-
Új játszóeszközöket adtak át
Új játszóeszközöket adtak át két székesfehérvári játszótéren, a kisgyermekes családok örömére. A Széna téren egy nagy játszóvár készült, ami mellé ősszel fát telepítenek, míg a Zsolt utcába két mókuskereket és a homokozóhoz ülőkéket telepítettek. A beruházásokról Deák Lajosné önkormányzati képviselő adott tájékoztatást.
2024.07.04. -
Elkészült a felújítás
A munkaterületet tavaly ősz végén átadták a kivitelezőnek, azonban a kivitelezést tavasszal kezdték el a Gáz utcai garázssornál. A teljes útfelújítás első üteme a Rákóczi utcai négyemeletes épületek felőli oldalt és a házak közötti parkolók bekötőútjait érintette és várhatóan még ebben az évben elkészül a felújítása a garázssor másik oldalán található útnak is.
2024.06.20. -
Új bölcsőde épül
Ünnepélyes keretek között tették le szerdán délután annak az új, 28 férőhelyes bölcsődének az alapkövét, amely a Bodrogi utcában Feketehegy-Szárazrét gyermekei számára épül. A projekt a Széchenyi Terv Plusz program keretében valósul meg 420 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatás segítségével. A Székesfehérvári Hit Gyülekezete fenntartásában működő intézmény a tervek szerint idén nyitja meg kapuit.
2024.06.19. -
Öleléssel búcsúztak
Zajlik a pakolás és a visszaszámlálás a Vasvári Pál Gimnáziumban, amely átfogó felújítás előtt áll. A diákok és tanáraik egymás kezét fogva ölelték át az ódon falakat, majd az udvaron egy óriási bulival búcsúztak a szeretett intézménytől. A Vasvári a nyár folyamán beköltözik a régi Bory Jenő Általános Iskola épületébe és a teljes körű rekonstrukciót, bővítést követően, várhatóan két év múlva költözhet majd vissza a megszokott helyére.
2024.06.18.
Folytatódik a körforgalom kialakítása a Sárkeresztúri út mellett
![Folytatódik a körforgalom kialakítása a Sárkeresztúri út mellett](/_upload/images/news/70412/körforg.jpg)
Július 29-én, pénteken délutántól változik a forgalmi rend a Sárkeresztúri úton: az eddigi félpályás zárást ’átfordítják’ a kivitelezők, és a forgalmat a körforgalom félig elkészült körére terelik át. Ezzel a következő üteméhez érkezik a déli összekötő úthoz kapcsolódó csomópont kiépítése. A beruházás ezen üteme várhatóan augusztus 19-ig fejeződik be.
A forgalmat továbbra is jelzőlámpa irányítja, ami a nagy forgalom és a balesetek elkerülése miatt állandó üzemben, 0-24 órában fog működni, a napszak forgalmához igazodó programmal. A gyalogosok és kerékpárosok közlekedése a lakóházak oldalán biztosított. A Fejérvíz Zrt. telephelyének elérése ez idő alatt csak déli irányból (az Auchan-körforgalom felől) lehetséges.
Kérik a gépjárművezetőket, hogy a kihelyezett jelzéseknek megfelelően, körültekintően közlekedjenek.