Fogyasztói jogokat véd a megváltozott biztosítási törvény

 Harminc napon belül következmény nélkül felmondható az életbiztosítási szerződés, és csak szakvizsgával rendelkező, regisztrált személyek közvetíthetnek a jövőben biztosításokat - ez a két legfontosabb fogyasztóvédő változás szerepel a május elsején hatályba lépett biztosítási törvényben. Az uniós csatlakozással egyidejűleg változott több, a tőkepiaci és hitelintézetek működésével foglalkozó jogszabály is.

2004.05.28. 10:41 |

 Harminc napon belül következmény nélkül felmondható az életbiztosítási szerződés, és csak szakvizsgával rendelkező, regisztrált személyek közvetíthetnek a jövőben biztosításokat - ez a két legfontosabb fogyasztóvédő változás szerepel a május elsején hatályba lépett biztosítási törvényben. Az uniós csatlakozással egyidejűleg változott több, a tőkepiaci és hitelintézetek működésével foglalkozó jogszabály is.

 Bár a parlament már tavaly júniusban elfogadta a módosított biztosítási törvényt , a megváltozott jogszabály csak május elsején, hazánk európai uniós csatlakozásának időpontjában lépett hatályba. A módosítás során a törvényben több, a fogyasztók védelmét szolgáló rendelkezés jelent meg - mondta Klemencsics Márta, a Pénzügyminisztérium főosztályvezetője a szerdai sajtótájékoztatóján.

Érettségizniük kell a biztosításközvetítőknek

 A megváltozott törvény egyik ilyen fogyasztóvédő rendelkezése, hogy az ügyfél bizonyos biztosítástípusok - például befektetési célokat is szolgáló életbiztosítások - esetén a szerződéskötéstől számított harminc napon belül minden következmény nélkül visszaléphet. Ezt a kitételt azért építették be a jogszabályba, mert az ügyfelek a sokféle termék és konstrukció közül nem minden esetben tudják, pontosan mit is választanak, és az csak a szerződés aláírása után derül ki - mondta a pénzügyminisztériumi szakember.

 A törvénymódosítás egyébként abban is segíti a biztosításkötésre készülőket, hogy széles körű tájékoztatási kötelezettséget szab meg a biztosítók és a biztosításközvetítők számára. Egyebek mellett előírja azt: pontosan és részletesen kell tájékoztatni az ügyfeleket arról, hogy mikor mennyi pénzt kell befizetnie, és hány év után mennyi pénzt kap vissza.

 A törvény szerint a jövőben biztosításközvetítői tevékenységet csak az végezhet, aki tagja a biztosításközvetítői regiszternek. Ezt a regisztert az ágazat szakmai felügyelete előreláthatóan az őszre készíti el, aki ebben szerepel, fényképes igazolványt kap arról, hogy nyilvántartott biztosításközvetítő. Ahhoz, hogy ebbe valaki bekerülhessen, OKJ-s képesítéssel (és így érettségivel is) kell rendelkeznie.

 A törvénynek ez az előírása egy négyéves átmeneti időszakot biztosít az ügynököknek arra, hogy a kívánt szakmai ismereteket megszerezzék. Jelenleg három OKJ-s szakma vonatkozik biztosításra - biztosítási ügyintéző, biztosításközvetítő, valamint biztosítási szaktanácsadó -, egy később megjelenő kormányrendelet nevesíti majd, hogy milyen tevékenységhez melyik végzettségre lesz szükség. A biztosítási szolgáltatásokkal is foglalkozó banki vagy postai alkalmazottak mentesülnek ez alól a kötelezettség alól, ha munkaadójuk szervez számukra egy belső képzést.

Megélénkülhet a bankok közti verseny

 Nemcsak a biztosítási törvény, hanem több, a pénzügyi és a tőkepiaci szolgáltatásokra vonatkozó jogszabály is megváltozott május elsejétől - közölte Klemencsics Márta. Az uniós tagságunk egyebek mellett azt jelenti, hogy immár bármely olyan pénzintézet nyújthat engedélyköteles pénzügyi szolgáltatásokat hazánkban, amely az Európai Unió valamely tagállamában működési engedéllyel rendelkezik.

 Ez azt jelenti, hogy a külföldi székhelyű banknak nem kell magyarországi leányvállalatot létrehoznia, hanem elegendő egy fióktelepet létesítenie hazánkban. Ehhez a magyarországi felügyelettől engedélyt sem kell kérnie a külföldi pénzintézetnek, csak a székhely szerinti ország bankfelügyeletét kell tájékoztatniuk, és az ottani felügyelet jelzi ezt a hazainak. Ez a fióktelep - akár egy magyar bank országon belüli fióktelepe - nem önálló vállalat, hanem a külföldi cég része.

 A Pénzügyminisztérium főosztályvezetője szerint nem kell arra számítani, hogy a magyar bankpiacon leányvállalatokkal már jelenlévő szolgáltatók tömegesen megszüntetnék magyarországi cégeiket, és azok helyett fióktelepeket hoznának létre. Mivel azonban egy ilyen megoldást az itt elhelyezett tőke felszabadítását jelenti, a szakember nem zárta ki annak lehetőségét, hogy néhány bank ezt a megoldását választja.

 A pénzügyi szolgáltatókra vonatkozó jogszabályok változása a piaci szereplők számának bővülését és így erősödő versenyt eredményezhet. Ez hosszabb távon a fogyasztók, a banki vagy hitelintézeti üzletfelek számára kedvezőbb konstrukciókat jelenthet - vélekedett Klemencsics Márta.

Az OBA már hatmillió forintig biztosítja a betétet

 A minisztériumi szakember elmondta azt is: május elsejétől változtak az Országos Betétbiztosítási Alapra (OBA) vonatkozó szabályok. A betétbiztosítási alap által biztosított bankbetét felső határa hatmillió forintra nőtt a korábbi hárommillióról. Nem változott ugyanakkor az a rendelkezés, hogy az egymillió forint fölötti összegnek csak kilencen százalékát térítik, így öt és félmillióra számíthat az, akinek hatmillió forintja vész el egy esetleges krach során.

 A betétesek védelméről szóló törvényben is hatmillió forintra kellett emelni a felső határt. Erre azonban hazánk 2007 végéig haladékot kapott, miután a Befektető-védelmi Alap pénzügyi helyzete miatt ezt a rendelkezést nem lehetett május elsejétől életbe léptetni.
 

EU

  1. Péntektől olcsóbban telefonálhatnak a magyar mobilszolgáltatók előfizetői az Európai Unió tagországaiba utazva

     Péntektől olcsóbban telefonálhatnak a magyar mobilszolgáltatók előfizetői az Európai Unió tagországaiba utazva, az uniós roamingdíj hatósági árcsökkenésének hatására. Az EU-ban működő mobilszolgáltatók mától maximum nettó 0,35 eurót számlázhatnak hívásindítás, és 0,11 eurót a hívásfogadás után az uniós tagországokban, és ugyanennyibe, vagyis 0,11 euróba kerül az SMS-küldés is.

    2011.07.01.
  2. Szerdától eltűnik a 75 wattos hagyományos izzó

     Szerdától nem rendelhetnek már 75 wattos hagyományos - vagyis nem energiatakarékos - izzókat sem az üzletek az Európai Unióban, a tagországok egy korábbi közös döntésének megfelelően. Az EU tavaly kezdte meg a hagyományos égők kereskedelmének felszámolását környezetvédelmi megfontolásokra hivatkozva. Először a 100 wattos izzókat vonták ki, majd idén szeptember 1-jétől a 75 wattosokon a sor.

    2010.08.30.
  3. Egy új felmérés szerint az európaiak nehezen jönnek ki fizetésükből

     Minden hatodik európai állandó nehézségekkel küzd a háztartási számlák kifizetésekor, és az uniós polgárok háromnegyede úgy gondolja, hogy országukban az előző évben nőtt a szegénység. Ezek a legújabb, a válság társadalmi hatásairól végzett Eurobarométer felmérés legfontosabb eredményei, amelyet kedden hozott nyilvánosságra az Európai Bizottság. 

    2010.06.22.
  4. Az uniós polgárok kevesebb, mint fele sportol rendszeresen

     Az uniós polgárok 40%-a legalább hetente egyszer sportol és 65%-uk végez valamiféle testmozgást. Mindazonáltal 25%-uk csaknem teljesen inaktív – derül ki egy, az Európai Bizottság által közzétett, a sportról és a fizikai aktivitásról végzett különleges Eurobarométer-felmérésből. A németek 61%-a, az osztrákoknak pedig 57%-a tagja valamilyen sportklubnak vagy fizikai aktivitást is magában foglaló egyéb klubnak. Ez az arány Magyarországon 8%.

    2010.04.09.