-
Fehérvár Szalon 2024.
A Szent István Király Múzeum Országzászló téri épületében nyílt meg pénteken a Fehérvár Szalon 2024 – képző-, ipar- és fotóművészeti kiállítás. Az eseményen három alkotó - Bauer István, Mounier Noémi Klára és Ujházi Péter – pályamunkáit díjazta a zsűri.
2024.09.13. -
Lukács László utolsó könyve
Kettős ünnepnek ad otthont szeptember 16-án 17 órától a Városháza Díszterme, ahol bemutatják a tavaly év végén elhunyt Prof. Dr. Lukács László utolsó könyvét, valamint 50 éves munkásságának elismeréseként köszöntik dr. Demeter Zsófia egykori múzeumigazgatót is.
2024.09.13. -
Öt éves a Csoóri Társaság
Jubileumi eseményt tartott a Csoóri Sándor Társaság, amelyet öt évvel ezelőtt azért hoztak létre, hogy megőrizze, gondozza, valamint közkinccsé tegye a Csoóri életmű hagyatékát. Az esten a Sebő Együttes műsorát hallgathatták meg az érdeklődők.
2024.09.13. -
Aranyat érő beszélgetések
Folytatódott az Aranyat érő beszélgetések programsorozat. Bokros Judit vendégeiként Sztanó Hédi film és televíziós rendező, néptáncművész, valamint Székely Levente nagykövet, népzenész eddigi életútját és mindennapjait ismerhették meg az érdeklődők.
2024.09.13.
Forradalmi hangulat és Csepel teherautó a Városház téren
Az október 24-én 16 órakor bemutatásra kerülő Magyar Advent című utcaszínházi előadásra próbáltak szombaton a fehérvári fiatalok a Belvárosban. Az előadás szerves részét képezi egy korhű Csepel teherautó is, amely mindennapos látvány volt 1956-ban Magyarország útjain. Az autómatuzsálemet szombaton a Belváros járókelői is megcsodálhatták, fedélzetén az ifjú forradalmárokkal.
2016.10.15. 15:15 |
Az október 24-én 16 órakor bemutatásra kerülő Magyar Advent című utcaszínházi előadásra próbáltak szombaton a fehérvári fiatalok a Belvárosban. Az előadás szerves részét képezi egy korhű Csepel teherautó is, amely mindennapos látvány volt 1956-ban Magyarország útjain. Az autómatuzsálemet szombaton a Belváros járókelői is megcsodálhatták, fedélzetén az ifjú forradalmárokkal.
Magyar Advent címmel látványos előadással emlékezik Székesfehérvár az 56-os forradalom 60. évfordulójára október 24-én hétfőn 16 órakor a történelmi Belváros teljes területén. A Városház tértől a Hotel Magyar Király előtti térig öt színpadon, a hatvan évvel ezelőtti történések dramaturgiájára építve zajlik majd az előadás 300 fiatal részvételével. Az utcaszínházi előadásra már javában próbálnak a fehérvári fiatalok.
Szombaton délben megérkezett Székesfehérvárra az a Csepel teherautó is, amely az előadás szerves részét képezi majd. Az autó Budapestről, az M7-esen érkezett, nem kis feltűnést keltve. A Csepel mindennapos látvány volt 1956-ban Magyarország útjain, az autómatuzsálemet szombaton a Belváros járókelői is megcsodálhatták, fedélzetén az ifjú forradalmárokkal.
Az október 24-i jubileumi műsorban színészek, táncosok és fehérvári fiatalok működnek majd közre. A fináléban összefonódik a néptánc és a modern tánc, mintegy jelképezve, hogyan egészíti ki egymást múlt és jelen. A program részeként a Hotel Magyar Király előtti téren megjelennek a kor szellemét idéző harci járművek, légvédelmi lövegek, illetve egy tank is. Az esemény zárásaként nemzeti színekben pompázó tűzijátékot láthatunk majd.