Folytatódik a Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház fejlesztése

 A megvalósítás újabb szakaszába lépett a Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház uniós forrásból támogatott, 8.1 milliárd forint összköltségvetésű infrastrukturális projektje. Az új háromszintes, közel 6000 négyzetméteres épülettömbben kerül elhelyezésre a központi műtőblokk, a központi intenzív egy része, a szeptikus részleg, a központi sterilizáló. A Diagnosztika épület rekonstrukciós területén a haemodinamikai, valamint az endoszkópos laboratóriumot, az intenzív osztály további részeit, és a központi gyógyszertárat helyezik el.
2013.08.29. 16:05 |
A megvalósítás újabb szakaszába lépett a Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház uniós forrásból támogatott, 8.1 milliárd forint összköltségvetésű infrastrukturális projektje. Az építésre, kivitelezésre kiírt első közbeszerzési eljárás eredménytelenségét követően lefolytatott második körös pályáztatás sikeres volt.
Dr. Csernavölgyi István főigazgató (balról) és Gönczöl Péter, a nyertes kivitelező a, Strabag MML Kft. területi igazgatója a szerződés aláírása után.
A projekt 2011 februárjában indult, azzal a céllal, hogy a Szent György Egyetemi Oktató Kórház, mint a térség egyetlen, 24 órában komplex ellátást nyújtó intézménye a megfelelő infrastrukturális beruházásokkal és a hozzá kapcsolódó orvos-szakmai eszközök beszerzésével, informatikai fejlesztésekkel meg tudja valósítani küldetését, a lakosság magas színvonalú, korszerű gyógyítását.
 
A pályázat célja, hogy a pavilonos rendszerű kórházban szétszórtan elhelyezkedő szakmai egységek racionalizált elhelyezését kapjanak egy új épülettömb építésével. A fejlesztési koncepció további lépéseiként az aktív ellátást nyújtó osztályok nagy részét centralizáltan, a diagnosztika és intenzív ellátás közelében kívánják elhelyezni.
 
A betegutak racionalizálása fokozza az intézmény hatékonyságát és elősegíti a betegcentrikus működést. Az új háromszintes, közel 6000 négyzetméteres épülettömbben kerül elhelyezésre a központi műtőblokk, a központi intenzív egy része, a szeptikus részleg, a központi sterilizáló. A Diagnosztika épület rekonstrukciós területén a haemodinamikai, valamint az endoszkópos laboratóriumot, az intenzív osztály további részeit, és a központi gyógyszertárat helyezik el.
 
A Seregélyesi út túloldaláról a Hotel épületbe a diagnosztikai tömb és az intenzív osztály közelébe a Neurológia költözik. Ez pedig biztosítani fogja az osztály betegei részére a CT közvetlen elérhetőségét is.
 
A fejlesztés gép és műszer beszerzést is tartalmaz: közel 230 beépített és mobil orvosi műszer
kerül beszerzésre, köztük az új műtőblokk, az intenzív osztály, a radiológia és a központi steril műszerparkja is megújul. Az informatikai fejlesztés érinti a kórház hardver állományának korszerűsítését, a tárolókapacitás növelését, a jelenleg használt medikai szoftver fejlesztését, a HR szoftver, a Vezetői Információs Rendszer (VIR), Intézeti portálrendszer kialakítását. Ezen felül javulni fog a közvetlen kapcsolat a háziorvosok és más intézmények illetve a kórház között. A beruházás várható befejezése 2014 novembere.