-
Fehérvár Szalon 2024.
A Szent István Király Múzeum Országzászló téri épületében nyílt meg pénteken a Fehérvár Szalon 2024 – képző-, ipar- és fotóművészeti kiállítás. Az eseményen három alkotó - Bauer István, Mounier Noémi Klára és Ujházi Péter – pályamunkáit díjazta a zsűri.
2024.09.13. -
Lukács László utolsó könyve
Kettős ünnepnek ad otthont szeptember 16-án 17 órától a Városháza Díszterme, ahol bemutatják a tavaly év végén elhunyt Prof. Dr. Lukács László utolsó könyvét, valamint 50 éves munkásságának elismeréseként köszöntik dr. Demeter Zsófia egykori múzeumigazgatót is.
2024.09.13. -
Öt éves a Csoóri Társaság
Jubileumi eseményt tartott a Csoóri Sándor Társaság, amelyet öt évvel ezelőtt azért hoztak létre, hogy megőrizze, gondozza, valamint közkinccsé tegye a Csoóri életmű hagyatékát. Az esten a Sebő Együttes műsorát hallgathatták meg az érdeklődők.
2024.09.13. -
Aranyat érő beszélgetések
Folytatódott az Aranyat érő beszélgetések programsorozat. Bokros Judit vendégeiként Sztanó Hédi film és televíziós rendező, néptáncművész, valamint Székely Levente nagykövet, népzenész eddigi életútját és mindennapjait ismerhették meg az érdeklődők.
2024.09.13.
Gyerekműsorok színesítik péntektől a Fehérvári Adventet
Fehérváron szép hagyománya van annak, hogy Advent idején a városi gyermekek fellépéseivel színesítik az ünnepi programsorozatot a Belvárosban. Így lesz ez idén is! December 2-tól csaknem két héten át, hétköznap délelőttönként óvodások és iskolások műsorait tekinthetjük meg az adventi színpadon. Ünnepelnek a családok a Vízivárosban is, ahol szombaton délután folytatódik négy városrész közös adventi rendezvénye.
2016.11.29. 11:34 |
Székesfehérváron szép hagyománya van annak, hogy Advent idején a városi gyermekek fellépéseivel színesítik az ünnepi programsorozatot a Belvárosban. Így lesz ez idén is! December 2-tól csaknem két héten át, hétköznap délelőttönként óvodások és iskolások műsorait tekinthetjük meg az adventi színpadon. Ünnepelnek a családok a Vízivárosban is, ahol szombaton délután folytatódik négy városrész közös adventi rendezvénye.
Az elmúlt hétvégén elkezdődött Székesfehérváron az adventi programsorozat, melyhez hagyományosan ismét kapcsolódik a város több óvodája és általános iskolája. A szülők, a pedagógusok és főként a gyermekek nagy szeretettel és várakozással készülnek az ünnepi fellépésekre, melyeket december 2-13-a között, hétköznap délelőttönként kísérhetnek figyelemmel az érdeklődők a Belváros adventi színpadán. Pénteken 9.30 órakor a Zentai Úti Általános Iskola harmadik osztályosai nyitják a programsorozatot a „Mikulás és a nyuszik” című előadásukkal. 10.00 órától a Munkácsy Mihály Általános Iskolába, majd 10.30 órakor az Árpád Úti Óvoda Vízivárosi Tagóvodájának Katica csoportjába járó gyerekek következnek, végül 11.00 órakor a Szent Imre Általános Iskola és Óvoda ünnepi műsora zárja a napi programot.
Hétvégén folytatódik négy városrész - Víziváros, Felsőváros, valamint a 4. és a 11. számú választókörzet - közös karácsonyi készülődése. A Vízivárosi Advent következő programjára december 3-án, szombaton 15.00 órakor kerül sor a Vízivárosi Általános Iskolában. A résztvevőket dr. Horváth Miklósné és Molnár Tamás önkormányzati képviselők köszöntik, majd Bencze András evangélikus lelkész adventi gondolatai következnek. Műsort adnak a Napsugár Óvodába, az Árpád Úti Óvodába és a Németh László Általános Iskolába járó gyerekek, illetve az Alba Regia Nyugdíjas Klub tagjai. Ugyancsak színesíti a programot a Szedtevette zenekar táncháza és a Ress Nóra-Révfi Margaréta ének duó előadása. Közben a vendégek bekapcsolódhatnak az ünnepváró kézműves foglalkozásokba is, ahol készíthetnek karácsonyi díszeket és diorámát, illetve dekorálhatnak mézeskalácsot.