-
Nagy céljaik vannak
Összesen hat igazolással és új stábtagokkal készül a MÁV Előre Foxconn női és férfi röplabdacsapata a 2024/25-ös szezonra. Az idén 115. jubileumát ünneplő székesfehérvári klub férfi együttese tavaly az Extraligában sorozatban másodszor szerzett ezüstérmet, míg a nemzetközi porondon debütálva a Challenge Kupában a nyolcaddöntőig menetelt. A női alakulat nagy csatában a negyedik helyen végzett az első osztályban.
2024.08.07. -
30 esztendős magyar válogatott szélső érkezik kölcsönbe Székesfehérvárra
A Fehérvár FC és a Vasas FC megállapodásának értelmében kölcsönbe érkezik a Fehérvár FC-hez a szélsőként és támadóként is bevethető magyar válogatott Holender Filip.
2024.08.06. -
Ismét jégen a Volán
Javában zajlik a felkészülés az Alba Arénában, hamarosan ismét mérkőzést játszik a Hydro Fehérvár AV19. Az első tétmeccsüket a Pardubice csapata ellen játszák majd a Bajnokok Ligájában.
2024.08.06. -
Te is lehetsz versenybíró!
A mérkőzés jegyzőkönyvének vezetése, a csapat és a közönség tájékoztatása a játék eredményeiről, eseményeiről-egyebek mellett ezek a feladatok várnak egy versenybíróra.
2024.08.05.
Győzelem a walesi bajnok ellen, előnyben a Vidi a BL-selejtezőben
Oswestry városában kezdte meg szereplését a Bajnokok Ligájában a Videoton. A walesi bajnokság győztese, a The New Saints fogadta műfüves pályáján a fehérváriakat. Az esélyesebb Vidi az első félidőben nem tudott ellenfele fölé nőni, bár helyzete akadt. A meccset Gyurcsó Ádám jól eltalált lövése döntötte el a 77. percben, a Vidi előnnyel várhatja a jövő szerdai, fehérvári visszavágót.
The New Saints - Videoton 0-1 (0-0)
The New Saints - Videoton 0-1 (0-0)
2015.07.14. 21:49 |
Oswestry városában kezdte meg szereplését a Bajnokok Ligájában a Videoton. A walesi bajnokság győztese, a The New Saints fogadta műfüves pályáján a fehérváriakat. Az esélyesebb Vidi az első félidőben nem tudott ellenfele fölé nőni, bár helyzete akadt. A meccset Gyurcsó Ádám jól eltalált lövése döntötte el a 77. percben, a Vidi előnnyel várhatja a jövő szerdai, fehérvári visszavágót.
Az ismert vízumgondok miatt a Vidi kezdőcsapatába elsőként és utolsóként beírt játékos is izgalmas beugrásra készült. Gábor - Szolnoki, Juhász, Vinícius, Fejes - Simon - Oliveira (Luijckx), Kovács, Pátkai (Trebotic), Gyurcsó - Koltai (Pajac) volt a felállás, a kapuban az eddig a magyar NB III-ban szereplő fiatal kapussal, csatárként pedig a nem ezen a poszton otthonos ex-győri támadóval. Gábor Péter már a 2. percben bajba kerülhetett volna, de Edwards nem érte el a balról érkező labdát a Vidi ötösén. A 4. percben Oliveira blokkolt lövése jelentette az első magyar próbálkozást. Pontatlanságok akadályozták a folyamatos játékot, pedig látszott, hogy a mieink képzettebbek a hazaiaknál. Gábor a 18. percben egy hajmeresztő kirúgással hozta rá a frászt a kapuja mögött álló fehérvári szurkolókra, épp csak elment a labda a walesi középcsatár lába előtt, szemben az üres kapuval...
![](/_user/0/Image/000000_somi2015/0000_julius_1/60472.jpg)
A 22. percben előbb Kovács, majd Pátkai lőtt emberbe a tizenhatoson belül, mindkét esetben helyzetről beszélhettünk. A 24. percben pedig ziccerről: Gyurcsó lépett ki középen, de lövését lábbal védte Paul Harrison. Eladott labdából indultak a walesiek a 30. percben, Quigley jobbról belőtt labdáját a kapuból kilépő Gábor fogta mellre. A 34. percben Oliveira került földre egy lökés után a büntetőterületen belül, de a szlovák játékvezető nem látta szabálytalannak az esetet. Két perccel később Cieslewicz futtából, 20 méterről tüzelt, nem sokkal mellé, a túloldalon pedig Kovács cselezte magát az alapvonalig, beadása Edwardsról lepattant. Bosszantó eladott labdákon kívül mást már nem jegyezhettünk fel az első félidőben.
![](/_user/0/Image/000000_somi2015/0000_julius_1/60484.jpg)
Mutatós akcióval kezdte a másodikat a Vidi, Oliveira tekert a végén fölé. Az 50. percben Gyurcsó szögletét Fejes öt méterről fejelte Harrison kezébe. Fölényben, de sokszor tanácstalanul játszott a Vidi, a passzolgatás nem zavarta a hazaiakat. A 62. percben Kovács szólója után Gyurcsóhoz került a labda, lövését védte a kapus. A 65. percben megint a fehérvári szélső jelentkezett, beadását Koltai alig fejelte a bal kapufa mellé - majd azzal a lendülettel átadta helyét Pajacnak. A horvát középpályás egy levágódó lövéssel szállt be a meccsbe. Aztán Gábor Péternek is akadt védeni valója, egy bal oldali Seargeant-szabadrúgást a léc alól tessékelt ki a fiatal kapus.
![](/_user/0/Image/000000_somi2015/0000_julius_1/60516.jpg)
Az utolsó negyedóra is fehérvári passzolgatással kezdődött, majd Trebotic akart eljátszani egy 11-est, nem sikerült neki. A 77. percben viszont végre lövés jött, nem passz, és meg is szerezte a vezetést a Vidi! Oliveira vette el a labdát Seargeanttől, Gyurcsóhoz rúgta, aki egy igazítást követően húsz méterről jobbal kilőtte a jobb alsó sarkot. A gól után már nem erőltette a támadásokat Bernard Casoni csapata, amit a 86. percben megbüntethetett volna a TNS, Edwards bombázott fölé egy kifejelt labdát. Lelkes ellenfél volt a szerényebb képességű walesi csapat, de ha pontosan játszik a visszavágón a Vidi, nem jelenthet gondot a továbbjutás a Bajnokok Ligája harmadik selejtező körébe. A második meccset jövő szerdán 20.30-kor rendezik a Sóstói Stadionban.
Bajnokok Ligája, 2. selejtezőkör, első mérkőzés:
The New Saints - Videoton 0-1 (0-0)
Gl.: Gyurcsó (77. perc)
Bajnokok Ligája, 2. selejtezőkör, első mérkőzés:
The New Saints - Videoton 0-1 (0-0)
Gl.: Gyurcsó (77. perc)