-
Tánc-tér és Háztűznéző
Augusztus 10-én a Kulturális és Innovációs Minisztérium és a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával, az 1100 éve Európában, 20 éve az Unióban programsorozat keretében kerül megrendezésre két igazán különleges előadás a Vörösmarty Színházban. Láthatjuk a Székesfehérvári Balett Színház produkcióját és Gogol: Háztűznéző című darabját is.
2024.07.30. -
Színház, tánc és balett
Országosan egyedülálló kezdeményezésként indították útjára tavaly az Ars Regia bérletet négy székesfehérvári kulturális intézmény összefogásával. A kezdeményezés a 2024/2025-ös évadban is folytatódik, a bérlet már megvásárolható.
2024.07.30. -
Első tárlat a galériában
Új kiállítás várja a művészet szerelmeseit a Távirda utcában. A Főnix Art Galéria első tárlatán öt alkotó műveit csodálhatják meg az érdeklődők két héten keresztül.
2024.07.29. -
Áldás az autókra
Az utazók védőszentjéről elnevezett maroshegyi templom július 25-én, Szent Kristóf napján tartotta hagyományos búcsúját. A szentmise részeként a hívek az úton járók patrónusához fohászkodhattak, a szertartás után pedig a járművekre kérték Szent Kristóf áldását a Vásártéren.
2024.07.26.
Finn táborozási lehetőség középiskolásoknak
A Finn Külügyminisztérium, Oktatási Minisztérium és Helsinki egyetemek Millenium Youth Camp (MY Camp) - nemzetközi tábort szervez gimnazistáknak. A tábort Helsinkiben rendezik meg 2010. június 6. és 13. között, 16-19 éves, matematika, természettudományok, informatika és technológia iránt érdeklődő fiatalok számára.
2009.11.18. 11:08 |
![](/_user/0/Image/00Gergo_a2009/novembertol/finnland01.jpg)
A táborban 30 fiatal vehet részt, közülük 10 finn, a többiek a világ bármely részéről pályázhatnak. A részvétel (program, utazás, szállás, étkezés) a nyertesek számára teljesen ingyenes.
A résztvevőket kétfordulós pályázaton választják ki. Az első forduló határideje 2009. november 30. Végső eredményt 2010. március 15-ig hirdetnek.
A pályázáshoz szükséges nyomtatvány és a tábor előzetes programja a http://www.technologyacademy.fi/millennium-youth-camp-fi.html címen érhető el. Jelentkezni a tábor honlapján a jelentkezési lapot kitöltve ('Applications' menüben) lehet: alapvető személyes adatok, eredmények listája, motiváció, tudományos érdeklődési kör megadása szükséges.
bBővebb információ Raija Huikko szervezőtől (finn Technológiai Akadémia) kérhető (+ 358 40 506 6113, raija.huikko@technologyacademy.fi).