Hagyományőrző csángók érkeztek a Napraforgó táborba

A Napraforgó táborban nagyon sok programmal igyekeznek a gyerekek kedvében járni, hogy hasznosan és élvezetesen töltsék a nyári szünidőt. Csütörtökön Csángóföldről érkezett vendégek voltak a táborban, akik hagyományőrzők és Pusztinán a Magyar Házban ápolják a hagyományaikat.
2017.07.20. 11:21 |
Hagyományőrző csángók érkeztek a Napraforgó táborba
A fehérvári gyerekeknek egy tíz éves csángó kislány mesélt igazi ízes magyar nyelven, majd táncokat és énekeket is megismerhettek a táborozók. A Velencei Ifjúsági Táborban egyébként mintegy harminc Erdélyből érkezett táborozó vendég érkezett egy hétre Lészpedről, Pusztinából és Csík faluból. Velük szombaton este hatkor Fehérváron is lehet találkozni Városháza Dísztermében, melyet egy csángó mise előz meg a Ciszter templomban. A Napraforgó tábor e heti újdonsága, hogy a gyerekek két biciklit és három rollert is kaptak a közlekedésbiztonsági játékos feladatokhoz, melyet Májer László a Székesfehérvári Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályának századosa tart a táborozó gyerekeknek. Azon túl, hogy egy ügyességi pályát kell teljesítenie a gyerekeknek Laci bácsi sok hasznos tanáccsal ellátja őket.

Csütörtökönként légpuskával is lőhetnek a gyerekek a Magyar Technikai és Tömegsportklubok Országos Szabadidősport Szövetségének koordinálásával. E mellett pedig a rengeteg játék és szinte az egész Bregyó is a gyerekek rendelkezésére áll egész nap. A napközis tábor következő turnusaira lehet még jelentkezni: arra kérik a szülőket, hogy a gyermek érkezése előtt három munkanappal adja le a jelentkezést a www.varosgondnoksag.hu oldalon.

Fehérvári színes

  1. Advent Szárazréten

    Igazi családi karácsonyváró programok várták azokat, akik szombaton a Feketehegy-Szárazréti Közösségi Házba látogattak. Az ingyenes rendezvényen vásár, színpadi produkciók és gyermekprogramok várták a látogatókat.

    2024.12.21.
  2. Városi Diákbál januárban

    A Székesfehérvári Diáktanács egyik legnagyobb rendezvény évről-évre a Városi Diákbál. Január 31-én a Sóstói Stadionba várják a fehérvári középiskolásokat azért, hogy újra egy jót bálozhassanak intézményektől függetlenül is együtt. A jegyértékesítés a téli szünet után kezdődik, belépőket az iskolák diákönkormányzati tagjaitól lehet beszerezni.

    2024.12.21.
  3. Megérkeztek a pingvinek

    A héten kettő, korcsolyázást segítő kis pingvin érkezett a Kori Ligetbe. A Zichy liget korcsolyapályája a téli szünetben 10:00 és 20:00 között lesz nyitva, ettől eltérően csak december 24-én, amikor 8:00 és 12:00 között lehet korcsolyázni. A Kori Liget december 31-én is este nyolcig várja a korcsolyázókat, január elsején pedig csak 15:00-kor nyit majd a pálya.

    2024.12.21.
  4. Gyertyagyújtás Öreghegyen

    Az ünnepvárás jegyében telt a péntek délután az Öreghegyen, a Késmárki közben. A kültéri programokat a szél miatt igaz beköltöztették a Karl-villában található önkormányzati képviselői irodába, ahol a gyerekek mézeskalács házikót díszíthettek, a Tekergő Meseösvény pedig zenés meseelőadást tartott.

    2024.12.20.