés-táncos darab a fiatal nézőket is becsalogatta a színházba, és a szereplőkben is maradandó élményt hagyott.

A történet szerint egy vallásos zenekar koncertjén vagyunk, ahol a szereplők az életükről beszélnek, és megtudhatjuk, miként vezetett az útjuk Istenhez. Az újszerű és friss koncert-musical formátum, valamint a fülbemászó dallamok azonnal meghódították a közönséget, és annak idején több mint 50 alkalommal láthatta a musicalt a közönség Budapesten. A közel két évtizeddel ezelőtti, szinte euforikus hatású koncertélményt most újra átélhetik a musicalek szerelmesei, akik a felejthetetlen dalokat ismét együtt énekelhetik a sztárokkal a székesfehérvári MET Arénában. A magyar musicaljátszás ikonikus sztárjai – Dolhai Attila, Serbán Attila, Mészáros Árpád Zsolt, Kerényi Miklós Máté és az Amerikából kizárólag a darab kedvéért hazatérő Szabó Dávid – már nagy erőbedobással készülnek az induló turnéra, benne a kevesebb mint egy hónap múlva Székesfehérvárra érkező koncertmusicalre.

Ha esetleg valaki nem ismerné a február 7-i est főszereplőit, Dolhai Attila hazánk egyik legnépszerűbb és legismertebb zenés színésze, aki a musicalirodalom csaknem összes fontos férfi főszerepét eljátszotta már. Pályája egyik mérföldkövének a Jézus Krisztus Szupersztár főszerepét tartja, 2018-ban az István, a királyban tért vissza a musicalek világába, az Operettszínházban pedig eljátszhatta a János vitéz címszerepét is. Serbán Attilát olyan nagysikerű alakításokból ismerheti a közönség, mint a Jézus Krisztus Szupersztár Júdása a Madách Színházban, a Rent Angelje a Piccoló Színházban, de Freddie Mercury és Michael Jackson bőrébe is belebújt egy-egy produkció erejéig. A szintén igen népszerű és sármos Kerényi Miklós Mátét pedig sokan a West Side Story főszereplőjeként, Tony-ként ismerik, de a Hairben is emlékezetes alakítást nyújtott.

A jó emlékek felidézése érdekében egy „fotópályázatot” is meghirdettek az énekesek: azokat a 2007-2009 körül, tehát az Oltári srácok első előadásain készült fotókat várják az oltarisracok@gmail.com e-mail címre január 12-ig, amelyeken a sztárok együtt láthatók a rajongókkal. A terv az, hogy az előadások során kivetítik majd ezeket a múltidéző, közös képeket a ledfalra. A koncertmusicalre jegyek az Art Szintér honlapján vásárolhatók, a szervezők szeretettel várnak mindenkit a nagyszabású produkcióra!