Felzúgott a „Hajrá, Vidi!” - ezernél is többen voltak vasárnap a Sóstói Stadionban

Felzúgott a „Hajrá, Vidi” a Sóstói Stadionban vasárnap és a Videoton szurkolók hangja először zengte be a Vidi új arénáját. Az RBD Ultras szurkolói pedig a lelátón jelentették be, hogy november 21-én igazán különleges egész stadionos koreográfiával lesznek ott a stadion avatásán, majd közösen énekelték el a Vidi indulót. Vasárnap a város alpolgármestere vezette körbe a szurkolókat az átadás előtt álló stadionban.
2018.10.28. 14:39 |
Felzúgott a „Hajrá, Vidi!” - ezernél is többen voltak vasárnap a Sóstói Stadionban

Szinte teljesen készen van az új stadion és „csak” a munkaterület visszavétel van hátra és néhány napon belül a használatbavételi engedély is meglesz – hangzott el a bejáráson. Mészáros Attila alpolgármester vezette körbe öt turnusban azt a mintegy ezer embert vasárnap, akik kíváncsiak voltak az új Sóstói Stadionra még az átadás előtt.

Nem csak egy stadion épült, hanem egy városrészi rehabilitációs program is megvalósul azzal, hogy a környezet is teljességében megújult és a Sóstói Természetvédelmi Területet is sikerült megmenteni az utókornak. Fehérvár alpolgármestere kiemelte, hogy jelentős mennyiségű parkolóhely is épült a környéken.

A stadion körül egy széles sétány mindig nyitva áll majd, ahonnan a Sóstó Természetvédelmi Terület is megközelíthető, ahol játszótér, fitnesz park is épült. A stadion lelátója alatt található a természetvédelmi terület látogatóközpontja. Közvetlenül mellette egy kilátó is épült ahonnan 30 méter magasból lehet körbenézni.


Szintén a lelátók alatt lesz a Vidi múzeum, a klub márkaboltja, a jegypénztárak és még egy söröző is állandó nyitva tartással.