-
Horvát vagy azeri ellenfél jöhet
Az UEFA sorsolásán eldőlt, hogy amennyiben továbbjut a Fehérvár FC a ciprusi ellenfele ellen a Konferencia Ligában, akkor a rájátszásban az NK Osijek (horvát) - PFC Zire (azeri) párharc győztesével találkozik. A KL rájátszás első mérkőzését a versenynaptár szerint 2024. augusztus 22-én, a visszavágót pedig augusztus 29-én rendezik.
2024.08.06. -
Vidi győzelem a Sóstón
Kétgólos győzelemmel mutatkozott be a Fehérvár FC hazai pályán az NBI-ben, a csapat a Diósgyőr együttesét fektette két vállra köszönhetően Christensen parádés megmozdulásainak és a csereként beállt fiatalok góljainak. Fehérvár FC - Diósgyőri VTK 3-1 (1-1)
2024.08.03. -
Te is lehetsz versenybíró!
A mérkőzés jegyzőkönyvének vezetése, a csapat és a közönség tájékoztatása a játék eredményeiről, eseményeiről-egyebek mellett ezek a feladatok várnak egy versenybíróra.
2024.08.05. -
Három gólos győzelem
Győzelemmel kezdett az Alba a Collagenius Kupában. A hazai rendezésű torna első mérkőzését a Budaörs ellen játszotta a Fehérvár a Köfém csarnokban.
2024.08.02.
Frade megy - új vezetőedzője lesz az Alba Fehérvárnak
Miután címvédőként sem a kupábnan, sem a bajnokságban nem jutott a legjobb négy közé az Alba Fehérvár, a klubvezetés úgy döntött, nem hsoszabbít szerződést a csapat spanyol vezetőedzőjével. Carlos Frade így egy szezont töltött Fehérváron, utódját pedig javában keresik a csapatnál. A klub közleményben tájékoztatott a döntésről.
2014.05.21. 14:50 |
Miután címvédőként sem a kupábnan, sem a bajnokságban nem jutott a legjobb négy közé az Alba Fehérvár, a klubvezetés úgy döntött, nem hsoszabbít szerződést a csapat spanyol vezetőedzőjével. Carlos Frade így egy szezont töltött Fehérváron, utódját pedig javában keresik a csapatnál. A klub közleményben tájékoztatott a döntésről.
A mai napon az Alba Fehérvár vezetősége az alábbi közleményt adta ki:
"A véget ért szezonban a bajnokságban és a kupában sem érte el alapvető célját az Alba Fehérvár, ezért a klub vezetése úgy döntött, hogy nem hosszabbítja meg Carlos Frade vezetőedző lejáró szerződését. Továbbra is felkészült, jó szakembernek tartjuk a spanyol edzőt, azonban az eredmények sajnos nem őt igazolták. Megköszönve a csapatért végzett munkáját, a jövőben további sok sikert kívánunk neki. Az Alba Fehérvár új vezetőedzőjének keresése már elkezdődött, ahogy az új keret további kialakításán is javában dolgozik a klubvezetés - a cél a hagyományokhoz méltó fehérvári csapat létrehozása. Amint ezzel kapcsolatban konkrétummal tud szolgálni a klub, azonnal tájékoztatni fogja a szurkolókat."
![](/_user/0/Image/00000somizoli_2014/0000majus_2/frade.jpg)
Mint ismert, a 2013/14-es szezonban az Alba nem tudta megismételni a tavalyi sikereket, sőt igen távol került azoktól. Õsszel az Európa Kupában helytállt a csapat, a bajnoki alapszakaszban pedig megszerezte a második helyet, de a középszakasz és a rájátszás, vagyis az idény legfontosabb része nem sikerült. Sok hazai vereség is csúfította az összképet, végül a Sopron ellen is Fehérváron bukott el a címvédő, miután a negyeddöntő negyedik mérkőzésén vereséget szenvedett. A következő játékoskeret kialakítása már megkezdődött, öt kosarassal (Supola, Tóth Péter, Juhos, Csorvási, Kovács Ádám) szerződést kötött a klub, amely szeretné az edzőkérdést is a lehető leggyorsabban megoldani.