Ford hátuljába hajtott a Daewoo a Berényi úton
Képek a balesetről! /Fotó: Bisztricz Anett/
-
Elkezdődött a Fehérvári Mézünnep, vasárnapig várják a látogatókat az Országzászló téren
Pénteken elkezdődött és egészen vasárnapig tart a Fehérvári Mézünnep az Országzászló téren. Fejér vármegye legkiválóbb méhészei mutatkoznak be, míg a gyerekeket interaktív zümmögő, ismeretterjesztő játékokkal várják. Vasárnap 15.15 órakor látványos felvonulás részesei lehetnek a Belvárosban sétálók, sőt, több ponton meg is kóstolhatják a természet aranyát.
2024.08.09. -
Történelmi programok, fúvószenekarok muzsikája és Mézünnep a Belvárosban
Már a Székesfehérvári Királyi Napok megnyitója előtt is izgalmas programokkal várják az érdeklődőket augusztus 10-én, szombaton a Belvárosban. Zajlik a Fehérvári Mézünnep, valamint az Alba Regia Feszt, illetve az 1100 éve Európában, 20 éve az Unióban című programsorozat, míg késő délután fúvószenekarok muzsikálnak a Városház téren.
2024.08.09. -
Honvédelmi hagyományok a Bregyó napközis táborban
A Bregyóban ezen a héten volt az utolsó előtti turnusa a Napraforgó napközis tábornak. Pénteken délelőtt az Életfa Egyesület a Székesfehérvári Diáktanáccsal közösen honvédelmi tematikájú sportnapot szervezett a gyerekeknek, akik több állomáson ismerkedhettek meg a katonai értékekkel és hagyományokkal.
2024.08.09. -
Emlékvagyonunk végtelen – Gaál János restaurátor kiállítása a Szent István Művelődési Házban
Emlékvagyonunk végtelen címmel nyílik kiállítás Gaál János restaurátor munkáiból augusztus 10-én, szombaton 16.00 órakor a Szent István Hitoktatási és Művelődési Ház Szent Korona Galériájában. A tárlat szeptember 14-ig látogatható.
2024.08.09.
-
Huszonnégy pékséget ellenőriztek - tizenháromnál súlyos mulasztást állapított meg a NAV
Huszonnégy pékséget ellenőriztek az online pénztárgépekből érkező forgalmi adatok nyomán, és tizenhárom üzletben állapítottak meg súlyos mulasztást a nyugtaadásnál a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Fejér vármegyei ellenőrei.
2024.08.09. -
Csúcsot döntött a Sóstó Vadvédelmi Központban gyógyított állatok száma
Egyre ismertebb és keresettebb a Sóstó Vadvédelmi Központ, ahol idén csúcsot döntött a beérkezett állatok száma. Augusztus elejéig 844 ellátásra szoruló ’pácienst’ fogadtak, ez annyi, mint tavaly egész évben. A különböző fecskékből volt a legtöbb, ám nagyon sok sünnek, denevérnek, rigónak és verébnek is igyekeztek segíteni az állatgyógyítók. Töretlenül népszerűek az ismeretterjesztő rendezvények is – olvasható a Központ friss beszámolójában.
2024.08.09. -
Konferencia-liga - egygólos fehérvári vereség az Omonoia FC otthonában
A Fehérvár FC 1-0-ra kikapott a ciprusi Omonia vendégeként a labdarúgó Konferencia-liga selejtező harmadik fordulójának első, csütörtöki mérkőzésén. A nyáron kinevezett Pető Tamás vezetőedző irányításával két-két siker és döntetlen után először szenvedett vereséget a Fehérvár. Omonia - Fehérvár FC 1-0 (0-0)
2024.08.09. -
Fehérvári Fúvós Fesztivál - szombaton délután ötkor kezdődnek a koncertek a Belvárosban
Szeretettel várnak mindenkit 2024. augusztus 10-én, szombaton a Városház térre, ahol a Székesfehérvári Királyi Napok részeként Fehérvári Fúvós Fesztivált rendeznek. Az idei évben a Székesfehérv ári Fúvószenekar mellett a nagykanizsai és a martonvásári fúvószenekar is koncertezik a Városház téren szombaton délután öt órától.
2024.08.09.