-
Örömteli évkezdés
Újabb jelentős állomásához érkezett a székesfehérvári iskolafelújítási program, elkészült ugyanis az egykori Ybl Miklós Általános Iskola felújítása. A szomszédos Kodolányi János Gimnázium befogadására alakították át az épületet, melyet a diákok és tanáraik máris birtokba vettek a téli szünet utáni első tanítási napon.
2025.01.06. -
Az üzempróbák is befejeződtek
Januárban birtokba adják a Fejér-B.Á.L. és az Épkar konzorcium által épített székesfehérvári belgyógyászati tömböt. - számolt be a magyarépítők.hu. Az épület teljes egészében elkészült, minden gépészeti beszabályozás, üzempróba befejeződött.
2024.12.25. -
Iskolafelújítás a megvalósulás útján
A konkrét megvalósulás útjára lépett a Székesfehérvári Szakképzési Centrum komplex projektje, amelynek során 6,4 milliárd forint európai uniós támogatás segítségével újul meg a centrum hat intézménye. A Deák Ferenc Technikum és Szakképző Iskolában tartott tájékoztatón nem csak a közel 13 ezer iskolabútor beszerzéséről esett szó, hanem az iskolák épületfelújításának és eszközbeszerzéseinek részleteiről is.
2024.12.18. -
Megnyílt a szárazréti bölcsőde
Új, 28 férőhelyes bölcsőde épült a Bodrogi utcában Feketehegy-Szárazrét gyermekei számára. A projekt a Széchenyi Terv Plusz program keretében valósult meg 420 millió forint vissza nem térítendő európai uniós és hazai támogatás, továbbá közel 19 és fél millió forint önkormányzati hozzájárulás segítségével. A Hit Gyülekezete fenntartásában működő intézmény pénteken ünnepélyes keretek között nyitotta meg kapuit.
2024.12.13.
Gázvezetékeket cserélnek Öreghegyen - a Fiskális és a Pozsonyi utat is érinti
Az E.ON csoport 2016-ban 220 millió forint értékben újít fel gázvezetékeket Székesfehérváron. A munkálatok a Fiskális és a Pozsonyi úton lévő gázelosztó vezetékek cseréjével folytatódnak. A szakemberek ügyelnek arra, hogy a munkavégzés a lehető legkisebb kellemetlenséggel járjon az ott lakók, valamint az arra közlekedők számára. A több ütemben megvalósuló felújítás június 1-jén kezdődik és előre láthatólag szeptember végéig tart.
2016.06.08. 14:52 |
Az E.ON csoport 2016-ban 220 millió forint értékben újít fel gázvezetékeket Székesfehérváron. A munkálatok a Fiskális és a Pozsonyi úton lévő gázelosztó vezetékek cseréjével folytatódnak. A szakemberek ügyelnek arra, hogy a munkavégzés a lehető legkisebb kellemetlenséggel járjon az ott lakók, valamint az arra közlekedők számára. A több ütemben megvalósuló felújítás június 1-jén kezdődik és előre láthatólag szeptember végéig tart.
Pető László az E.ON Dél-dunántúli Gázhálózati Zrt. Fejlesztési és létesítési irányító munkatársa kiemelte, hogy Székesfehérváron, a Fiskális és Pozsonyi úton lévő gázelosztó vezeték egy stratégiailag fontos hálózatrész eleme – az ún. 6 báros körvezeték része - így ennek a gázelosztó vezetéknek az üzembiztos állapotban tartása és működtetése kiemelt fontosságú a város gázellátása szempontjából. Pető László elmondta, hogy a négy ütemre bontották a munkákat a Fiskális úton, az első ütem már zajlik is a Budai út - Fiskális út kereszteződésétől a Beregszászi útig, itt lesz a legnagyobb forgalmi zavartatás, mert jelenleg egy sávon folyik a munka, de a következő héten, június 13-tól június 17-ig két sávot foglalnak le, ezalatt kézitárcsás irányítás lesz. Ezután mennek tovább a Beregszászi úttól a Bártfai utcáig terjedő szakaszra, itt már kisebb forgalmi akadályok lesznek és csak félpályás forgalomkorlátozás várható. Ezután Fiskális -Bártfai csomóponttól haladnak a Késmárki utcáig, itt is lámpás irányítás lesz, majd az utolsó szakasz következik a Pozsonyi-Fiskális körforgalomig. Ezzel párhuzamosan végzik a Pozsonyi úton a gázvezetékcserét a Videoton Oktatási Központig. A Pozsonyi úti rekonstrukció jelentősebb forgalmi korlátozást nem fog okozni, mivel a padkában és a zöld területen halad a vezeték. Csak egy kisebb szakaszon, az óvoda előtt kell félpályás korlátozásra számítani.A beruházás összértéke 160 millió forint, a teljes hosszúsága eléri a két kilométert.
A munkálatokat a Székesfehérvári Önkormányzattal egyeztetett ütemben, szakaszokban végzik a szakemberek, ügyelve arra, hogy a munkavégzés a lehető legkisebb kellemetlenséggel járjon az ott lakók, valamint az arra közlekedők számára. A nyomvonalak kialakításánál rendkívül fontos szempont volt, hogy az üzemelő vezeték biztonsági övezetében lévő fáktól megfelelő távolságra kerüljenek, és ezzel a szükséges fakivágások számát a lehető legkevesebbre csökkentsék. A több ütemben megvalósuló munkálatok június 1-jén kezdődtek, és előre láthatóan szeptember végéig tartanak majd. A munkavégzés során, az átkötések ideje alatt rövid ideig tartó gázszünetekre kell az ott lakóknak számítaniuk, melyekről az adott munka megkezdése előtt 15 nappal értesítik az érintett fogyasztókat.
Deák Lajosné, önkormányzati képviselő a beruházással kapcsolatban elmondta, hogy a Pozsonyi-Fiskális körforgalomtól a Gyöngyvirág Óvodáig cserélik a gázvezetéket. Kiemelte, hogy nagyon örülök a beruházásnak, mert a Pozsonyi út burkolatát felújítják a Pozsonyi- Fiskális körforgalomtól a Berényi út bekötőjéig. Elmondta, hogy a gázvezeték cseréje után a vízvezetékeket cserélik, a munkálatok idejére türelmet kért a környéken élőktől. Östör Annamária önkormányzati képviselő kiemelte, hogy az öreghegyi választókerületben élőket is érintik a munkálatok, mert sokan járnak haza ezen az úton. Hozzátette, hogy a Pozsonyi út felújítása a közműcserék után az alsó kis Pozsonyi úttal kezdődik majd.
A munkálatok során érintett utcák: Fiskális út (Budai úttól a Pozsonyi útig), Pozsonyi út (Fiskális úttól a Videoton Oktatási Központig, VOK-ig). A kivitelezés ütemezése a Fiskális úton: I. ütem: A Fiskális út – Budai út kereszteződésétől a Beregszászi utcai ABC előtti sarokig (jún. 1-től ~jún. 20-ig). Ebben az esetben változik a forgalmi rend is. A munkavégzés ideje alatt a Fiskális út egy sávra szűkítése szükséges, így a szakaszon kézi forgalomirányítás lesz. II. ütem: A Beregszászi utcától a Bártfai utcáig (~jún. 20-tól ~júl. 15-ig). A munkavégzés teljes ideje alatt a Kőrösmezei utca és Privigyei utca a Fiskális út felől le lesz zárva, az érintett két utca a Nyitrai utca felől lesz megközelíthető. III. ütem: A Bártfai utcától a Késmárki utcáig (~júl. 15-től ~aug. 20-ig). A munka ideje alatt a Fiskális úton szakaszosan félpályás útlezárásra kell számítania az arra közlekedőknek. IV. ütem: A Késmárki utcától a Pozsonyi útig (~aug. 22-től ~szept. 20-ig). A munka ideje alatt a Fiskális úton szakaszosan félpályás útlezárásra kell számítania az arra közlekedőknek.