-
Egy perc a biztonságért
A legtöbb lakástűz az évnek ebben az időszakában a figyelmetlenség és az égve felejtett gyertyák miatt, a sürgés-forgás és a konyhai előkészületek, a sütés-főzés közben keletkezik. A lámpafüzérek elektromos meghibásodása, a csillagszórók használata is tüzet okozhat. A fenyők a meleg szobákban napról napra szárazabbak és emiatt egyre gyúlékonyabban. Se az igazi, se a műfenyőt ne díszítsük gyertyákkal, csillagszórókkal!
2024.12.17. -
Áldozatsegítő Központ
Az adventi időszakban a székesfehérvári Áldozatsegítő Központ a Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitánysággal közös akciójában a Piac tér 4. szám előtt szervezett bűnmegelőzési kitelepüléssel szeretné felhívni a figyelmet az Áldozatsegítő Központ működésére és tapasztalataira, az áldozattá válás elkerülésének lehetőségeire, valamint arra, hogy az ünnepek idején is van kihez segítségért fordulni.
2024.12.13. -
Vádemelés a tolvaj ügyében
A Székesfehérvári Járási Ügyészség vádat emelt azzal a férfival szemben, aki idén nyáron bemászott ismerőse házába és onnan készpénzt tulajdonított el. A vádlott miután bemászott az ablakon, százezer forinttal a zsebében ugrott ki onnan.
2024.12.11. -
Biztonságban advent idején
Az adventi időszak veszélyeire hívta fel a figyelmet a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság, az Országos Tűzmegelőzési Bizottság, valamint a Fejér Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság adventi országos tűzoltási bemutatója. Szombaton délelőtt a murvás parkoló területén sokan figyelték, hogyan kap lángra pillanatok alatt a szoba egy felügyelet nélkül hagyott gyertyától.
2024.12.07.
Folyamatosan dolgoznak a tűzoltók Fejér vármegyében
Szerdán este a 81-es főúton Mór és Kisbér között árokba borult egy személyautókat szállító kamion pótkocsija. A nyerges vontató az útra lógott, a tréler leszakadt. A székesfehérvári hivatásos és a móri önkormányzati tűzoltók daruval húzták ki az árokból a nyerges vontatót és egy közeli parkolóba félrevontatták.
Sárbogárd-Rétszilasnál kidőlt akácfák akadályozták a vasúti forgalmat hajnalban. A sínekről ötven ágat motoros láncfűrésszel távolítottak el a tűzoltók.
Hajnalban Sárbogárdon egy utasok nélküli autóbusz hátulja lecsúszott az útról, a buszmegálló tartotta meg. A járművet tűzoltódaruval húzták vissza az útra.
Gánt-Kőhányásnál elakadt kamionok akadályozzák a forgalmat.
A balesetek elkerülése érdekében kérjük, fokozott figyelemmel, helyesen megválasztott sebességgel közlekedjenek, és tartsanak biztonságos követési távolságot. Az utak síkosság mentesítését a közútkezelő folyamatosan végzi. Mielőtt hosszabb útra indulnak, tájékozódjanak a közlekedési információkról a www.utinform.hu oldalon. Vezessenek körültekintően és óvatosan! Elakadás esetén a 112-es segélyhívószámon kérhetnek segítséget.