-
Nagy céljaik vannak
Összesen hat igazolással és új stábtagokkal készül a MÁV Előre Foxconn női és férfi röplabdacsapata a 2024/25-ös szezonra. Az idén 115. jubileumát ünneplő székesfehérvári klub férfi együttese tavaly az Extraligában sorozatban másodszor szerzett ezüstérmet, míg a nemzetközi porondon debütálva a Challenge Kupában a nyolcaddöntőig menetelt. A női alakulat nagy csatában a negyedik helyen végzett az első osztályban.
2024.08.07. -
30 esztendős magyar válogatott szélső érkezik kölcsönbe Székesfehérvárra
A Fehérvár FC és a Vasas FC megállapodásának értelmében kölcsönbe érkezik a Fehérvár FC-hez a szélsőként és támadóként is bevethető magyar válogatott Holender Filip.
2024.08.06. -
Ismét jégen a Volán
Javában zajlik a felkészülés az Alba Arénában, hamarosan ismét mérkőzést játszik a Hydro Fehérvár AV19. Az első tétmeccsüket a Pardubice csapata ellen játszák majd a Bajnokok Ligájában.
2024.08.06. -
Te is lehetsz versenybíró!
A mérkőzés jegyzőkönyvének vezetése, a csapat és a közönség tájékoztatása a játék eredményeiről, eseményeiről-egyebek mellett ezek a feladatok várnak egy versenybíróra.
2024.08.05.
Gyulai Memorial - magasugrásban is sztárparádé, Gatlinnel zárul a verseny
Férfi magas- ugrásban is erős mezőny indul jövő kedden a székesfehérvári Gyulai István Memorial - Atlétikai Magyar Nagydíjon, melyen a szám két jelenlegi legnagyobb alakja, a katari Mutaz Essza Barsim és az ukrán Bohdan Bondarenko is jelezte részvételi szándékát. A jövő keddi Gyulai István Memorialról csütörtökön délelőtt tartottak sajtótájékoztatót.
2015.07.02. 13:35 |
Férfi magasugrásban is erős mezőny indul jövő kedden a székesfehérvári Gyulai István Memorial - Atlétikai Magyar Nagydíjon, melyen a szám két jelenlegi legnagyobb alakja, a katari Mutaz Essza Barsim és az ukrán Bohdan Bondarenko is jelezte részvételi szándékát. A jövő keddi Gyulai István Memorialról csütörtökön délelőtt tartottak sajtótájékoztatót.
A csütörtöki, budapesti sajtótájékoztatón Spiriev Attila, a verseny sportigazgatója elmondta, hogy a két sztár közül az ukránok világ- és Európa-bajnokának a részvétele még kérdéses, miután a múlt héten kisebb bokasérülést szenvedett, s emiatt lemondta szereplését a szombati párizsi Gyémánt Liga-versenyen. A sportigazgató ennek ellenére bízik abban, hogy Bondarenko ott lesz a viadalon, menedzsere ugyanis szerda éjjel azt mondta neki, hogy nem akarják lemondani a részvételt.
![](/_user/0/Image/00000Miki2015/0Julius/Gyulai/Bondabelso.png)
Spiriev kiemelte, hogy Barsim és Bondarenko rivalizálása rég nem látott magasságokba emelte a számot, amit jól érzékeltet, hogy a fedettpályás vb-győztes Barsim egyéni csúcsa 2,43 méter, míg Bondarenkóé 2,42, azaz előbbi kettő, utóbbi pedig 3 centire van a világrekordtól. A székesfehérvári mezőnyt csak még erősebbé teszi, hogy mellettük ugrani fog az olimpiai bajnok orosz Ivan Uhov, akinek egyéni rekordja 2,41, de indul a 2009-es világbajnok bahamai Donald Thomas is.
![](/_user/0/Image/00000Miki2015/0Julius/Gyulai/barshim.jpg)
A szervezők csütörtökre a magasugrás sztárjainak bejelentése mellett még egy nagy nevet tartogattak: elfogadta meghívásukat Aries Merritt is, a 110 méter gát világcsúcstartója (12.80 mp), londoni olimpiai bajnoka. A gátas mezőnyt már így is két futamra osztották be, ám Merritt érkezésével kisebb fejtörést jelent a szervezők számára, hogy kit hagyjanak ki az erősebbik futamból.
![](/_user/0/Image/00000Miki2015/0Julius/Gyulai/Merritbelso.jpg)
A viadalon nem csupán magasban és gáton, de tulajdonképpen minden nemzetközi számban kiemelkedő versengésre van kilátás, a szervezők korábbi bejelentéseinek megfelelően ugyanis olimpiai és világbajnokok érkeznek Székesfehérvárra, ahol férfi és női kalapácsvetésben is a nemzetközi szövetség sorozatának részeként rendezik meg a két számot.
Spiriev Attila azt is megjegyezte, hogy meggyőződése szerint még soha nem volt ilyen erős egynapos atlétikai viadal Magyarországon, még az 1980-as években sem, amikor a budapesti nagydíjon olyan sztárok szerepeltek, mint Carl Lewis vagy Edwin Moses. Ehhez hozzátette, a céljuk az, hogy az év legerősebb 20 viadala között legyen a Gyulai Memorial, ami óriási eredmény lenne, különösen azt figyelembe véve, hogy ezer nemzetközi meghívásos versenyt rendeznek évente világszerte.
Gyulai Márton, a magyar szövetség főtitkára elmondta, több mint 40 ország 300-nál is több atlétája vesz részt a versenyen. Szavai szerint a színvonalat jól érzékelteti, hogy 40 sportoló a szombati párizsi Gyémánt Liga-versenyről utazik a Gyulai Memorialra, s nincs is közöttük a verseny legnagyobb csillaga, a világ jelenlegi leggyorsabb vágtázójának számító amerikai Justin Gatlin, valamint honfitársa, a 400 méter olimpiai és többszörös világbajnoka, LaShawn Merritt, akik kihagyják a francia viadalt, s a múlt heti amerikai bajnokság után először Fehérváron futnak majd. A sajtóeseményen elhangzott, hogy a Székesfehérvári Regionális Atlétikai Központban már délelőtt 11.00 órakor elkezdődik a program, mely 19.40-kor a férfi 100 méterrel zárul, a mezőnyben Justin Gatlinnel.