Gazdag koncertprogramokat kínál az Alba Regia Szimfonikus Zenekar

Változatos, színes műsorral várja a közönséget az új évadban az Alba Regia Szimfonikus Zenekar. A Somorjai Ferenc- és a Farkas Ferenc-sorozat négy-négy koncertje mellett ünnepi hangversenyekkel, egyedi estekkel, valamint ifjúsági bérlettel, kortárs zenei sorozattal készülnek, amely hét mű ősbemutatójának ad otthont – hangzott el azon a szerdai sajtótájékoztatón, amelyen bemutatták a 2024/2025-ös teljes évadtervet.
2024.08.21. 14:57 |
Gazdag koncertprogramokat kínál az Alba Regia Szimfonikus Zenekar

A klasszikus zene kedvelőit idén is változatos, magas színvonalú előadásokkal várja az Alba Regia Szimfonikus Zenekar Székesfehérváron.

A Szabadságharcos úti székházban szerdán tartott évadhirdető sajtótájékoztatón bemutatták azt a programfüzetet is, amely szinte teljes egészében tartalmazza a szeptember 16-án induló és június 20-ig tartó koncertek sorát.

A magas minőséget nyújtó, elkötelezett zenekar – e kiadvánnyal is a közönség érdekeit szem előtt tartva – előrelátóan gondoskodott a tervezhetőségről – mondta dr. Cser-Palkovics András. Hozzátette, egy évadbeharangozó sajtótájékoztató mindig ünnep a kultúra, az együttes és a közösség életében, hiszen a tervek a jövőt jelentik.

A program szerint az új évadban is gyönyörű hangversenyek várnak ránk, és bár most augusztus 20-án és 21-én, a kedvezőtlen időjárás miatt elmarad a Hunyadi László koncertszerű bemutatója, a pótlásig számos alkalommal hallható majd az ARSO a város különböző közösségi helyszínein.

Az a tapasztalatom, hogy ezekről a koncertekről óriási élményekkel és értékekkel gazdagodva térhetünk haza. Remélem, a jegyet váltók számának növekedésével ebben az évadban még többen lesznek ennek részesei – mondta Székesfehérvár polgármestere.

Tevékeny és gazdag időszak áll mögöttünk – értékelte az elmúlt három évet Ruff Tamás, az Alba Regia Szimfonikus Zenekar igazgatója, akit a közgyűlés újabb öt évre megbízott a kulturális intézmény vezetésével.

Fontos változás volt, hogy a fenntartónak és a támogatóknak köszönhetően folyamatosan tudtunk fejleszteni: új muzsikusokat szerződtettünk, javítottunk a hangszerparkon, bővültünk személyügyileg, gazdaságilag. Kiszámított, lassú, de biztos fejlődési pályán haladunk. Ruff Tamás bejelentette, hogy a közönség kérésének eleget téve az idei évadban a zenekar művészeti vezetője, Dobszay Péter ismét sokszor lép majd karmesteri pálcával a kezében a dobogóra.

Az évad műsoráról Dobszay Péter, az ARSO művészeti vezetője elmondta, hogy az a bővülés, ami a művészi és a hangszerállományban bekövetkezhetett, lehetővé teszi, hogy ebben az évadban elsődleges értékként magát a zenekart kínálhatjuk a közönségnek.

Ugyanis olyan műveket tűztünk műsorra – példaként hozva a Farkas Ferenc-sorozat nyitókoncertjéről Brahms: 4. e-moll szimfóniáját, vagy Dobri Dániel: Désir művét –, amelyek előadása ezzel a fejlődéssel válhat valóra. Dobszay Péter hozzátette, a következő évekre szóló közös gondolkodás, tervezés lehetőséget ad arra is, hogy a romantikus zeneirodalom felé fordulva olyan műveket is kitűzhessenek, amelyeket eddig nem tudtak bemutatni.

Az egyre népszerűbb Partitúra ifjúsági bérlet mellett folytatódik a kortárs zeneirodalmat bemutató, Kérdezd a zeneszerzőt! sorozat.

Erről már Dobri Dániel, az Alba Regia Szimfonikus Zenekar kortárs művészeti vezetője beszélt a sajtótájékoztatón. Nagy vállalást tettek: 25 magyar zeneszerzőt és műveit mutatják be ebben az évadban 4+1 koncert keretében. Négy koncert, hét ősbemutatóval Fehérváron, a ráadás a Zeneakadémia nagytermében lesz jövő tavasszal. A különböző stílust képviselő kortársak közül a legfiatalabb korosztályhoz tartozó Oláh Patriktól a hetvenes éveiben járó Madarász Ivánig nagyon sokféle zeneszerzőt ismerhet meg személyesen a közönség. Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy az Alba Regia Szimfonikus Zenekar jelenleg Magyarország egyik legfontosabb kortárs zenei műhelye.

A kortárs mellett a régebbi irányzatok, korok felé is nyit tovább a zenekar.

Ennek egyik szép példája lesz a halottak napi hangverseny, ahol a barokk mester, Jommelli ritkán hallott Requiem műve csendül fel – mondta a zenekar művészeti tanácsadója. Dr. Szabó Balázs hozzáfűzte, az ünnepi sorozatok újítása, hogy a karácsonyi koncertnek idén a Budai úti református templom ad otthont, míg a hagyományokat folytatva a nagyböjti hangverseny Bach Máté-passiójával folytatódik. A Farkas-sorozat mellett színesnek ígérkezik a tehetséges, fiatal szólistákat is felvonultató Somorjai-sorozat négy koncertje is.

Összességében az Alba Regia Szimfonikus Zenekar 2024/2025-ös évadának kínálata nagyon imponáló, amelyet a szervezők reményei szerint közönség is értékelni fog.

A részletes program megtalálható a szimfonikus zebekar honlapján, a programfüzet pedig az ARSO jegyirodájában, a Fő utca 6. szám alatt. Az előadásokra jegyet váltani online és személyesen is lehet.